Börtöncsomag_felhívás
Advent,  Jótékonyság

Mécses Szeretetszolgálat: Ajándékozz egy ismeretlen fogvatartottnak!

Adventi sorozatom ma reggeli témája ismét rendhagyó. A Mécses Szeretetszolgálat egész évben várja olyan önkéntesek jelentkezését, akik vállalják, hogy anonim módon leveleznek azokkal az elítéltekkel, akiknek semmilyen személyes kötődésük nincs a külvilággal. Karácsonykor egy pár soros, névre szóló üzenet és egy kis ajándék óriási jelentőséggel bír számukra. Különösen most, amikor semmilyen látogatási lehetőség sincsen. A határidő december 10, azaz MA!

A koronavírus első, tavaszi hullámában és részben most, ősszel-télen is, mindannyian megtapasztaljuk a bezártságot, a korlátozottságot. S bár ezt a pár hetet jellemzően otthon töltjük, többnyire családtagjaink körében, s közben dolgozhatunk, élhettünk otthoni hobbijainknak, magunk osztjuk be az időnket, és online vagy legalább telefonon érintkezhetünk másokkal, és szükség esetén ki is járhatunk, mégis mennyire elegünk volt/van már belőle.

Élethosszig tartó „társadalmi karatén”

Most képzeljük el mindezt hosszú évekig (akár évtizedekig) egy szűk zárkában, 8-10 ellenséges (a legjobb esetben csak önző) személlyel összezárva, aprólékosan és szigorúan szabályozott életrenddel, csekély (és az idő múlásával egyre lazuló) külső kapcsolatokkal, kijárási lehetőség nélkül, és mindezt merev társadalmi elutasítottságtól övezve („aki bent van, jobb, ha ott is marad” felszólítással). Ez a börtön, amit a kiszabott és letöltött büntetésen felül, akár élethosszig tartó „társadalmi karantén” is sújthat.

Gondoljunk most arra, hogy az elítélt előbb-utóbb szabad emberként köztünk fog élni (néhány kivételtől eltekintve). Ugye nem mindegy nekünk, hogyan illeszkedik be/vissza közénk és ezáltal kikkel vagyunk/leszünk körülvéve? Ha az illető nem kap újabb esélyt tőlünk, akkor vajon kié annak felelőssége, hogy számára csak az újabb bűnözés marad végső megoldásnak?

A Mécses Szeretetszolgálat munkatársai ezt a “társadalmi karantént” igyekeznek oldani a maguk eszközeivel, és egyben értelmet kívánnak adni a kényszerű börtönéveknek. A büntetés-végrehajtáson belül folyó sokrétű reintegrációs munkát (például oktatás, önképzés, kulturális foglalkozások stb.) keresztény szellemű reintegrációval egészítik ki. Ennek keretében különös figyelmet fordítanak a hosszú szabadságvesztésre ítéltekre és azokra, akiknek semmilyen külső kapcsolatuk sincs, ugyanis ők azok, akik úgy érzik, nincs kiért/miért „meggyógyulniuk”. Ezért fontos tudatosítani bennük, hogy az újrakezdés és a társadalmi elfogadás igenis lehetséges.

Börtöncsomag_felhívás

Karácsonyi akció

Ennek egyik eszköze az évről évre megszervezett karácsonyi akciójuk, amelynek során elkérik a börtönlelkészektől a külső kapcsolat nélküli elítéltek keresztneveit, és a nekik szánt üdvözleteket és csomagokat szintén a börtönlelkésznek küldik továbbítás céljából. A tőlük kapott visszajelzések gyakran számoltak be megrendítő jelenetekről. Sokan vették át könnyes szemmel a szerény ajándékot; sűrűn hangzott el a kérdés: „Nekem? Számítok még valakinek?”. Különösen jól esett nekik a névre szóló üzenet, ami személyessé tette a csomagot, kiemelve a rutin karitatív akciók sorából.

A Mécses Szeretetszolgálat tavaly 17 börtönbe küldött csomagot összesen 349 fogvatartottnak. A csomagok szerények voltak, ugyanis nagyon változó, hogy melyik börtönbe mit engednek (például volt ahova csoki, keksz is mehetett, volt ahova csak írószer), de mindenkinek – akinek a börtönlelkészek kértek – tudtak küldeni valamit. Legjobban a személyes üzeneteknek örültek, tehát továbbra is ez lenne a legnagyobb adomány, mert ebből jóval kevesebbet szoktak kapni, mint pénzből.

A karácsonyi csomagküldéssel évente elkezdődik valami jó. És nemcsak a fogvatartottak, hanem az ajándékozók számára is, hiszen kapni jó, de adni még jobb, ráadásul a megajándékozottak saját kezdeményezésből többször imádkoztak közösen a csomagküldőkért. Ez a tevékenység szemléletformáló lehet az utóbbiak számára is, különösen ha például gyerekekkel közösen írják meg a fogvatartottak számára nagyon sokat jelentő személyes üzeneteiket. A karácsonyi akció egyszeri alkalom, nem jár elköteleződéssel, viszont nagy ajándék a börtönben lévőnek, pláne most, hogy látogatás sincs.

Önkéntes levelezőszolgálat

Bár a karácsonyi csomag nem jelent elköteleződést, a folytatás lehetséges, és erről készséggel adnak felvilágosítást a plakáton szereplő címeken. Az önkéntes levelezőszolgálatról bővebben a honlapon is olvashattok. Itt akár egy online szabadulószobás játékban saját élményt is szerezhettek. Ezt azoknak ajánlják, akik fontolgatják, belevágnak a börtön-levelezésbe  vagy már belevágtak, de tele vannak kérdésekkel és bizonytalansággal; vagy akik nem szeretnének belevágni, de érdeklik a börtönben szerzett levelező tapasztalataink és szeretnek komolyan játszani.

Aki levelezés helyett inkább csak anyagi támogatást tud nyújtani, egész évben megteheti ideMécses Szeretetszolgálat; 10700323-69393668-51100005; Közlemény: ADOMÁNY. (Aki tehát a mai határidőről lemarad, az is csatlakozhat, mert adományokat egész évben szívesen fogadnak.)

(Forrás: Mécses Szeretetszolgálat; Szemlélek)

Antal-Ferencz Ildikó

Szabadúszó újságíró, blogger

Kövesd a Facebook oldalam ITT, hogy megoszthasd ezt az írást és értesülj a többi bejegyzésemről is!

Börtöncsomag_felhívás

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük