NEK, házibuli és a lemez másik oldala

NEK Családi nap közösségi szolgálatokkal a Margit-szigeten, Janikovszky-lakásszínház barátokkal a 45. születésnapi házibulimon, NEK zárómise a pápával a Kodály köröndön; – ez volt címszavakban a mostani hétvégém, folytatásaként az előzőnek, amelyről már oly lelkesen beszámoltam.

Minden út a Margit-szigetre vezet…

A lakásfelújítással, munkával és a házibuli előkészületeivel telt sűrű hét végéhez közeledve, a péntek életmentő alvással zárul; a gyerekekkel együtt dőltem ágyba; csak így sikerült szalonképessé tennem magam a hétvégére. Szombat reggel a Margit-szigetre érkezve az volt az érzésem: mindenki a Családi napra siet – s ez kis túlzással igaz is volt. A 26-os buszon ülők között volt némi bizonytalankodás, hol kell leszállni a nagyszínpadhoz; így Székely János püspök úr köszöntő szavait lekéstük; de az egyik szervező közösséget, a CSJK-t vezető Gorove házaspár üdvözletét már hallottuk és Szalóki Ági koncertjének elejét is. Utána viszont szétszéledt a család; férjem hazament előkészíteni a házibulit, a fiaim leléptek azzal, hogy majd ők önállóan szeretnék felfedezni a Családi nap meglepetéseit; a kislányom – miután találkozott egy kedves barátnőjével – ugyancsak lepattant rólam; így a kezdeti ki hova akar menni típusú viták után nagy békésségben, egyedül, de egyáltalán nem magányosan bóklászhattam a sátrak és színpadok között.

Jobban szeretek társaságban lenni, mint egyedül, de most egy pillanatig sem éreztem magányt. Egyrészt egy ilyen eseményen eleve nincs egyedül az ember – a felsőbb jelenlétet folyamatosan és kézzelfoghatóan érezni lehetett; másrészt rengeteg ismerőssel – nagyon régen látottakkal is – összefutottam; harmadrészt annyi izgalmas-tartalmas program volt, hogy többe is teljesen belefeledkeztem; például Irish Coffee, Bolyki Balázs és a B4, vagy az Eucharist nagyszínpadi zárókoncertje Sillye Jenővel. Döbbenten észleltem, hogy máris vége ennek az áldott találkozásokkal teli csodálatos napnak; hogy még egyik legkedvesebb megbízóm, a Bízd rá magad sátrát sem tudtam felkeresni. A szervezést illetően minden elismerésem, semmilyen fennakadást nem tapasztaltam; színes és minőségi programok közül választhattunk; s kegyelmi állapotnak éreztem, hogy az oly’ hosszú járvány után ennyien együtt lehetünk. Már közben is éreztem, de a végén meg voltam győződve róla; a Családi nappal nem szabad egy következő NEK-ig várni (amit mi már meg sem élünk), ezt minden évben meg kell rendezni!

Lakásszínház

A Margit-szigetről elrohanva útnak indítottam a gyerekeket Érdre a nagyszüleikhez; s hazarobogtam, hogy még a vendégek előtt beessek a saját születésnapi házibulimra, amelyet férjem nagyon aktív támogatásával szerveztünk már hetek óta. (Nem kicsit sajnáltam emiatt a NEK szombat esti programjának kihagyását, de hát mindenhol nem lehetünk – még én sem.) A Családi napon megélt kegyelmektől a föld felett lebegve nem fáradtságot éreztem az újabb program előtt; hanem békességet, energiát és örömet, hogy még milyen csudajó dolgok várnak rám ma este… És ez így is történt! A vendégek lassan érkeztek, így volt idő ráhangolódni a házibulira, nyugiban beszélgetni és megismerkedni az első meglepetés-program főszereplőivel.

