1883, avagy mi történt a Yellowstone előtt

Múlt hónapban néztük végig az 1883 című, 2021-22-ben készült, tíz epizódos amerikai western tévésorozatot; amit a férjem ajánlott meglepően lelkesen figyelmembe; miután egy repülőúton felfedezte és velem másodszor is szívesen megnézte. Ez nála nagyon ritkán fordul elő, úgyhogy biztos voltam benne, hogy erős filmről van szó. Így is van.

A szintén Taylor Sheridan alkotta, széles körben ismert Yellowstone sorozat (Kevin Costnerrel a főszerepben) előtörténetéről van szó; amely megjeleníti, ahogy a Dutton család 1883 elején elindul Tennesse-ből Texas-ba (a családfő szekérrel, a többi családtag vonattal). A texasi Fort Worth-ben csatlakoznak egy onnan nyugatra induló szekérkaravánhoz, hogy eljussanak a vágyott Oregonba (ténylegesen nem a híres Oregon Trail vonalán haladnak). Oregon helyett a sorozat végén Montanában telepednek le, és hozzák létre a Yellowstone sorozatból ismert Yellowstone Ranch-et. (Mint utólag megtudtam, 2022-ben készült egy újabb, sorozat, 1923 címmel; ezt, és az eredeti első sorozatot, a Yellowstone-t még nem néztük meg, most csak a 1883 című sorozatról írok.)

Mert (engem is) lenyűgözött. És nemcsak azért, mert Amerikában élve igyekszem minden lehetőséget megragadni, hogy jobban megértsem ezt a tőlünk, európaiaktól annyira különböző országot, gondolkodást, életstílust, emberi és természeti világot; hanem önmagáért a filmért, mint művészeti alkotásért. Férjem büszkén emlegette többször is, hogy a tíz részből négyet egy magyar származású, Amerikában élő rendezőnő, Christina Alexandra Voros rendezett. (Ötöt Ben Richardson, az első epizódot pedig Taylor Sheridan, a rendezőket Emmi-díjra is jelölték.) Lényeges különbséget nem fedeztem fel az egyes részek között; talán csak annyi tűnt fel, hogy Krisztina részei érzelmesebbek, líraibbak (például az általa filmezett és Emmi-díjra jelölt epizód a főszereplő és az özvegy komancs indián szerelmét mutatja be); de minden epizód egyformán színvonalas.

Teljesen elragadott az izgalmas és fordulatos történetvezetés, a csodálatos természeti látványvilág, a kivétel nélkül tehetséges színészek (arc)játéka; sőt, még a kosztümök is, de leginkább a filmszöveg. Az 1883 évben zajló életre-halálra szóló utazást a Dutton család 17 éves gyönyörű, okos és mindenre kíváncsi lánya meséli el narrátorként; aki számára ez az út a felnőtté válást: a szabad, civilizációmentes élet kegyetlen, mégis szépséges igazságaira való rácsodálkozást; a férfiak és nők közötti helytállást; a többszöri nagy szerelmet és a filmdramaturgiailag szinte „szükségszerű” halált jelenti. Anyaként önmagában is izgalmasnak tartom egy fiatal lány világra ébredését és nővé válását; így gondolatait csodálattal, és időnként – filmbeli saját anyjához hasonlóan irigységgel – hallgattam. De a film erőssége nemcsak ez az üde nézőpont; hanem a lány középkorú vagy idősebb felnőttekkel folytatott, illetve e felnőttek egymás közötti velős párbeszédei életről-halálról, férfi-nő kapcsolatról, szerelemről, bizalomról, vezetésről, együttműködésről, felelősségről.

Ezek a szövegek néhol annyira ütősek, hogy többször legszívesebben megállítottam volna a filmet és jegyzeteltem volna. Ilyen családi jelenet például, amikor az anya és az apa külön-külön elbeszélget lányukkal a szerelemről; illetve a szex következményeiről és az ezzel járó felelősségről (ezalatt szűkszavú tanácsokat, figyelmeztetéseket értsünk, semmiképpen nem hegyi beszédeket!); amikor a veterán férfi és felesége a várhatóan veszélyes vagy nehéz élethelyzetek előtt egyenrangú partnerként megbeszélik a teendőket; illetve egymást biztosítják szerelmükről; vagy mikor az apa először elviszi magával a lányát marhatolvajokat üldözni, vagy amikor a kisfiával először vadászik. Emlékezetes pillanatok azok is, amikor a különböző vezetők vitatkoznak az útirányról és a következő lépésekről; azaz gyakorlatilag a rájuk bízott tapasztalatlan európai bevándorlók sorsáról, rendszerint két rossz helyzet közül választva; amikor az idősebbik vezető egy téves döntésére ráébredve átadja a stafétát; amikor a vezetők megpróbálnak rendet tenni az egymással civakodó bevándorlók között és megértetni velük: az együttműködés a túlélés záloga.

