Újabb középiskolai felvételi után

Nemrég értem haza középső gyermekünk központi írásbeli felvételi eredményének megtekintéséről. Addig nem akartam írni a témáról, amíg nem láttam az eredményt. Most már megtehetem, hiszen gyakorlatilag bejutott a vágyott gimnáziumba. Természetesen ezt megünnepelni csak kb. két hónap múlva, a hivatalos értesítő után fogjuk, de már megkönnyebbülhetünk, a tanulságokat levonhatjuk.

Idei tapasztalatok

Két évvel ezelőtt írtam két cikket a középiskolai felvételikről. Az egyiket még ősszel, a Family Magazin felkérésére jártam körül a témát nagyon alaposan, több szakembert (tanárokat, iskolapszichológusokat) és szülőket megkérdezve. A másikat tavasszal, a Képmás Magazin számára írtam, saját tapasztalatainkról. Most újraolvasva őket, úgy érzem: egyik sem vesztett az aktualitásából. Talán csak annyival lehetne kiegészíteni őket, hogy a járvány miatt bizonyos szempontból mások voltak a felkészülési körülmények (és persze maga a felvételi írása is). Bár nálunk egyik sem bírt jelentős hatással.

Amiben más volt az elmúlt félév a két évvel ezelőttitől, az elsősorban nem a járványnak tulajdonítható, hanem nagy részben a felvételire készülő fiunknak, kis részben a mi hozzáállásunknak. Elsőszülöttünket éppen akkoriban kellett gyakorlatilag kimenekíteni az iskolájából, mert a több éve tartó kirekesztés negyedik osztályra zaklatásba fordult át; így sem az ő lelkiállapota, sem felkészültsége nem volt igazán megfelelő. Ahhoz, hogy a tudásában lévő lyukakat (gödröket) többé-kevésbé pótolni tudja, muszáj volt felvételi előkészítőre járnia (magántanárhoz); és az ünnepek alatt iskolát váltania ahhoz, hogy ne teljesen zaklatott idegállapotban menjen felvételizni. (Az általános iskola első éveiben elsajátítani oly’ fontos tanulás-módszertani hiányosságokat azóta is csak részben sikerült pótolnia és időnként még mindig küzd vele.) Így nem csoda, hogy mi is együtt izgultuk végig vele azt a fél évet, hiszen számára a tét többszörösen nagyobb volt.

Ehhez képest a mostani felvételit szinte meg sem éreztük. Érdekes, bár egyáltalán nem meglepő módon, ő iskolát váltott negyedik első félévében (ugyanabból a suliból jött el, mint a bátyja). Elvileg egészen más ok miatt (a járványhelyzetet az iskola meglehetősen mereven, időnként hisztérikusan kezelte – az életünk másról sem szólt akkoriban, ebből lett elegünk), de gyakorlatilag ugyanazért: hogy a gyermek megfelelő lelkiállapotban és “szakmailag” is felkészült legyen, mire felvételiznie kell. Utólag is nagyon jó döntésnek bizonyult a váltás, ugyanakkor – mivel bátyjával ellentétben ő az első három évben stabil tudásalapot kapott (amire az új iskolában is jól tudtak építkezni), ő gyakorlatilag már tanév legelején készen állt a felvételire.

Számára ezért a magánfelkészítő szóba sem jött, csak a (mindenkinek erősen javasolt) gimnáziumi felkészítő és az itthoni gyakorlás. Ez utóbbiban viszont nála is következetesek voltunk: októbertől kezdődően minden hétvégén meg kellett oldania egy-egy korábbi tesztsort. Már az első olyan jól sikerült, hogy akkor hátradőlhettünk volna, de nem tettük: az előírt “adaghoz” végig ragaszkodtunk. Némi izgalom csak a felvételi előtti hétvégén tört ránk, amikor együtt átnéztük az összes addigi (8 évnyi, pótfelvételivel együtt 16-16) tesztsor itthoni megoldása során elkövetett hibáit. Az egy kemény tanulós hétvége volt, de utána már tényleg nyugodt szívvel mondhatta (és mi is): készen állok. És valóban: az erősebb mateksorból 43 pontot, a könnyebb magyarból 45 pontot írt, így az iskolai számítások szerint az első 5-10 között jut be (attól függően, ki mennyit írt összesen, ki hogyan teljesít a szóbelin és változtat a jelentkezési sorrenden).

Maga a járvány a felkészülésben és felvételiben nem igazán játszott szerepet (eltekintve attól, hogy gyakorlatilag emiatt váltottunk iskolát). De mivel a régi suliban harmadikban a két fő tantárgyat online módon is megfelelő módon tanították, az újban pedig szintén nagyon jó tanárai voltak (akik Bolyai versenyekre is lelkesen küldték mindkét tárgyból), az egyetlen érzékelhető, de nem jelentős különbség a gimnáziumi felkészítő módjában volt: nem hétköznap, hanem hétvégén, kevesebb alkalommal, de ugyanolyan elkötelezetten megtartották, és ott mindvégig maszkban ültek.

