-
IX. Szülőnek lenni konferencia 2020.
Cserey Miklós, a Szülőnek lenni Alapítvány elnöke idén is megrendezi a szülőkkel kapcsolatban levő szakemberek részére tartott, immár 9. Szülőnek lenni konferenciát, ezúttal természetesen online. A program ettől függetlenül idén is nagyon gazdag, sőt, talán gazdagabb, mint valaha. A négy részből álló rendezvény témái (az adatokat folyamatosan frissítik): 1. téma 9.00 -10.30 Családok és intézmények a gyerek nem kognitív fejlődésében Hogyan érdemes együttműködni a családnak és az iskolának, óvodának a gyerek nem-kognitív képességeinek fejlesztésében? Hogyan lehet közvetíteni a gyerek fejlődéséről szóló ismereteket a szülőknek? A laikus tudásnak mik a korlátai? Köszöntő: Fehérvári Anikó ELTE PPK Neveléstudományi Intézet igazgatója Riport: Zsolnai Anikó ELTE PPK Neveléstudományi Intézet egyetemi tanár és Winkler Márta Előadó: Fóti Péter oktatáskutató Pódium beszélgetés: Jegesné Rémesi Irén, Matolcsy Zsuzsa, Mann…
-
Családok napja van ma és minden nap
Ma van a családok nemzetközi napja. Sőt, május a családok hónapja és nemrég volt a családok éve is. Egymást követték a családos rendezvények, programok, versenyek, játékok. Most nincs semmi, legfeljebb néhány online előadás. Viszont most többet vagyunk együtt a családunkkal, mint voltunk és leszünk valaha. Tehát azt adjuk nekik, ami a számunkra is a legértékesebb: az időnket. Lehet, hogy idén tudjuk legmegfelelőbben megünnepelni a családok napját, hónapját és évét? Számomra a válasz egyértelműen igen. Még akkor is, ha néha úgy érzem, semmi türelmem sincs hozzájuk és mit nem adnék egy-két családmentes percért/óráért… Hiszen tudom, hogy ezek csak pillanatnyi, bezártság és elfáradás okozta kellemetlen érzések, de az együtt töltött kilenc-tíz (és még…
-
Sue Johnson: A szerelem új megvilágításban – interaktív online párkapcsolati előadás: május 19
A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézet és az EFT Alapítvány felkérésére május 19-én 19:30 órától interaktív online előadást tart Dr. Sue Johnson, Kanadában élő párterapeuta, számos sikerkönyv szerzője. Dr. Sue Johnson az Ottawai Egyetem professzora, akit ma a világ egyik legjobb, vezető párterapeutájaként tartanak számon. Nevéhez fűződik a párkapcsolatok felnőtt kötődés fókuszú megközelítése, miszerint a párkapcsolatokban legerőteljesebb motivációnk az, hogy valaki mellett biztonságban érezzük magunkat, egy olyan társ mellett, aki érzelmileg jelen van számunkra, akire számíthatunk. Alapvető terápiás tapasztalata, hogy kötődési igényünk olyan rejtett indíték viselkedésünkben, amit nyíltan csak ritkán vállalunk fel. Az Érzelem Fókuszú Terápia (EFT) a kötődés iránti mély, velünk született vágy meghatározó szerepére helyezi a hangsúlyt, és ennek…
-
Zsuffa Tünde: Híd közepén
Zsuffa Tünde negyedik könyve, előző történelmi regénye, az Angyal a földi pokolban folytatása, amely továbbmeséli Horthy Miklós testőrparancsnokának lánya, Balázsovich Antónia bécsi emigrációban zajló életét ’56-tól a ’80-ig. Az emigrációra magát végül az utolsó pillanatban rászánó, sokat megélt magyar ápolónő, Balázsovich Antónia és az osztrák orvos, Lucius Engel sorsa közösen folytatódik, de nem tart örökké. Antónia egy ideig végre boldog feleség és anya, de hamarosan újabb kegyetlen megpróbáltatások elé kerül, melyek során az előző regényből megismert kedves (és kevésbé kedves) alakok kísérik és segítik át élete újabb mélypontjain (vagy éppen okozzák azt): Andreas, az ’56-os forradalomban megismert újságíró és jóbarát, Ágnes, az Amerikába emigrált gyerekkori barátnő és férje, Jack; a világháborúban megismert Kohlmann professzor,…
-
A második karanténhónap
Szinte hihetetlen, hogy kilencedik hete vagyunk itthon, közelítünk a két hónapos „évfordulóhoz”. Írtam beszámolót két hét, majd egy hónap után, nem hagyhatom ki a két hónapos összefoglalót sem. Vajon még hány lesz?… Az első két hét a belerázódás, új életünk kereteinek, az állandó együttlét rendszerének kialakításáról szólt, az első hónap pedig főleg a karanténlét előnyeinek/hátrányainak felfedezéséről és hosszabb távú céljain való elmélkedésről, s mindez a húsvétra való lelki és fizikai készülődés jegyében. Azóta vége a böjtnek, már a pünkösdre készülünk, de az állandó bezártságban az egymás iránti türelem növekvő mértékben fogy, így egyre nehezebb a saját lelki nyugalmunk megőrzése is. Az ovik-sulik még zárva, de vidéken lassan újraindul az élet és előbb-utóbb…