A vérszipoly – Romhányira emlékezik online bemutatójával a Centrál Színház

Szeretünk a Centrál Színházba járni – ahogy több másikba is –; és már nagyon-nagyon hiányzik az felszabadultan nevetős közös színházi élmény, ahogy a kettesben töltött este is… Bár a Romhányi József író, költő, műfordító születésének 100. évfordulója alkalmából készült új bemutató stílusa és vámpíros sztorija elég távol áll tőlünk, mégis megnéztük – és nem bántuk meg –; csakhogy valamelyest pótoljuk a lassan egy éve tartó járvány alatt óriásira nőtt színházhiányunkat.

A “rímhányó Romhányi”-tanítvány Philipp István szövegére, Bárány Ferenc zenéjével készült, A vérszipoly című, ellenállhatatlan humorú zenés rímdráma rendezője Puskás Tamás. A komédia Seholsincs országban játszódik, szereplői pedig egy fehérmájú grófnő – Tompos Kátya fergeteges alakításában –, két félkegyelmű gróf – Cserna Antal és Ódor Kristóf, mint ugyancsak fergeteges alakításában –, egy munkás – Fehér Tibor szokatlan, de meggyőző alakításában –, egy gyáva vámpír – azaz Vári-Kovács Péter –, és egy végtelenül ronda boszorkány – Básti Julinak még ez is nagyon jól áll.

„Először az Egyetemi Színpadon rendeztem meg a darabot, majd a zajos sikert 1986-ban a Pince Színház-i bemutató követte. Én az első 50 előadásért vállaltam felelősséget, ahol Novák Eszter volt mellettem a koreográfus.  A darab, mint a népköltészet darabjai, kiirthatatlan, valahol mindig játsszák. Azóta sokszor felmerült bennem, mint ötlet, most a COVID adta meg a végső lökést, hogy újra rendezzem ezt a zenés rímdrámát. Fércmű, vagy zseniális telitalálat, az Übü Királyhoz hasonlóan ezt csak az idő és a nézők döntik el. Én nem menekülhettem előle” – nyilatkozta az előadás rendezője, Puskás Tamás.

Hát, igen, ezt a dilemmát abszolút megértjük. A férjem eleve csak az én kedvemért kezdte el nézni a darabot, az első Cserna-Ódor közös éneklésnél majdnem felállt, de valahogy belerázódott és végignézte. Én az elején még kicsit szomorkodtam, hogy az oly’ régóta várt Centrál-élmény nem az igazi, de amint elkezdtem csak a szövegre (és nem a történésre) meg a színészi játékra figyelni, elkezdtem élvezni. Időnként nagyokat nevettem, máskor pedig fogtam a fejem…de végül egyáltalán nem bántam, hogy megnéztük.

Épp utána olvastam Győrffy Ákos emlékezését a legfrissebb Mandinerben, amely abszolút idepasszolónak érzek:

Romhányi a jó példa arra, hogy az úgynevezett magas költészet árnyékéban miféle csodák születnek olykor. Mert Romhányit a szakma sosem tartotta “komoly” költőnek, inkább afféle nagy tehetségű versgyárosnak, akinek különös tehetsége volt ahhoz, hogy a világon bármit “rímhelyzetbe” hozzon. Pedig olyan munkák is fűződnek a nevéhez, mint a Macskák című musical szövegének fordítása vagy Carl Orff egyes műveinek magyarítása. De persze ha Romhányira gondolunk, nem ezek ugranak be, hanem a legendás munkái, amelyeket túlzás nélkül nevezhetünk zseniálisnak. Mert hát mi más például a Mézga család szövege, ha nem zseniális? A Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki? A Mekk Elek, az ezermester? (…) Romhányi igazi, hamisítatlan irodalmat művelt, a nyelv mestere volt. A fanyalgókra senki sem emlékszik már, ő pedig örökre beírta magát a magyar irodalomba.

Ha tehát másért nem, a humoros szövegért és a színészek játékáért – nomeg a Centrál Színház támogatásáért – érdemes megnézni ezt a darabot, amely bármikor elérhető a Centrál Színház honlapján keresztül.

Antal-Ferencz Ildikó

Szabadúszó újságíró, blogger

Kövesd a Facebook oldalam ITT, hogy megoszthasd ezt az írást és értesülj a többi bejegyzésemről is!

(Képek forrása: a Centrál Színház honlapja.)