A Hang-villa titka – bemutató a József Attila Színházban

Amióta a gyerekeink már iskolások, kifejezetten keressük azokat a kulturális programokat (színház, mozi, előadás), amelyek mindenkihez szólnak a családból; ahol a szülők nem csak kísérnek, a nagyobb tesók pedig nemcsak unatkoznak. Szerencsére egyre több színház játszik olyan gyermekdarabokat, amelyek a család minden tagja számára igyekeznek élményt nyújtani. A József Attila színházban most két ilyet is láttam; az egyik inkább felnőtteknek szólt, de a gyerekeink is élvezték; a másik éppen fordítva: gyerekeknek szólt, de mi, felnőttek is örömmel néztük. 

Ráadásul úgy, hogy – s ez a gyerekes  programok másik nagy „csapdája” – ezt is már láttam korábban a nagyobbakkal; igaz, egy másik színházban. Mindenesetre túl nagy elvárásaim nem voltak; csak annyi, hogy a lányomnak tetsszen. (A fiúk el sem jöttek, szerintük már nem nekik való. Bár mióta meséltünk róla nekik, azóta már bánják…) 

A Hang-villa titkának mesés-misztikus világa és az előadás interaktivitása ugyanis nemcsak a kisebb gyerekeknek jelentett izgalmat – bár kétségtelen, hogy őket varázsolta el a legjobban: volt, aki teljes extázisban élte meg a „szavazásokat” és utána is megpróbálta bekiabálással „irányítani” a szereplőket; sőt, egy kisfiú Akusztikusz urat is „megfenyegette” azzal, hogy „De engem bizony nem fogsz elkapni!”. De a nagyobbak is láthatóan élvezték, nem beszélve a felnőttekről, akik nemcsak nosztalgiázhattak saját korábbi élményeikről, hanem szinte folyamatosan nevettek az általuk már ismert történetbe ágyazott, rengeteg váratlan poénon, a gyakori helyzetkomikumokon, az erős, de szerencsére cseppet nem túlzó (ahogy az sok gyermekelőadásban lenni szokott) arcmimikára és testbeszédre épülő humoron vagy eleve viccesnek szánt (de megintcsak jól eltaláltan nem ripacskodó) szereplőkön, s amikor időnként válaszolni kellett a mesélőknek, előfordult, hogy hangosabban kiabáltak, mint a gyerekek. Az interaktivitást és a beleélést valószínűleg nagyban segítette az is, hogy nem egy elsötétített (nagy vagy kisméretű) színházteremben, hanem a folyosón játszódott, belakva az emeletet, a lépcsőket, sőt még a ruhatárat is. 

Ha esetleg valaki nem ismerné a mesét, íme nagyon röviden: a történet egy angol kisvárosban játszódik, ahol a főszereplő kislány, Suzy édesapja eltűnt egy légballonon, így cukrászdában dolgozó édesanyjával kettesben élnek egy kis házikóban, szerény körülmények között. A kislánynak sem testvére, sem barátai nincsenek, így amikor kap egy kölyökkutyát, akit Albertnek nevez el, elválaszthatatlan barátok lesznek. Állandóan együtt játszanak és minden felmerülő (vagy általuk létrehozott) problémával közösen küzdenek meg. Például behatolnak a szemközti, sokáig lakatlan, ijesztő kastélyba és visszaszerzik annak félelmetes lakója által elrabolt hangokat. 

A Hang-villa titka tehát barátságról, bátorságról, állatokról való gondoskodásról, anyaságról, hiányzó apaságról, gyermeknevelésről, apa-lánya kapcsolatról, titkokról és veszélyekről szól. Komoly kérdéseket is fejtegető mai történet, egy kedves mesébe ágyazva, sok humorral és szerethető figurákkal. Nagyon ajánlom!

(Fotók (kivéve az elsőt: Kállai-Tóth Anett; Forrás: József Attila Színház)

Antal-Ferencz Ildikó

Szabadúszó újságíró

Kövesd a Facebook oldalam ITT, hogy megoszthasd ezt az írást és értesülj a többi bejegyzésemről is!