Adventi lelkigyakorlat édesanyáknak: befele és felfele mindig lehet nyújtózkodni!

Péntek délelőtti programom volt egy online, édesanyáknak szóló adventi lelkigyakorlat. Már régóta készülök erre és nagyon örültem, hogy advent előtt pár nappal meghívást kaptam rá. Gondolkodás nélkül jelentkeztem, bár fogalmam sem volt, mikor csinálom végig. De az utolsó iskolai napon sikerült! Másfél óra Istenre szánt én-idő, Bibliával, gyertyával, jegyzetfüzettel, elmélyüléssel, csenddel… Csodálatos volt!

A lelkigyakorlat mottója, témája rendkívül aktuális: jelen korlátaink új lehetőségeket nyitnak meg. Igen, ezt a kezdeti covid-pánik, ijedtség után már sokan sejtettük, tudtuk, éreztük és több-kevesebb sikerrel gyakoroljuk is – vagy legalábbis próbáljuk gyakorolni – épp kilenc hónapja. Igyekszünk a nagyon új, teljesen szokatlan és rendkívül bizonytalan helyzet korlátai adta váratlan lehetőségeket észrevenni és kihasználni, magunk és mások javára.

Korlátaink új lehetőségeket nyitnak meg

A ráhangoló kérdések (hogy érzem magam; milyen vágyak, félelmek és remények vannak bennem) és a lelkigyakorlat fogalmának tisztázása (lelki idő, amit arra szánunk, hogy Isten-kapcsolatunkat elmélyítsük, hogy jobban megismerjem magunkat és körülményeinket és a bennük lévő Istent), egy édesanya saját élményét hallgattam meg, gondolatébresztőnek. Ez is arról szólt, hogy Isten milyen lehetőségeket rejt számunkra akkor, amikor korlátozva érezzük magunkat és hogyan születnek Isten erejéből új lehetőségek korlátaink megélése közepette.

A történet nagyon sok szála és fordulata ismerős volt (kezdeti nagy lelkesedés a családdal együtt töltendő idő miatt, majd irreálisnak bizonyuló tervek, emiatt harag, tehetetlenség, szorongás, végtelen fáradtság, külső segítség, távolabbi családtagok, barátok és közösség nélküli magány). De ahogy a mesélőnek, nekem is eljött az a pillanat, amikor rájöttem: ha előre és oldalra már nem megy, befele és felfele mindig lehet nyújtózkodni! Amikor erre rájöttem, akkor tudtam elengedni én is azt, hogy minden rendben menjen, minden iskolai házi feladat, házimunka és leadandó munka időre meglegyen, mindenkinek minden igényét és persze azonnal kielégítsem… Ehelyett elkezdtem tudatosan feloldani az egyszerre mindent megoldani akaró, elviselhetetlen migrénes fejfájást okozó belső feszültséget, és lecsökkenteni tennivalóimat a rengeteg sürgősről a jóval kevesebb fontosra.

A nagyböjti időszakot kihasználva én is gyakran kértem és kaptam erőt, bátorságot, ötleteket és kegyelmeket Istentől (ahogy most adventben is. Én is megismertem férjemet új oldaláról (többről is, és bár nem mindegyiket mondanám előnyösnek, hálás vagyok érte, hogy elviselt s legtöbbször támogatni tudott). És én is megéltem családanyaként a legnagyobb korlátozottságomat a saját türelmetlenségem, valamint türelmem végletekig feszítésében. De talán a legfontosabb: fel tudtam adni azt az ösztönös, erős vágyamat, hogy aprólékosan megtervezzem, megszervezzem és kontrolláljam a saját magam és családtagjaim életét.

