-
Fájdalomból aranyat, avagy a szervezet természetes öngyógyító képességének helyreállítása
Adventi sorozatom mai első részében egy nagyon kedves ismerőst, Mátrai Edinát és az ő munkáját mutatom be. Edina eredetileg grafikus és formatervező művész, ma gyermekekkel foglalkozó gyógypedagógus. A gyermekeket otthoni kézműves foglalkozás keretein belül egyénileg vezeti őket a természetes öngyógyítás útján, megtisztítva azt a különböző elakadásoktól, így változtatva arannyá a fájdalmakat.
-
Tisza Kata: Kékre szeretni
Októberben mutatták be az erdélyi származású Tisza Kata „színes sorozatának” utolsó, Kékre szeretni című ún. feldolgozásregényét. A bemutató, ahol a szerzővel Babarczy Eszter író, filozófus beszélgetett, előtte pedig Frenk zenélt, nagyon jó hangulatban telt, már amennyire a téma (érzelmi bántalmazás) és a járvány engedte (dedikálás például nem volt). Utána írtam is róla, de a könyvet sokáig csak kerülgettem. Nem csoda. A bemutató után sejtettem, hogy lesz némi közöm a benne írtakhoz (én is Erdélyben nőttem fel, az elnyomó rendszer okozta családon belüli feszültségeket, depressziót közelről ismerem; én is átéltem az érzelmi elhanyagolást, illetve bántalmazást gyerekként és felnőttként is), és magamat ismerve azt is sejtettem, hogy a könyv bizonyára nagyon fel fog kavarni, így nehezen fogtam neki.…
-
Kokopelli Műhely
A tegnapi perinatális gyász vagy babagyász világnapja tökéletes apropó arra, hogy részletesebben is bemutassak egy kedves ismerős és értékes szakember által (társ)alapított szervezetet, a Kokopelli Műhelyt, ahol lombikprogramban résztvevő pároknak nyújtanak lelki segítséget. Az egyéni-és szülőpárokkal való segítő folyamat mellett 2020 őszén elindították csoportos felkészítő-kísérő KokopelliART Programjukat. Vagyis azoknak, akik régóta szeretnének kisbabát, esetleg már készülnek az inszeminációra vagy lombikra, vagy már el is kezdték a programot. Ahogy a honlapon is írják: a programot azért hozták létre, hogy a párok lelkileg felkészülten, megfelelő ismeretekkel felvértezve tudjanak végigmenni a sok kitartást igénylő, nehéz időszakot is felölelő úton. (Kokopelli a hopi indiánok termékenység istene.) Ahogy erről magam is írtam korábban, Magyarországon évről-évre nő a…
-
A perinatális gyász vagy babagyász világnapja
Tegnap volt a perinatális gyász vagy más néven a babagyász világnapja. Ezen a napon azokra a babákra emlékszünk, akik még születésük előtt vagy első életévükben itt hagytak minket. Nem is baj, hogy nem tudtam róla idejében, így könnyebben telt a tegnapi nap és ma már talán kevésbé fájó az emlékezés. Viszont kihagyhatatlan, így utólag mégiscsak írok róla. Ma Magyarországon minden negyedik terhesség vetéléssel végződik, így nagyon sok nőt/anyát érint az emiatt érzett hatalmas és nehezen feldolgozható veszteségérzet: fájdalom, szomorúság, üresség, kilátástalanság, tehetetlenség. Vannak akik magukat hibáztatják, és emiatt azt élik meg, hogy alkalmatlanok az anyaságra. Nehezíti a feldolgozást azt is, hogy a vetélés/abortusz/lombikveszteség még mindig kényes (ha már nem is…
-
Vasaltutak – egy családi program önmagunk legyőzésére
Erdélyben felnőve, a hegyeket tisztelettel csodálva, mindig is irigyeltem a hegymászókat azért az élményért és látványért, amit a magaslatokon megtapasztalhattak – és amiről nekem fájó szívvel le kellett mondanom, hiszen gyerekkorom óta nagyon erős tériszonyom van. Aztán nemrég történt valami, és én azon kaptam magam, hogy sziklát mászok… A tériszonyom miatt a hegyi túrázások sem jelentenek felhőtlen élményt, a sziklamászással pedig csak egyetlen egyszer próbálkoztam, még gimnazista koromban, de pár méter után visszakéredzkedtem a földre és soha többet nem kísérleteztem vele. A Peruban töltött nászutunk alatt ugyan megmásztam a Machu Pichut, de mindvégig férjem kezét fogva és halálfélelemben végigreszketve a napot, és után újra eldöntve: soha többet nem próbálkozom, még…