A több mint egy évig tartó út nemcsak hosszú és kalandos, hanem gyakorlatilag minden egyes pillanatában életveszélyes; olyan, ahol minden lépésnek, szónak és döntésnek súlya van. Aki nem alkalmazkodik a természet vad, és az ott élők még vadabb törvényeihez és nem működik együtt a társaival, az biztosan nem jut el céljához, de talán még a holnapot sem éri meg; hiszen a túlélésre az alkalmazkodóknak és együttműködőknek is csak minimális esélye van. De nem is ez a legfontosabb; hanem az a belső utazás, amelyen az összes szereplő végigmegy. A mai kényelmes, elpuhult és mindenféle (ál)problémáktól összezavar(odot)t világban üdítően hatnak a természet egyszerű és világos törvényei által diktált letisztult élet-halál helyzetek; a világos szülői/vezetői útmutatások, legyen szó útvonalról, élelemszerzésről, párkapcsolatról, szerelemről, bizalomról, vezetői készségekről, együttműködésről. (Az egyetlen ködös téma – talán nem véletlenül – az istenhit kérdése; a lázadó lány elutasítja anyja hagyományos vallásosságát is; ő a „természet törvényeiben” hisz, bármit jelentsen ez neki.)

A főbb szereplők egyike sem első kategóriás, közismert színész, mégis érdemes őket megemlíteni:

• Shea (Sam Elliot), az utazást vezető, feleségét és lányát korábban bárányhimlőben elvesztő polgárháborús veterán, akinek gyakorlatilag nincs semmi vesztenivalója és egyetlen motivációja, hogy eljusson az óceánhoz, amit szeretett felesége annyira akart látni.
• Thomas (LaMonica Garrett), veterán katona, a polgárháborúban Shea beosztottja, akinek egyedülállóként szintén nincs vesztenivalója – amíg fel nem vállalja, hogy a férjét útközben elvesztő, kétgyermekes roma nő (Gratiela Brancusi) támasza, majd élettársa legyen.
• Duttonék, azaz James (Tim McGraw), aki szintén veterán katona (de Shea-val és Thomas-szal ellentétben a déli államok hadseregében szolgált, majd egy vesztett csata után a polgárháború nagy részét egy északi börtönben töltötte), felesége Margaret (Faith Hill), 17 éves lányuk, Elsa (Isabell May) és öt éves kisfiuk, John (Audie Rick). A Dutton család tulajdonképpen nem tartozik szorosan a csapathoz, csak Shea kérésére tartanak velük, hogy szükség esetén a családapa segítségükre legyen.
• Josef (Marc Rissmann), a német ács bevándorló, aki fordítóként segíti a csoportot és tartja a kapcsolatot az amerikai vezetők és az európai tapasztalatlan bevándorlók között.
• Három kísérő, a vezetőket segítő cowboy: Wade (James Landry Hébert), Ennis (Eric Nelsen), Elsa első szerelme, és Colton (Noah Le Gros), aki később csatlakozik hozzájuk.
• Sam (Martin Sensmeier) az özvegy komancs indián vezető, Elsa második szerelme.

Pár perc erejéig felbukkannak mellettük első kategóriás vagy ismertebb filmszínészek is; például Billy Bob Thorton, mint Jim Courtright marsall; Tom Hanks, mint George Meade ezredes, Graham Green, mint Foltos Sas, a varjú indián törzsfőnök; Dawn Olivieri, mint Claire Dutton, James megkeseredett nővére; Emma Malouff, mint Mary Abel Dutton, Claire lánya; Rita Wilson, mint boltvezető Texas és Oklahoma határánál, akivel Margaret Dutton spontán anyatárs-barátságot köt; és a filmet alkotó Taylor Sheridan, mint Charles Goodnight, egy marhatolvajokat üldöző farmer. A Rohadt Paradicsom (Rotten Tomatoes) filmkritika-platform 89%-os sikerrátát mutat a sorozatnak, 7.5 ponttal a 10-ből. Én legalább kilenc pontot adnék neki és jó szívvel ajánlom mindenkinek, aki kedveli az amerikai western-zsánert, értékeli a mély párbeszédeket és a szépen kidolgozott történetvezetést, illetve képi világot.

Antal-Ferencz Ildikó

Szabadúszó újságíró, blogger

Kövesd a Facebook oldalam ITT, hogy megoszthasd ezt az írást és értesülj a többi bejegyzésemről is!