Az ember a mindentudó Isten előtt

A lelkigyakorlat következő része meglepő módon kedvencem lett. A 139. zsoltár első 14 versét hallgattam meg (Az ember a mindentudó Isten előtt), majd ennek magyarázatát. Csodálatos érzés volt, ahogy az addig eléggé homályos szöveg hirtelen teljesen kitisztult; annyira, hogy nem is értettem, mit és miért nem értettem belőle korábban. Ha nekem minden Biblia-részletet így el tudna valaki magyarázni, mint most ezt Anna nővér… Egyébként maga a zsoltár is tökéletes választás volt! Hogyan kapcsolódok Istenhez? Egyáltalán tudok-e kapcsolódni Hozzá? Anna nővér szerint bármi is erre a válasz (de tényleg bármi!), máris közelebb kerülünk Istenhez azzal, hogy Róla gondolkodunk, Neki megnyílunk és így tudunk rátekinteni az elmúlt évre. Az események pedig segítenek abban, hogy melléjük tegyük meghatározó gondolatainkat és érzéseinket, és megkeressük, hogyan van jelen bennük az Isten.

Legjobban “természetesen” az a zsoltárrészlet érintett meg, amely a menekülésről szól. Hiszen időnként mindannyian menekülünk Istentől – még akkor is, ha nem tudunk vagy nem akarunk tudni róla. Például: amikor telepakoljuk a napunkat mindenféle programmal, jól kimerítjük magunkat és másokat, végeláthatatlan segítő akciókban veszünk részt, mert ugyebár csak és kizárólag mi menthetjük meg a másikat…Vagy amikor tudatában vagyunk annak, hogy amit csinálunk, az senkinek sem jó, de képtelenek vagyunk változtatni rajta… Mindegy is mi az, a lényeg, hogy menekülünk a csendtől, a találkozástól önmagunkkal és Istennel. Ismerős, ugye?

A zsoltár alapján feltett reflexiós kérdésekre (mi az, ami ismerős belőle; melyik eseményhez kötődik az életedben, stb.) megint csak gyorsan tudtam válaszolni. Jó volt utána kis testmozgással és zenével Isten fizikai közelségét is megérezni. Utána pedig nagyon tetszett a kreatív gyakorlat is. Nem lövöm le a poént, hogy milyen édesanyákra jellemző tárgyról volt szó, mert a lényeg nem ez, hanem az üzenet: „Nézd meg közelről, milyen és mit érzel vele kapcsolatban. Bárhogy is legyen, ez a TIED. A TIED – de nem Te Magad”.

Csend-ima és köszönet

A lelkigyakorlat utolsó, tizedik részének első felében egyéni imára bátorító szavakat kaptunk, majd jött tizenöt perc csend-ima. Ebben a legnagyobb kihívás persze az volt, hogy ne aludjak bele. Sikerült! Igaz, hogy néha majdnem elbóbiskoltam, és amint vége lett, máris rám törtek a gyerekek és a tennivalók, de azóta is érzem: az idő nem telt el nyomtalanul, hosszabb távú gyümölcsei pedig még csak ezután fognak beérni.

Köszönöm a három szervezőnek (Csókási Anna RSCJ, Paholics Melinda, Raposa Bernadett) a meghívást és a másfél órás, de annál sokkal nagyobb időtartamú és hatásfokú – sőt, talán az sem túlzás, hogy életre – szóló lelki élményt. Bár eddig is tudtam, hogy érzéseimmel, fájdalmaimmal, korlátaim szorító megélésével nem vagyok egyedül – sem emberként, sem nőként, sem anyaként –, de azért jó volt ezt most átérezni is. És jó volt megerősödni abban, hogy Isten engem is meghív korlátaim közepette a bennem rejlő új lehetőségek megtalálására. És bár lehet, hogy ezeket most még nem látom tisztán, nincs más dolgom „csak” hagyni, hogy Isten munkálkodjon bennem.

Antal-Ferencz Ildikó

Szabadúszó újságíró, blogger

Kövesd a Facebook oldalam ITT, hogy megoszthasd ezt az írást és értesülj a többi bejegyzésemről is!

(Képek forrása: Pexels, kivéve az adventi koszorúsat.)