A legjobb dolgokon bőgni kell?

Az elmúlt évek legjobb magyar alkotásai láthatóak kéthetente szerdánként Budapest legszebb panorámás helyszínén, a Várkert Bazár Szárazárok színpadán; legutóbb Grosan Cristina filmjét, A legjobb dolgokon bőgni kell címűt. A filmeket magyar nyelven, angol felirattal vetítik. Előtte beszélgetés a film alkotóival és/vagy szereplőivel, így betekintést nyerhetünk a film kulisszái mögé. Sajnos erről legutóbb lemaradtam, így most “csak” a filmről tudok beszámolni.

A történet röviden: Maja (Rainer-Micsinyei Nóra) azt érzi, lassan végre ott tart, ahol harminc évesen illene. Állandó állást keres, és barátjával (Bányai Kelemen Barna) kiköltöznek az egyetem óta másokkal bérelt lakásból. Az új, közös élet kezdetét megelőző este azonban nem várt fordulatot vesz; a lány nem tud otthon aludni, mert anyja (Hernádi Judit) vendégeket vár; így hosszas utcai kóválygás után, anyja javaslatára bekopogtat egy rég nem látott rokonhoz (Lőrinc Katalin), akit a konyhaasztalra bicsaklott fejjel, holtan talál. A bepánikolt lány segítséget hív, a barátja és az anyya is beugranak; de végül a halottszállítók (Thuróczy Szabolcs) érkezéséig egyedül marad a halott nénivel, akitől láthatóan retteg.

De ez még csak a kezdet, ugyanis innentől egyre abszurdabb, mégsem teljesen életszerűtlen fordulatokat vesz a történet; megérkezik egy nagyon más személyiségű gyerekkori barátnője, Sára (Huzella Júlia), aki alig várja, hogy összemérjék, ki hol tart az életben; majd egy szimpatikus zárszerelő, aki hirtelen beleszeret Majába; felbukkan Sára férje is a bőgő kisgyerekkel. Telnek az órák, és az várakozás egy végtelenül hosszú és egyre furcsább éjszakába – önismereti utazásba – torkollik; amely során Maja elkezd szembesülni azzal: hiába csordogál látszólag biztonságosan, felnőttesen az élete, nem szereti és nem uralja azt. Valódi önállósodása és jövőbeli boldogsága érdekében muszáj kockáztatnia, vállalnia a bizonytalan ismeretlent – amit eddig, úgy tűnik, nem kellett neki. Hogy pontosan miért, az számomra sajnos nem derült ki a filmből; azon túl, hogy rámenős anyja és nála “összeszedettebb” barátja van. Ahogy az sem jött le, miért ez a címe… Merthogy a legjobb dolgokon én is bőgni szoktam (ha nem is láthatóan, de belül biztosan); de itt nem nagyon láttam olyasmit, amin bőgni kellett volna.

Sokáig zavarban ültem a csodás panorámájú szabadtéri moziban… Egyrészt nem tudtam eldönteni, hogy nekem is szól-e a film; a közönség átlagéletkora jóval az enyém alatt volt (s ebből adódóan élethelyzete is valószínűleg más, mint az enyém, a háromgyermekes anyáé). Másrészt azt sem tudtam eldönteni, hogy összességében tetszik-e vagy sem, s egyáltalán: jó ötlet volt-e eljönni erre a vélhetően idei utolsó nyári hangulatú vetítésre. A biztos választ most sem tudom, mert bár kedvenc helyem a Várkert Bazár, de a film sajnos sem akkor, sem utólag nem hagyott mély nyomott bennem.

Mégis, mint mindig, ha hasonló helyzetbe kerülök, igyekszem a jót meglátni mindenben; s ha ez nem megy magától, tudatosan felkutatni. Nézzük csak, mire jutottam ezügyben: kedvenceim a női főszereplős, női személyiségfejlődésről szóló alkotások, amelyek középpontjában az önismeret van – ennek a film tökéletes megfelelt, ezért is jöttem moziba. Szeretem a lassú, lélektani folyamatokra épülő/építő, nem feltétlenül cselekménydús, de váratlan fordulatokat, meglepő reakciókat, izgalmas beszélgetéseket is tartalmazó filmeket – ebben ez is bőven megvolt. Inspirálnak a határozott, bátor, erős vagy lágy, de egyértelmű karakterű, személyiségű nőket. Maja bizonyos szempontból nagyonis bátor és erős, hiszen végül ki tudott lépni a komfortzónájából az ismeretlenbe, de valahogy a személyisége számomra nem volt elég átütő, s így inspiráló sem. Na és nagyon tud zavarni, ha nem értem, vagy nem érzem, hogy mi és főleg miért történik – és ez itt sajnos elég sokszor megtörtént, pedig végig nagyon igyekeztem beleképzelni magam a 30 körüli gyermektelen nő szerepébe; sőt, még a kisgyermekes, munka-magánélet és elfoglalt férj között őrlődő frusztrált nőébe is, hiszen mindkettő voltam már, de valahogy nem ment.

Ettől függetlenül elfogadom, ha valaki jó filmnek tartja, hiszen könnyen lehet, hogy csak engem nem ért el. Ennek ellenére, amit csak lehetett, igyekeztem elvinni belőle magamnak, de ez sajnos nem sok. Kár érte, mert egyébként végig szurkoltam Majának, hogy sikerüljön, amit szeretne (és a filmnek, hogy megérintsen), de nem derült ki számomra, hogy végülis mit is szeretne (az önállóságon kívül), s azt hogyan is képzeli el megvalósítani… Arra is jó lenne választ kapni, vajon ez személyiség kérdése vagy inkább generációs kérdés? Lehetséges, hogy ma a harmincas nők még ugyanilyen önállótlanok és hasonlóan bolyongva keresik életük értelmét?…

Antal-Ferencz Ildikó

Szabadúszó újságíró, blogger

Kövesd a Facebook oldalam ITT, hogy megoszthasd ezt az írást és értesülj a többi bejegyzésemről is!