Ajánlók,  Esemény,  Könyv

Mártonffy Zsuzsa: Akiknek két anyja van

Már említettem ezt a könyvet egy korábbi bejegyzésemben. Azóta elolvastam, és most így ajánlom mindenkinek, akit kicsit is érdekel az örökbefogadás témája. (Hogy engem miért és mióta, arról már írtam korábban, most csak a könyvről fogok.)

A szerzőről röviden: egy vér szerinti és két örökbefogadott gyermek édesanyja,  újságíró, blogger, aki négy éven keresztül írta az SOS Gyermekfalvak Gyermeksorsok című gyermekvédelmi blogját, 2014-ben pedig elindította az Örökbe.hu-t, amely az örökbefogadás témakörét járja körül minden (jogi, technikai, anyagi, lelki stb.) és minden érintett (örökbefogadók, öröbeadók, örökbefogadottak, érintett intézmények) szempontjából.

Könyve két részből áll. Az első 16 személyes élettörténetet ölel fel, interjúk és riportok formájában, négy témakörben: találkozás (örökbe fogadók szemszögéből), elválás (örökbe adók történetei), mindennapok (különleges történetek: egyedülálló szülő, fogyatékos gyerek, nevelőszülők, visszaadás) és a viszontlátás (felnőtt örökbefogadottak beszámolói). 

A második rész az örökbefogadási rendszerrel ismertet meg, két szakmai interjú formájában a Fővárosi Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat (Tegyesz) két örökbefogadási pszichológusával, és egy részletes leírás a legfontosabb tényezőkről (pontosan mit jelent és hogyan zajlik, jogi háttér, nemzetközi trendek, szereplők, formái, alkalmasság, mitől sikeres/sikertelen, stb.) Örökbefogadás A-tól Z-ig címmel. 

Az első részben bemutatott megrendítő sorsok és vallomások, valamint a második rész átlátható, közérthető információi mind-mind közelebb hozzák ezt a sokak számára távoli, tabukkal, előítéletekkel, tévhitekkel és félelmekkel, esetenként romantikus elképzelésekkel teliszőtt témát/rendszert, segítenek túllépni azokon, hogy észrevehessük: ezek a sorsok, éppúgy szólnak életről és halálról, szeretettől és szeretetlenségről, küzdelemről, kudarcokról és megérkezésről, mint a mienk. 

 

A könyv hivatalos bemutatója augusztus 2-án 18 órakor lesz a Grundon (1082, Nagytemplom utca 30).  

Mártonffy Zsuzsa: Akiknek két anyja van – Küzdelmes sorsok – személyes történetek az örökbefogadásról, bookline, 2020. 

Antal-Ferencz Ildikó

Szabadúszó újságíró

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük