Csókay András: Orvosmissziók Jézus-imával

Amikor adventi évértékelő sorozatomban Csókay András idegsebésszel beszélgettem, szóba került két legújabb könyve. Az egyiket a kérésére hamarosan postázta nekem a Szent Gellért Kiadó, amit Fodor Réka Afréka könyve után azonnal olvasni kezdtem.

Az Orvosmissziók Jézus-imával a 2016-ban megjelent Idegsebészet és hétköznapi misztika (Szent István Társulat) című kötetének folytatása, amelynek megírására az idegsebész szerzőt tízéves kisfia elvesztésével egyre mélyülő Krisztus-kapcsolata ösztönözte, igazolva Szent Pál szavait a Rómaiaknak írt leveléből: „Az Istent szeretőknek minden a javukra válik.” A folytatásban pedig azt írta meg, mi történt vele azóta, „hogyan vált javára ez a szörnyű tragédia, „ez a kimondhatatlan veszteség, amihez hasonló rajta kívül még sok családot érinthet”.

„Kétségtelen, hogy kisfiam igazolta a „szenvedés teremtő energiája” tétel keresztény bizonyosságát az életemben. Ennek gyümölcsei lettek a sikerrel végzett igen nehéz műtétek, a nigériai misszió és a bangladesi sziámi ikrek szétválasztásának idegsebészeti újításai, sőt, maga a szétválasztó műtét elvégzése Dakkában.”

A szerző tehát újból tanúságot tesz arról, hogy az Istent szeretőknek valóban minden a javukra válik:

„Másfél évvel a tragédia után, 2015 nyarán a rengeteg Jézus-ima és a szemlélődő imában való elmerülés, valamint a mindig váratlanul kapott misztikus tapasztalatok, élmények alapján eljutottam oda, hogy kimondhattam: közelebb vagyok a Szentháromságos egy Istenhez, mint valaha, s így boldogabb ember vagyok most, mint bármikor.”

A szemlélődő imáról

Csókay Andrásnak a szemlélődő ima gyakorlása segített talpra állni és előbbre jutni szakmailag, valamint kikerülni a mély gyász okozta depresszióból is:

„Az elmúlt öt évben nagyon nehéz körülmények között igen nehéz műtéteket tudtam elvégezni a segítségével, olyanokat, amilyenekre korábban nem mertem volna vállalkozni. Mindehhez nagy segítséget jelentettek az állandó bonctermi gyakorlatok; általuk olyan gyakorlatot szereztem, amit álmomban sem reméltem, amikor nagy késéssel, 2003-ban, negyvenhét(!) évesen elkezdtem az érdemi mikroérsebészetet. (…) Marci üzeneteinek köszönhetően a Jézus-ima és a rózsafüzér gyakori elimádkozása nemcsak hogy talpra állított szakmailag, hanem nem várt módon hatalmas pozitív változást hozott idegsebészeti hivatásomban.”

A szemlélődő imával kapcsolatban nagy segítségére volt Jálics Ferenc jezsuita atya „lelki-tudati” modelljének megértése, amely szerint a legmélyebb énünkben eredendően „csupa jóság, szeretet, öröm és bölcsesség” van. Erre azonban rárakódik egy fájdalomréteg, amelyben megtalálhatóak az elszenvedett sérelmeink, rossz érzéseink, elkövetett bűneink miatti szomorúságunk, valamint rosszra indító hajlamaink, és mivel ezzel nem akarunk szembesülni, egy „betonréteget” építünk fölé.

„Mi történik akkor, ha visszalépek és csendben vagyok: ha imádkozom, magam vagyok? Nem állapotban vagyok, hanem „észlelésbe, nézésbe” kerülök. Elkezd feltöredezni a „beton”, kezdenek előjönni az érzelmek, indíttatások, gondolatok a sötét rétegből. És ez nem kellemes. Ezt ki kell bírni. Ehhez odafordulás, bátorság szükséges, és bizalom, hogy át fogom izzadni, szenvedni magam ezen sötét zónán, a fájdalomtestemen, és megérkezem a valós énembe, ahol magával Istennel találkozom. Nem én leszek Isten, nem átistenülök, hanem találkozom Vele, erőt, szeretetet, megbocsátást kapok Tőle, le tudom győzni magamat. Mert ehhez kell a legnagyobb bátorság, önmagam legyőzéséhez, nem a mások feletti győzelemhez.”

Csókay András így fogalmaz a mély imádsággal kapcsolatban: ebben „azt tanuljuk meg, hogy ne ragaszkodjunk görcsösen a gondolatainkhoz, érzelmeinkhez. Legfeljebb ránézünk, távolságot veszünk fel, és már nem vagyunk a rabjai. (…) a mély imádság teremtő energiát szabadít fel a fáradtságból. A kettő együtt tökéletes. A nehézségből áldás lesz.” Több orvosi példát is felhoz, amikor az imádság alatt támadtak rendkívül kreatív szakmai megoldásai.

A szerző egy másik jezsuita atyától, Mustó Pétertől is idéz, például arról, hogy Isten ott is jelen van, ahol álmunkban sem gondolnánk, és Isten működik abban is, amitől szabadulni szeretnék, bár éppen ezt nem látjuk.

„Isten működéséből arra következtetek, hogy az Ő olvasata a mi életünkről más, mint a miénk. Összefüggéseiben, folyamatában látja azt, amit mi csak egy szeletében látunk. Amit mi tragédiának élünk meg (…), számára ott sem veszett el semmi. Isten megvigasztal, hogy élet lesz abból is, amit mi kudarcnak, tragédiának, törésnek látunk.”

Nigériai missziók

Megrendítő fejezetek szólnak az első nigériai misszióról, amely a professzort „éjszakai repülésre emlékeztették: „sehol közvilágítás, mindenütt kosz, rendetlenség, útszélén hagyott rengeteg autóm kamion, félelmetes a sötétben ugráló felnőttek, gyermekek hada a robogó autók között”. Beszédes az összehasonlítás Afrika és Európa egészségügyi, illetve idegsebészeti helyzete között:

„Afrika akkor 12 milliárd lakosára 498 idegsebész jutott, Európában a feleannyi hatszázmillióra tízezernél is több. (…) A legfőbb baj azonban, hogy az elengedhetetlenül fontos diagnosztikai gépekből olyan kevés van az országban, hogy olykor négy-ötszáz kilométerre kellene elszállítani a súlyos betegeket, ami a szállítási trauma miatt akkor sem lehetséges, ha az illető meg tudná fizetni a felvételek árát.”

Az afrikai misszió során elgondolkodtató következtetésekre is eljutott:

„A liberális nyugati kultúra igyekszik tönkretenni az ősi afrikai kultúrát, vagy éppen a mi magyar kultúránkat, amely még mindig közelebb áll eredendő jóságunkhoz. Hasznos a családtámogatás, de csak a Krisztus-követés megvallása teszi örömmé a gyermekvállalás áldozatát. Csak így tűnhet el a világ legnagyobb problémája, a napi 120 ezer művi abortusz. A COVID okozta eddigi elhalálozás fél év alatt kevesebb mint az orvosok által egyetlen hét alatt leölt magzatok száma. Mit szól ehhez Isten, mit várhatunk ezek után?”

A sziámi ikrek szétválasztása

Csókay András több fejezetben ír a bangladesi sziámi ikerlányok „lehetetlennek tűnő” műtétsorozatáról, amelyek közötti több nigériai missziót is vezetett, mindig nehéz körülmények között. Kezdeti gondolatai:

„Rengeteg súlyos gyermek-koponyasérülttel foglalkoztam életemben, ez volt tudományos munkásságom fő iránya, PhD-dolgozatom témája. Sikeres innovációim, újításaim voltak, amelyek mind a rózsafüzér imádság közben születtek. A fejüknél összenőtt ikrek szétválasztása nem más, mint egy extrém mértékű, irányított agy- és koponyasérülés, amelyből fel kellene gyógyulniuk Isten segítségével. A sziámi ikreknél a közös vénás érhálózat kezelése a legfontosabb és legnehezebb feladat, az esetek ötven százalékában ebbe a szétválasztásba valamelyikük belehal.”

