Kecskés Timi: Nagyon fontos számomra a tudatosság

Timit egy női blogger-közösségben ismertem meg, és hamar kiderült: bár néhány dologról másként gondolkodunk, sokkal több a közös bennünk. Három gyermekünk van, közgazdász végzettségünk, multicégnél kezdtünk dolgozni, de mivel a pszichológia és az írás mindig is jobban érdekelt, családanyaként pályaelhagyók lettünk. Szabadúszók vagyunk, fontos számunkra a tudatosság. Szeretünk írni, olvasni, futni, túrázni. Fő prioritásunk a család, de önállóságra neveljük gyermekeinket. Néha túlvállaljuk magunkat, és kritikusak vagyunk, magunkkal és a világgal szemben is. A csoportból azóta mindketten távoztunk és őt még mindig nem ismerem személyesen, de kapcsolatban maradtunk. „Zöld hetem” tervezésekor eszembe jutott: beillik mindaz, amivel ő foglalkozik, így alaposan kikérdeztem.

Mesélj egy kicsit magadról.

42 éves vagyok, ami egy sokatmondó szám annak, aki szeret olvasni. Székesfehérvár mellett, falusi környezetben élek a párommal, három fiammal, egy nagymamával, egy öreg kutyával és egy fiatal cicával. Siófokon születtem, és balatoni lányként a Dunakanyarba jártam nyaralni a nagyszüleimhez – iszonyú szerencsés vagyok! Magam is háromgyerekes családból jövök, középső gyerekként. Pszichológus akartam lenni, de először mégis teljesen más vonalon tanultam tovább. Logisztikus közgazdász lettem. Az engem azóta is foglalkoztató pszichológiai ismereteket könyvekből, workshopokról szedem fel, de tervezek még tanulni. Különféle multinacionális cégeknél dolgoztam logisztikusként, amíg két éve a főállású anyaság lehetőségét kihasználva szabadúszásra váltottam. Most több online és egy print magazinnak írok cikkeket, egy barátnőmmel kezdett környezetvédelmi projektemben pedig együtt dolgozom egy fejlesztési ügynökséggel.

Egy cikkedben így írsz magadról: blogger, környezettudatos aktivista, három fiú édesanyja. Menjünk sorra ezeken. Mikor kezdtél el írni?

Kis kék vonalas füzetbe, tízéves koromban. De tényleg. Mindig szerettem írni, jó voltam fogalmazásból, naplót és verseket írtam, és tízéves koromban összefűzött füzetekbe írtam egy családregényt. Ha most beleolvasnék a szövegbe, persze már megmosolyogtatna. Blogot a második kisfiam születése után kezdtem írni, akkor lett egyre könnyebben elérhető és kezdett több lehetőséget kínálni az online világ. Tagja voltam egy online anyacsoportnak, ahol többen is blogot vezettek a gyerekek fejlődéséről, ez inspirált. És azt is jónak tartottam, hogy a távolabb élő családtagok így értesülhetnek a velünk történtekről.

Több saját blogot is vezetsz. Bemutatod őket röviden?

Volt olyan időszak is, hogy öt blogom volt. Az első a kisfiam nevét viselte, de az akkor hat-hétéves nagy is szerette volna, ha róla is szól egy, hát nyitottam neki is. Aztán elkezdtem egész más témákat is behozni: a kertünket, az olvasást, a kézzel készített tárgyaimat vagy épp a futást, és egyre jobban zavart, hogy a kisfiam neve alatt fut mindenféle engem érdeklő téma. Egyesével nyitottam az újabb tematikus blogokat: a túrázósat, az olvasónaplót és így tovább. Amikor aztán a harmadik kisfiam is megszületett, már túl soknak éreztem, hogy neki is nyissak egy hatodikat.

Kerestem valamit, ami igazán én vagyok, és összevonhatom alatta a nekem fontos témákat: ez lett az egyboszorka blog, aminek a neve számomra nemcsak azt takarja, hogy három fiam van, hanem egyfajta női erőt, a jó értelemben vett boszorkányság, a női tudás asszociációját. Egyedül a Terepnyúl, a túrázós blog maradt külön, mert az, különösen amióta az Országos Kék Túrát megkezdtük, annyira önálló témakör, hogy nem szerettem volna bevinni az újra. Az előbbin is akadnak természetjárással kapcsolatos tartalmak, de inkább általános ajánlók, nem részletes túrabeszámolók formájában.

