Az én idei adventem

Advent a kedvenc időszakom, a karácsony pedig a kedvenc ünnepem. Így van ez egészen azóta, amikor először elvarázsoltak az Angyalok és a rájuk való várakozás/vágyakozás. És ezen nem változtatott sem az, hogy (viszonylag korán) megtudtam a tanítónénimtől (!), hogy a karácsonyfát és ajándékokat végülis nem ők hozzák, hogy (viszonylag korán) elkerültem otthonról és nemsokkal utána elvesztettem édesanyámat, és az sem, hogy (viszonylag későn) férjhez mentem és született három gyerekünk. Sőt, idővel csak egyre jobban erősödött bennem a ragaszkodás az advent és a karácsony misztériumához.

Ahogy már megírtam, az idei, járványtól terhelt adventre úgy tekintek, mint a tavaszi karantén alatt a különösen csendes nagyböjti időszakra. Újabb “fentről” rásegített nagy lehetőséget látok benne az elcsendesülésre, az elmélyülésre, a magunkra és szűk családunkra való jobb odafigyelésre. Úgy értem, sokkal jobbra, mint a korábbi években, amikor mindezt ugyanúgy elhatároztuk, de aztán az év végi pörgés, a határidős munkák, az besűrűsödött iskolai programok, az ajándékvásárlások, családi ünneplések és egyéb külsőnek mondott körülmények rendszerint megakadályozták, vagy legalábbis jóval nehezebbé tették az elmélyült belső ünneplést. Idén valószínűleg ezek egyike sem terhel minket, próbáljuk hát meg kihasználni a nyugalmat és a sok korlátozást átértékelve annak jó oldalát is meglátni…

Bár legutóbb magam is panaszkodtam rokoni-baráti kapcsolataim lassú, de folyamatos átalakulása okán az újabb járványhelyzet miatt; most úgy érzem: az advent alatt teljesen jól fogom viselni az ezzel járó kényszerű bezártságot, ahogy a böjt alatt sem volt vele gondom. Sőt, kifejezetten élveztem, hogy kevesebb a szociális inger és kötelezettség. Az advent még ugyan előttünk áll, tehát korai lenne biztos lenni abban, hogy békésen fog eltelni, de gyakorlatilag minden adott, hogy nyugalmasabb, áldottabb legyen – ha nem is feltétlenül boldogabb -, mint a korábbi években.

Tény, hogy e pozitív (vagy csak naivan bizakodó? – majd kiderül) hozzáállás, várakozás annak is köszönhető, hogy most, amikor ezt a bejegyzést írom, mi (még) nem voltunk covidosok, és közeli ismerőseink egyike sem súlyos beteg (aki covidos, az is tűrhetően érzi magát), halálesetről sem tudok a közeli rokoni-baráti társaságból (a távolabbi halálesetek mindegyike, például ma a Balázs Fecóé is, nagyon elszomorít).

És az is igaz, hogy minket hál’Istennek anyagilag nem ingatott meg súlyosan sem az első, sem a második járványhullám és ősz óta még (?) mindhárom gyermekem iskolába jár, miközben körülöttünk sorra kerülnek karanténban az emberek és zárnak be más sulik osztályai (például az is, amit épp a járványhelyzet pánikos kezelése miatt október elején otthagytunk), tehát nekem még (?) úgymond “nagyon jó dolgom” van.

És végül az is igaz, hogy a napokban indult el a saját blogom, amitől én már önmagában is nagyon boldog és büszke vagyok. Nem beszélve arról, hogy pár nap alatt lett 350 körüli követőm és a tavaszi karantén alatt még titkos tervként dédelgetett ötleteimet most pár nap alatt megvalósítottam és hamarosan indul az az adventi meglepetéssorozatom, amelyben olyan közismert emberek segítettek, akikre én nagyon felnézek, és akiknek ezért különösen hálás vagyok. Részletek hamarosan, azaz már holnap reggel! 🙂

És legvégül az is igaz, hogy nekem van miből és miért lecsendesednem. Bár most megint kevesebb a munkám, de az ősz eleji pörgést még mindig nem hevertem ki és a saját blog indítása okán összesűrűsödött feladatok miatt minden nap éjfélig dolgozom, s szervezem a tanárok karácsonyi ajándékozását (de legalább idén csak egyik gyerekemnél, nem háromnál…), miközben hamarosan kész kell lennie az adventi koszorúnak és az adventi naptárnak is, és a gyerekek már szinte követelik a mézeskalácssütést… De azt már – az elcsendesülés jegyében – eldöntöttem: idén tényleg nem lesz más az adventi naptárban, mint naponta egy-egy mese egy nemrég megjelent tündéri betlehemes mesekönyvből, amiről hamarosan írni fogok.

Áldott, békés, lecsendesült adventi várakozást kívánok mindenkinek!

(Képek: saját, tavalyi adventi időszakról)

Antal-Ferencz Ildikó

Szabadúszó újságíró, blogger

Kövesd a Facebook oldalam ITT, hogy megoszthasd ezt az írást és értesülj a többi bejegyzésemről is!