Az ötlet az enyém, a megvalósítás Tollár Mónika dramaturg-rendezőé és persze a két színművésznőé, akit magával hozott. Móni A lemez két oldala című Janikovszky Éva-darabot, mint alternatív színházi művet már rengeteg helyre elvitte; én legalább háromszor láttam, például vaksötétben. De lakásszínházas verzióban még nem, s mint kiderült, nekik is új volt ez a műfaj; így mindannyian izgalommal néztünk a műsor elébe, aminek elkezdésekor már majdnem egymás hegyén hátán ültek az időközben befutó vendégek. Horváth Lili és Kakasy Dóra remekül vették az akadályt (még a felújítás alatt álló lakásunk hiányos felszereltségű mosdóival kapcsolatosakat is); és játékukkal remekül betöltötték a nappalinkat és a jelenlévők szívét. Olyan rutinnal és profizmussal mozogtak és beszéltek, hogy én – aki már legalább negyedszer nézem őket – is lenyűgözve figyeltem, ahogy elérték, hogy minden vendég úgy érezze: neki játszanak (én is).

A legutóbb látott, Janikovszky Éva 95. születésnapján a 6színben előadott streamelt, közönség nélküli előadáshoz képest ez összehasonlíthatatlanul élőbb, közvetlenebb és hatásosabb volt. Néha olyan indulattal és hangerővel beszéltek a lányok (bocsánat, művésznők), hogy a vendégek összerezzentek. Máskor meg könnyesre nevették magukat – s közben a színésznők arcán is mosoly bujkált; láthatóan ők is élvezték. Egyszóval nagyon működött, úgyhogy ezt a fajta programot mindenkinek nagyon tudom ajánlani; ahogy Janikovszky Éva fanyar, finoman cinikus, precízen leírt, gyarló emberi, mégis szerethető tükröt tartó, önmagadon is vinnyogva nevetős stílusát. Amikor legutóbb láttam, több olyan részlet is volt, ami inkább felkavart, mint megnevetett – anyós-téma, szülőértekezlet, párkapcsolati témák – most viszont, a dramaturg választásának és alapból eufórikus hangulatomnak köszönhetően nagyokat nevettem még azokon a jeleneteken is – ebből is látszik: mennyire nem mindegy, milyen lelkiállapotban nézünk egy előadást -, és közben arra gondoltam: a lehető legjobb választás volt Janikovszky Évával kezdeni életem másik oldalát…

Az előadás után olyan oldott lett a hangulat, amit semmi mással nem lehetett volna ennyi idő alatt elérni; tekintve, hogy a vendégek jó része nem ismerte egymást; életem különböző területéről hívtam meg őket: rokonokat, régi és új barátokat, munkatársakat és különböző iskolákból szülőtársakat. Kicsit én is izgultam, hogyan fogják érezni/feltalálni magukat, mert bár igyekeztem úgy szervezni, hogy mindenkinek legyen legalább egy ismerőse, sokan nem jöttek el, így volt olyanok is, akik nem ismertek senki mást. Önmagában megérne egy írást az, hogy milyen indokokra hivatkozva mondanak le ma emberek meghívást, akár utolsó órákban is; de mivel sikerült túltennem magamat ezen, inkább arról írok, hogy a teljes, férfiakkal bővített verzió legközelebb szept. 20.-án lesz látható 6szín-ben, Horváth Lili és Kovács Patrícia, Csőre Gábor és Simon Kornél előadásában.

A közös lakásszínházi élmény, az együttnevetés adott egy olyan alapot, amitől a vendégsereg immár spontán közösséggé formálódott; és fesztelen hangulatban evett-ivott, beszélgetett, sőt táncolt is, a még nyári hangulatú meleg estében, lakásunk teraszán, gyerekeim gitártanárja, Viktor bácsi énekes-gitáros háttérzenéje kíséretében. Csodálatos este volt, sok-sok összenevetéssel, múltidézéssel, beszélgetésekkel. Teljesen elfeledtette a lakásfelújítással nehezített, többször a lemondás határát súroló, idegőrlő előkészületeket, és ezt a kétséget, hogy egyáltalán kell-e 45. születésnapot így ünnepelni. Jelentem: kell, mert jó, mert megérdemlem! 🙂 Miután a vendégsereg 10-11 óra között elszivárgott, már csak a nálunk éjszakázó rokonok-barátok maradtak, de Viktor bácsit még akkor sem engedtük haza, hogy énekeljen-muzsikáljon, amíg az ujjai és hangszálai bírják. Éjfélkor könyörültünk meg rajta és aztán még hajnalig beszélgettünk, így a vasárnap reggeli ébredés elég keserves volt, de senki sem bánta.