Mióta és miért foglalkozol környezet-tudatossággal? Az íráson túl ez hogyan jelenik meg az mindennapi életedben és/vagy a családodéban?

Amikor ez a kérdés felmerül, mindig nehéz visszamennem az időben és megkeresni, hol is kezdődött. Hiszen már kisiskolás koromban is kívülről fújtuk, hogy „a kisdobos nem szemetel”. Amióta saját háztartásom van, azóta egyértelmű volt a szelektív hulladékgyűjtés is. Komolyabban viszont akkor gondolkodtam el, amikor néhány éve nagyon sok hírben szerepeltek az óceáni szemétszigetek, én pedig amúgy is egy mélyebb időszakomat éltem, és nagyon szorongtam, hogy milyen világban élnek majd a gyerekeim, ha annyi idősek lesznek, amennyi én akkor voltam. Olvastam egy nagyon jó cikket akkoriban a klímaszorongásról, amiben szerepelt a saját szorongás ellenszereként az, hogy keressük meg: mi mit tudunk tenni a saját életünkben a szorongást kiváltó ok, jelen esetben a klímaváltozás ellen.

Így kezdődött először a saját életünkben a hulladékszegény háztartás kialakítása, aztán egy barátnőmmel a Ki? – Ti & Mi projekt. Annak is fontos szerepe van ugyanis a környezettudatos életmódban, hogy akik tudást szereznek erről, azok hallassák a hangjukat és adják is azt tovább. Először ismerős pedagógusok hívására kezdtünk iskolákban előadást tartani arról, hogy hogyan alakíthatjuk ki a saját háztartásunkat, aztán egyre többfelé hívtak oktatási intézményekbe, könyvtárakba és más rendezvényekre. Együttműködünk a székesfehérvári termelői piaccal, több saját eseményünk is volt már náluk, ott keresett meg a fent már említett fejlesztési ügynökség, akikkel egy európai projekten dolgozunk együtt az újrahasználat témakörében.Van egy rendszeres, kétheti rádióműsorunk is. A családi életünkben pedig minden napot áthat ez a szemlélet, kezdve azzal, hogy mit nem veszünk meg, miben viszik a gyerekek a tízórait vagy éppen mit csinálunk a kinőtt ruhákkal.

Nagyon szeretsz túrázni, sokat jártok együtt a családdal is. Mit szólnak ehhez a családtagok?

Megoszlanak a vélemények. A férjemmel mindketten egyértelműen nagyon szeretünk túrázni, és szívesen teszünk egész napos kirándulásokat. A gyerekek most 18, 11 és 9 évesek. A legidősebbet nehéz mozdítani, de azért időnként, főleg családi nyaralásokon eljön velünk. A középsőm egyáltalán nem szereti, legalábbis ezt mondja, de azért ha már úton vagyunk, élvezi. Neki kellenek a látványosságok: legyen mászható szikla, kilátó vagy vár, és akkor érdekes a túra. A kicsi a legnagyobb túrázó, 20-30 kilométereket is bír, és már teljesítette a kék túra egynegyedét. A különbözőségek miatt szoktunk úgy is menni, hogy én gyalogolok a kicsivel, amíg a párom kalandozik a középsővel, és a végén találkozunk.

Az utálok futni hozzáállásból hogyan jutottál el a négy maratonig és a terepfutásig? Másban is ilyen céltudatos vagy?

Nagyon sok futót ismerek, akinek így kezdődik a története, hogy mindig is utált futni. Lehet kényszerhelyzetnek is nevezni: amikor futni kezdtem, a harmadik szülés után szerettem volna formába jönni, és az edzésre járás a hozzá szükséges utazás miatt nem fért bele. Helyben pedig két lehetőség volt: otthon tornázni úgy, hogy mindig van egy gyerek a lábam alatt, vagy eljárni kocogni. Nagyon fokozatosan kezdtem, így nem szúrt az oldalam és nem hajtott senki. Szerintem ez a szerencsém: apránként túl tudtam lendülni a testnevelés órák óta kifejlődött utálaton.

