-
Covid-árvák számára gyűjt a Ringató több családszervezettel karöltve
Adománygyűjtést indít a Ringató az Adjuk Össze oldalon a Covid-árvák, azaz a koronavírus-járvány miatt árván maradt gyerekeket segítő Regőczi Alapítvány számára. Augusztus utolsó vasárnapján a Ringató közössége és a hozzájuk csatlakozó családok a Millenárison a „Végre újra együtt énekelhetünk” elnevezésű családi napon közös énekléssel is megemlékeznek majd azokról, akiket ilyen jellegű veszteség ért.
-
Akik kettő helyett állnak helyt – átadták a Páratlan Szülő Díjakat az Egyszülős Központban
Az Egyszülős Központ 2021-ben immár második alkalommal hirdetett pályázatot a Páratlan Szülő Díjra olyan egyedülálló szülők részére, akik példát mutatnak a mindennapokban. Olyan szülőket, nagyszülőket és dédszülőket lehetett jelölni, akik egyedül nevelnek gyermeket. A díjazott személyére bárki tehetett javaslatot.
-
Egyszülős Központ: Szeretnénk, hogy minden megyében és a környező országok magyarlakta vidékein is legyen legalább egy egyszülős klub
Családszervezeti sorozatom utolsó része az egyszülős családokról szól. Nagy Anna 15 éve a gyereküket egyedül nevelők életének könnyebbé tételéért küzd. Megálmodta, létrehozta és közel három éve vezeti az Egyszülős Központot, ami azóta is folyamatosan szépül és bővül. Anna munkáját nagy tisztelettel követem, támogatom és mindig szívesen beszélgetek vele; most annak apropóján, hogy holnap, március 21-én lesz az egyedülálló szülők világnapja.
-
Nagy Anna: Az év, amikor annyi mindent tanultunk
Évértékelő sorozatom mai részében Nagy Anna, az Egyszülős Központ megálmodója és elnöke osztja meg évösszegző gondolatait velünk. Annát régóta ismerem, szeretem és nagyon tisztelem mindazért, amit a gyermeküket egyedül nevelő szülőkért, családokért tesz immár 15 éve.
-
Angyalok pedig léteznek
Adventi sorozatom következő részében az Egyszülős Központ karácsonyi kezdeményezését szeretném bemutatni nektek. Egy gyermekét egyedül nevelő szülőnek még nehezebb csemetéje vágyait teljesítő Angyalnak lenni, mint mondjuk egy házaspárnak. Ezért az Egyszülős Központ összegyűjtötte néhány ilyen gyermek levelét és a segítségünket kéri, hogy teljesítsük őket. Legyünk mi is angyalok!