Tanulságok

A korábbi tanulságokat egészében fenntartjuk; rövid felsorolom őket:

• A kisebbeknek csak indokolt esetben érdemes felvételizni!

A szakértők általában egyetértenek abban, hogy egy negyedikes vagy hatodikos diákot csak akkor érdemes kiszakítani saját környezetéből, ha valamiért rosszul érzi magát benne, vagy ha annyira kiemelkedően tehetséges, hogy osztálya/iskolája már nem jelent kihívást számára. Egy gimnáziumba ugyanis nemcsak bejutni kell, hanem azt el is kell végezni, a gyermeknek tehát arra is készen kell állnia fizikailag, mentálisan és pszichésen egyaránt. Ezért is nagyon fontos bevonni őt a felvételiről szóló előzetes beszélgetésekbe, és semmiképpen nem egyedül rá bízni a döntést.

• Érdemes időben elkezdeni a felkészülést, minden téren!

Már az előző tanévben fel kell mérni a középiskolák helyzetét (akkor is, ha a szülői tájékoztatók idén többnyire elmaradtak vagy online valósultak meg). A választásnál, de különösen a rangsorolásnál tekintettel kell lennünk gyermekünk pszichés állapotára és képességeire. Ezért is feltétlenül szükséges bevonni őt – sőt a még a tesókat is – az erről szóló beszélgetésekbe.

Nemcsak a tájékozódást, hanem a tényleges felkészülést is időben el kell kezdeni. (Sőt, mivel az összpontszámba az iskolából hozott jegyek is beszámítanak, az iskolai mindennapi tanulásra is jobban oda kell figyelni.) Előkészítőre oda ajánlatos járnia, ahova elsőként szeretne bejutni (és az írásbelit is ott írnia), mert így van alkalma megismerni az iskolát, tanárokat és azoknak is őt. De egyetlen előkészítő sem váltja ki az otthoni gyakorlást!

• Legfontosabb a pozitív szülői hozzáállás és a rengeteg gyakorlás!

A szakértők és szülőként magam is kulcsfontosságúnak tartom a pozitív és támogató szülői hozzáállást az egész felvételi folyamat alatt. A mi „családi lelki felkészülésünknek” döntő szerepe volt abban, hogy a vártnál sokkal jobb írásbeli felvételi eredmény született (két éve) és a vártnál sokkal nyugodtabb felkészülési időszakot éltünk meg (idén). Nehézségeink persze mindkétszer voltak (két éve: „nem fog sikerülni”, idén: „nem akarok több tesztet megoldani”), de sikerült meggyőzni magunkat és őt is: bárhogy is alakul, együtt csináljuk végig, és nagyon büszkék leszünk rá.

A pozitív, támogató szülői hozzáállás része az is, hogy megismerjük és elfogadjuk a felvételi rendszert és ragaszkodunk a gyakorláshoz. A felvételi lényege ugyanis nem az iskolai, jelenleg túlságosan lexikális tudás, hanem a kompetenciák felmérése. És addig, amíg, illetve ahol az iskolák erre nem fektetnek elég hangsúlyt, addig/ott bizony szükség lesz felvételi előkészítőkre; s nemcsak olcsó vagy ingyenes gimnáziumiakra, hanem akár a drága magán előkészítőkre is. A rendszer tehát szociális szempontból mindaddig igazságtalan marad, amíg ez az eltérés fennáll. A megoldás viszont nem a felvételi sorok lexikálisabbá tétele, hanem az oktatási rendszer kompetencia-alapúvá tétele lenne; és ezt kellene belátniuk a szülőknek is.

• A családot érdemes ráhangolni, de a lehető legkevésbé felbolygatni!

Szülőként érdemes mindvégig a felvételiző mellett lenni – testileg és lelkileg is, és a tesókat is erre ráhangolni. Viszont nagyon fontos a testi-lelki töltekezés is, ezért nem szabad kihagyni például az ünnepeket (bár a hétvégéken és a téli szünetben azért fontos gyakorolniuk), vagy abbahagyni a sportos, zenei vagy egyéb foglalkozásokat (már akinél még vannak ilyesmik; nekünk igen, mert fiaink leigazolt vízilabda-játékosok). Emellett érdemes minél többet pihenni, játszani, kirándulni, olvasni és persze aludni.

• A február végi jelentkezésnél nem érdemes túl sok iskolát bejelölni!

Felvételit írni csak egyszer kell, de szóbelizni annyiszor, ahány helyre behívják, az pedig elég megterhelő lehet, normál iskolába járás mellett. Mi két éve bejelöltünk egy második gimit is, de csak kíváncsiságból, mert akkor is tudtuk, mit szeretnénk. Nem bántuk meg, de idén nem tervezzük.

Összefoglalva: még tudatos szülői felkészüléssel és jó képességű gyermekkel sem könnyű ez az időszak. De nem lehetetlen túlélni, sőt jól megélni. Sok sikert minden felvételizőnek és családjaiknak mindehhez!

Antal-Ferencz Ildikó

Szabadúszó újságíró, blogger

Kövesd a Facebook oldalam ITT, hogy megoszthasd ezt az írást és értesülj a többi bejegyzésemről is!