Így tudtam apránként fejlődni, és két és fél évvel az első néhány száz méter után meglett az első maraton. Onnantól négy évig tartottam a formám úgy, hogy sikerült minden évben egy újabbat teljesíteni. A terepfutás pedig a túrázásból jött, nemcsak gyalogolni imádok a természetben, hanem futni is. A kék túrát is azzal a céllal kezdtem, hogy legyen valami koncepció a futásaimban. Igen, azt hiszem, nagyon fontos számomra a tudatosság.

Három fiú édesanyjaként hogyan a zsonglőrködsz az idővel, a munka-magánélet dilemmával, mik a prioritásaid?

Büszkén mondhatom, egyre jobb vagyok! A gyerekekkel itthon töltött időszakhoz képest nagy váltás volt a multinacionális cégek világa immár több különböző intézménybe járó gyerek mellett, de ebből szabadúszásra váltani, és megtanulni magamnak beosztani az időmet – ez sem volt könnyű. Az otthoni munkához számomra hozzátartozik, hogy a gyerekek korán hazajöhetnek az iskolából, tehát délelőtt és este dolgozom, a házimunkát a munka szüneteibe iktatom be, és tudatosan tervezem a hobbijaimat, a magamra fordított időt is. Ezzel együtt is sokszor túlvállalom magam és nagyon kimerült tudok lenni.

A prioritás mindig a család, ami inkább egy általános értékrendet jelent. Nem azt, hogy mindent eldobok, ha igény van rám, és igyekszem önállóságra nevelni a fiúkat. A második helyen áll a munka, és a házimunka. Sajnos a barátságok ápolása kerül a fennmaradó rövid időszakokba. Vannak viszont olyan tevékenységek, amelyeknek a mentális egészségem érdekében minden napomban helyet szakítok, ilyen az olvasás, a naplóírás és néhány hete a rendszeres jóga.

Általánosságban milyen az élet négy férfival? A túrázás közös pont, de mennyire tudsz például nőként élni/megnyilvánulni/megmaradni köztük, velük? Van más terep, ahol ezt „kiéled”?

Jaj, de örülök, hogy ezt kérdezed! Nagyon empatikus kérdés. Igen, férfienergiák között élem az életem, és bizony néha sok. Még a kutya és a macska is fiú. Itt nincs csajoskodás, bár azért a fiúk is nagyon cukik tudnak lenni, és én sem vagyok az a rózsaszín csillámporos típus. De épp emiatt foglalkozom női témákkal, figyelek a saját igényeimre, és bizony időnként megmondom, hogy én lány vagyok, velem máshogy kell bánni.

Több online női közösségem is van, illetve szeretek kötni és horgolni, ez kreatív és megnyugtató tevékenység is. Keresem az alkalmakat női körökre, workshopokra, voltam már kifejezetten anyáknak tartott elvonuláson is, sőt egyszer egy barátnőmmel kettesben is töltöttünk egy hétvégét, amit a járványhelyzet enyhülésével nagyon szeretnénk megismételni.

Milyen terveid vannak még? Nemrég létrehoztatok egy „zöld” egyesületet is – miért?

Rengeteg tervem van, nyesegetnem kell a saját vadhajtásaimat. Az egyboszorka blogot szeretném egy mini magazinbloggá fejleszteni – ehhez még sokat kell dolgoznom magán a weboldalon. Szívesen írnék több felületre, mint eddig, és a videószerkesztést is tanulgatom. A környezettudatos projektünket is szeretnénk fejleszteni, több helyre eljutni, saját programokat kidolgozni, és összeszedni a bátorságunkat az egyéni tanácsadás elindításához.

Az egyesület egészen friss dolog. Két hasonlóan gondolkodó lánnyal fogtunk össze a szomszédos településekről, és a környezetünk, a három falu, és hosszútávon a többi környékbeli település zöldítését, közösségfejlesztését, környezettudatosságának növelését tűztük ki célul. Szeretnénk összegyűjteni, hogy milyen erőforrásaink vannak helyben, milyen hulladékcsökkentő lépéseket tudunk tenni együtt, tanulni egymástól és jó gyakorlatokat kialakítani.

Antal-Ferencz Ildikó

Szabadúszó újságíró, blogger

Kövesd a Facebook oldalam ITT, hogy megoszthasd ezt az írást és értesülj a többi bejegyzésemről is!