Pápai látogatás

Miután hazaérkeztek a gyerekeink, az utolsó (szállás)vendégeknek is búcsút intve, elsiettünk a NEK zárómisére. A bejutás ezúttal nehezebb volt, hiszen át kellett esnünk táska-ellenőrzésen is, viszont a regisztrációs jegyünk így el sem kérték, mehettünk volna jóval előnyösebb helyre is, mint ahova a jegyeink szóltak, mi viszont becsületesen maradtunk a Kodály köröd Oktogonhoz közelebbi oldalán. A nyitó miséhez hasonlóan, most sem éreztem szükségét annak, hogy sajtósként feltétlenül a színpad közelében legyek. Mivel azonban most kevesebb kivetítő volt, mint egy héttel ezelőtt – vagy legalábbis nekem ez volt az érzésem és látótávolságon kívül álltunk – ezúttal nem éreztem olyan átütőnek a misét, még a pápa jelenlétében sem. Az emberek egy része fülhallgatón keresztül magyarul hallgatta a fordítást, én inkább maradtam az eredetinél, de tény, hogy így kevesebbet értettem belőle. Sőt, a legközelebbi kivetítő betűit sem tudtam elolvasni, így a férjem olvasta fel – nem tudom, az idősebb résztvevők mindezt hogyan oldották meg.

A pápa beszédét helyénvalónak, de valahogy erőtlennek találtam; s bár célzottan nekünk, magyaroknak szólt, mégis inkább fáradtságot és távolságtartást éreztem a hangjában, mint lelkes elismerést… Engem nem különösebben érintett meg (újságíróként sem) a pápa érkezése körüli (immár szokásos) műcirkusz, azt sem számolgattam, kivel hány percet tölt és mennyit tartózkodik nálunk, illetve ott, ahová megy tőlünk; én tényleg maximálisan nyitott szívvel és lélekkel vártam őt – mégis, valahogy kevesebbet kaptam tőle, mint reméltem. A mise alatt igyekeztem e rossz érzésemről nem nagyon tudomást venni, s a tűző nap és a tömeg ellenére teljesen átadni magam az élménynek. A végén csalódottan vettem tudomásul, hogy ez a Családi napon nekem jobban ment, mint a zárómisén. Az pedig kifejezetten zavart, hogy az utolsó ének, a Boldogasszony anyánk alatt a pápa és kísérete elindult kifele, pedig az tudomásom szerint nem egy “vonulós” ének. Ráadásul előtte épp hivatkozott arra, hogy a magyaroknak milyen különleges kapcsolata van Máriával.

Ettől függetlenül, életem – s remélhetőleg gyerekeim életének is – meghatározó élménye lesz ez a – kissé távolira sikerült, de valós – találkozás az egyházfővel. És e tekintetben az Andrássy úton álló hatalmas, az erős napsütést is fegyelmezetten viselő, éneklő-imádkozó-áldozó tömeg látványa legalább annyira emlékezetes marad számomra, mint ami az emelvényen, a nekünk távoli Hősök terén történt. Ha bármikor is kétségek gyötörnének, akár saját magunk, akár (kisebb-nagyobb) közösségünk, vagy a kereszténység sorsának alakulásában, gondoljunk erre a tömegre! Hiszen, bár a NEK-nek hivatalosan vége van, de gyümölcsei itt gyarapodnak tovább bennünk; ha Ferenc pápa el is ment, Jézus itt maradt velünk; s hogy mit kezdünk Vele, hogy bennünk mikor ér véget (ha egyáltalán) a NEK, az csak rajtunk múlik. Ne hagyjuk hát, hogy bármilyen (szervezési, részvételi vagy egyéb) kellemetlenség, vagy a hétköznapok taposómalma ezt elvegye tőlünk!

Antal-Ferencz Ildikó

Szabadúszó újságíró, blogger

Kövesd a Facebook oldalam ITT, hogy megoszthasd ezt az írást és értesülj a többi bejegyzésemről is!