-
Czecz Fruzsina: Gyerekkel vagyok
Fruzsit és a Gyerekkel vagyok honlapját évek óta – amikor még én is egy kismamás-babás honlapot szerkesztettem – ismerem és követem. De mindeddig csak online volt a kapcsolatunk, amíg végül pár napja – maszkban ugyan, de végre összejött a személyes találkozást is. Ekkor ajándékba kaptam tőle egy dedikált verseskötetet. Költői oldalát még nem ismertem, így hálásan és kíváncsian vittem haza a kis kötetet. Hálásan és kíváncsian, de őszintén szólva nem túl nagy elvárásokkal. Egy újságíró-pszichológus-édesanya, aki verseket ír a szülőségről? Milyen szövegek lehetnek azok? És egyáltalán: miért kell versbe faragni a szülőség gyakran nagyon is földhözragadt, hétköznapi helyzeteit? És ha meg is írjuk, valóban érdemes kiadni verseskötetként, hogy mások is…
-
Legfrissebb járványegyenlegünk, avagy advent előtti gondolatok
Már nagyon régen írtam a járványhelyzetről. Nem csoda. Értem és többnyire megértem, követem és többnyire tisztában vagyok azzal, mi zajlik most (újra) körülöttünk, de nem vagyok hajlandó csak ebben élni. Próbálom az életemet, családi életünket a járvány második hulláma adta szűkülő keretek között, de azon belül szabadságban élni.
-
A mi társadalmi dilemmánk
A Cybercsapda című könyv elolvasása után alig vártam, hogy megnézzem ezt a filmet. Nagy meglepetésekre ugyan nem számítottam, sem magamat illetően – a könyv óta sokkal kevésbé vagyok összenőve a telefonommal, persze azért egy újabb figyelmeztetés nem árt, sőt, gondoltam –, sem a dokumentumfilmet illetően, viszont sokat vártam tőle a tekintetben, hogy kamaszfiaimmal (10, illetve 12 és fél) együtt terveztem megnézni. Bejött! A szombat estére tervezett közös családi mozizást elég komoly ellenállás előzte meg a fiúk részéről: miért nézünk dokumentumfilmet, ha annyi más „jó film” van, és jött a felsorolás. De én hajthatatlan maradtam, márcsak amiatt is, hogy 7 éves lányunk a barátnőjénél aludt, tehát tökéletes volt az időzítés. A morgolódás fokozódott,…
-
Tisza Kata: Kékre szeretni
Októberben mutatták be az erdélyi származású Tisza Kata „színes sorozatának” utolsó, Kékre szeretni című ún. feldolgozásregényét. A bemutató, ahol a szerzővel Babarczy Eszter író, filozófus beszélgetett, előtte pedig Frenk zenélt, nagyon jó hangulatban telt, már amennyire a téma (érzelmi bántalmazás) és a járvány engedte (dedikálás például nem volt). Utána írtam is róla, de a könyvet sokáig csak kerülgettem. Nem csoda. A bemutató után sejtettem, hogy lesz némi közöm a benne írtakhoz (én is Erdélyben nőttem fel, az elnyomó rendszer okozta családon belüli feszültségeket, depressziót közelről ismerem; én is átéltem az érzelmi elhanyagolást, illetve bántalmazást gyerekként és felnőttként is), és magamat ismerve azt is sejtettem, hogy a könyv bizonyára nagyon fel fog kavarni, így nehezen fogtam neki.…
-
Segítsünk a Pál családnak!
Pár napja hallottam a Pál családról, ahol három hónappal ezelőtt szörnyű tragédia történt: Dóra, az édesanya egy baleset következtében mellkastól lefelé lebénult. Gergő, az édesapa három kisgyermekkel maradt egyedül, fotós munkáját fel kellett adnia, hogy őket ellássa, feleségét rendszeresen látogassa a kórházban, aki a járvány miatt nem találkozhatott a gyermekeivel. Eredetileg csak Mikuláskor várták haza, de Dóra lenyűgöző kitartásának és akaratának köszönhetően nemrég hazatérhetett. Viszont továbbra is nagy szükségük van segítségre, hiszen egyikük sem dolgozik. Dóri immár otthon, de a teljes gyógyulásig azonban még kb. 1,5-2 évre van szüksége. Gergő nemcsak ellátta gyermekeit, de minden nap 4-5 órát töltött a kórházban a felesége mellett, mosdatta, mozgatta, tartotta benne…