Megindító végigolvasni a szerző 2019. júliusi-augusztusi, a huszonhat órás szétválasztó műtétet megelőző és követő napokban írt naplójegyzeteit. Még úgy is, hogy tudom, mi történt vele és benne akkor:

„Sok filmet néztem végig összenőtt sziámi ikrek szétválasztásáról; az orvosok meg sem említik az ima erejét, azt a szülők próbálják elmondani. A tudomány nem akar tanúságot tenni, így borzalmas nehéz lehet a lelki nyomást elviselni. Krisztussal pedig vidámságban készülünk. (…) Csak a Szentháromság egy Istenbe vetett hit húzott át ezen a műtéten, és az ’összekoldult’ imák százezrei. Borzalmas erőfeszítés volt a huszonhat óra tiszta műtéti idő, és hogy a mikroszkópba nézés miatt végig lehetetlen helyzetbe kellett merevítenem a nyakam. Az első pár órában az iszonyatos vérzések, amelyekről azt hiszem, hogy Jézus állította el. Elképesztő csodák történtek. (…)

A médiumok által kommunikált világsiker gátolta a háttérima szervezését, és ez felbosszantotta Csókay Andrást, amit utólag megbánt:

Elképesztő ez a sikerkommunikáció, hogy minden a legnagyobb rendben van. Teljesen megalapozatlan! Ijesztő az otthoni örömködés, ők pedig közben itt meghalnak. A gyerekek fejénél kézrátétellel is próbálok imádkozni. (…) Nehéz napok állnak mögöttünk. A sikervágy miatt fárasztó küzdelem a hozzá nem értőkkel a reális tájékoztatásért és a háttérimákért. És ez még tartani fog, amíg le nem zárul a kintlét. A katolikus hírportálok kezdik helyére tenni a dolgokat. Nem szégyellni kell, hogy rossz a helyzet, hanem imádkozni.

Borzasztó ez a küzdelem! A háttérima fontosságát nem tudom elfogadtatni. (…) Sok ez az ostoba vádaskodás. Vallásos exhibicionista vagyok? Minden tanúságtevőt annak lehet nevezni? A sziámi-projektet végigcsinálom, de kilépve. (…) Talán sikerül életben tartani őket, de a haraggal kizártuk Jézust. Legalább tőlem elvárható lett volna, hogy a lelki ütésekre, sértésekre nem reagálok. Meg kell bocsátanom. Nincs időm megsértődni. (…) A jelenlegi állapotban lehet, hogy a műtét sebészetileg sikeres, de emberileg nem. Csak tanúságtételként lehet elmondani. Vezekelnünk, imádkoznunk kell. Hibás voltam, hogy válaszoltam a vádakra.”

Zárógondolatok

A következő fejezet az utolsó, 2020 februári nigériai misszióról szól, majd néhány újabb gondolatot olvashatunk a szemlélődő imáról és az idegtudományról, végül a járványügyi helyzet kapcsán édesanyja leépülésével kapcsolatos megrendítő vallomását, ahogy azt a korábbi interjúmban is kifejtette:

„Azt hittem kisfiam elvesztéséhez hasonló vigasztalanságot már nem tud hozni számomra az élet, ám 2020 tavaszán mégis tudott. (…) Marci megtanított, hogy ne féljek a haláltól, de arra nem tanított meg, hogy ne féljek az úttól, amely oda vezet, hiszen ő tragikusan hirtelenül halt meg.”

Az utolsó fejezet az interjúmban is említett, az abortuszok számára csökkentését célzó, a család által létrehozott Jót tenni jó alapítványról szól, amelynek fő célja megtanítani az embereket arra, hogy az élet nem a születéssel, hanem a fogantatással kezdődik. Támogatni az alapítványt erre a számlaszámra utalással lehet: 10700440-72277052-51100005 CIB Bank.

Csókay András: Orvosmissziók Jézus-imával, Szent Gellért Kiadó, 2020.

(Képek forrása: Magyar Kurír)

Antal-Ferencz Ildikó

Szabadúszó újságíró, blogger

Kövesd a Facebook oldalam ITT, hogy megoszthasd ezt az írást és értesülj a többi bejegyzésemről is!