Czecz Fruzsina: Gyerekkel vagyok

Fruzsit és a Gyerekkel vagyok honlapját évek óta – amikor még én is egy kismamás-babás honlapot szerkesztettem – ismerem és követem. De mindeddig csak online volt a kapcsolatunk, amíg végül pár napja – maszkban ugyan, de végre összejött a személyes találkozást is. Ekkor ajándékba kaptam tőle egy dedikált verseskötetet. Költői oldalát még nem ismertem, így hálásan és kíváncsian vittem haza a kis kötetet.

Hálásan és kíváncsian, de őszintén szólva nem túl nagy elvárásokkal. Egy újságíró-pszichológus-édesanya, aki verseket ír a szülőségről? Milyen szövegek lehetnek azok? És egyáltalán: miért kell versbe faragni a szülőség gyakran nagyon is földhözragadt, hétköznapi helyzeteit? És ha meg is írjuk, valóban érdemes kiadni verseskötetként, hogy mások is osztozzanak rajta? Jó-jó, persze, tudom, Lackfi János és Varró Dani bármit is meg tud verselni, a szülőséget is, de…

Aztán a választ (először írásban) már az előszóban megkaptam:

“Mert mi, szülők (vagy gyereket nagyon közelről szemlélők) a sok-sok különbség ellenére mégis hasonlítunk. Hasonló csodákkal, bosszúságokkal, kedves vagy kritizáló megjegyzésekkel találkozunk. Hasonló helyzetek töltenek el büszkeséggel, vagy okoznak dilemmát, szorongást. Egyformán itatjuk fel a meghatottságunk, tanácstalanságunk, vagy éppen örömünk könnyeit.”

… és aztán megkaptam valós (saját)élményként is, a 40 verset végigolvasgatva. Ezek végigvezetnek az anyaság (és apaság, de főleg anyaság) minden fontos szakaszán, a babavárástól (és az azzal kapcsolatos nemkevés társadalmi elvárásoktól) a kisgyermekes anyaságon (és apaságon, de főleg anyaságon) át egészen a kamaszgyermekes szülőségen át és végül egy olyan összegzésig, amivel nem lehet nem egyetérteni:

"Érzem, mindig fontos leszek 
Miatta. 
Van értelme a napoknak 
Miatta"
(Czecz Fruzsina: Miatta - részlet)

A legkisebb gyermekem is már 7 és fél éves, tehát nagyon rég volt már ez a megverselt kórházas-pelenkás-babaételes-orrszívós időszak, mégis sikerült rengeteg vidám-szomorú, de többségében vidám saját élményt (és némi, ezzel kapcsolatos társadalmi kör- és kórképet) felidézni és újra átélni. És perszehogy magamra ismertem, különösen a kamaszos anyáknál meg a “szülőlemeznél”… És így máris értelmet nyert az előszó másik mondata:

“Ha a kötetben magadra, vagy valamelyik családtagodra ismersz, az nem csupán a véletlen műve. Czecz Fruzsina, pszichológus és édesanya, valódi szülők valódi élményeit fogalmazta rímbe – köztük a sajátjait is –, a babavárástól egészen a kamaszkorig.”

Igen, valóban én is benne vagyok ebben a verseskötetben, ahogy mindannyian, akik “gyerekkel vagyunk”. Köszönet érte Fruzsinak!

És végül jöjjön két kedvenc versem (nagyon nem volt könnyű választani!):

A kórházban úgy hívnak, hogy Kettes ágy,
Ha megszültem, az a nevem: Anyukák.

Ha a férjem meglátogat, Apuka,
Miket hozott, minek a sok hacuka?

Az oviban Ferianyu vagyok én, 
Ha suliba kezdünk járni, úgyszintén.

Tisztelt Szülő, ezt írják a levélben,
De hogy nagyon tisztelnének, nem érzem.

Anyának hív lassan az egész család,
Tényleg ez az egy szerepem maradt hát?

(Czecz Fruzsina: Nevenincs)

Expressz a zselatin,
Tízperces a tabletta,
Hiper az internet,
Turbó a diéta,
Ultragyors a szoli,
Instant az élesztő,
Kapszulás a kávé,
Rapid a randizás,
Azonnal nyomtatás,
Villám a csirkepác. 

A gyerek nem. 

Nem on-off gombos,
Nem távirányítós,
Nem vízben oldódós,
Nem gyorsan letudós,
Nem kímélős,
Nem azonnal megcsinálós,
Nem automata váltós,
Nem rögtön megnövős,
Nem energia spórolós,
Nem beprogramozós.

A gyerek nem.
(Czecz Fruzsina: Nem robot)

Antal-Ferencz Ildikó

Szabadúszó újságíró, blogger

Kövesd a Facebook oldalam ITT, hogy megoszthasd ezt az írást és értesülj a többi bejegyzésemről is!