Szent István Intézet _ fejléc
Ajánlók,  Egészségügy

Szent István Intézet – A következő ezer évért!

Már jó ideje szeretnék bemutatni egy fontos új kezdeményezést, és ma végre sikerült. Az ezeréves szellemi örökséget, a Szent István-i hagyatékot megőrizni és a következő ezer évre átmenteni kívánó Szent István Intézetről van szó; és annak legfrissebb kezdeményezéseiről, amit nemcsak aláírásommal, hanem írásommal is szeretnék támogatni.

A Szent István Intézet július közepén, a foci VB ideje alatt, az apák napján “rúgta el a kezdőrúgást”; azaz indította el tevékenységét, egyelőre a közösségi médiában; egy FB oldal (és egy honlap) formájában is; és tudomásom szerint hamarosan kutatásokat indítanak és offline eseményeik, rendezvényeik is lesznek. A szervezet kommunikációs vezetője Máthé Zsuzsa újságíró, volt Képmásos kolléganőm-rovatvezetőm; akinek a személye számomra már önmagéban garancia arra, hogy fontos és tartalmas kezdeményezésről van szó; de az eddigi posztokat olvasgatva és videókat meghallgatva immár azt is tudom, hogy mindemellett hiánypótló is.

Szent István Intézet _ idézet

Hogy miért? Mert – ahogy Zsuzsa már több médiában is elmondta -; a mai értékvesztett, zavaros világban az elbizonytalanított/elbizonytalanodott szülőknek szeretnének segítséget, útmutatást nyújtani; például azzal, hogy “leporolják” Szent István Imre fiának írt – egyébként egyáltalán nem poros, inkább “csak” régi, ezeréves – intelmeit. S hogy miért is van szükség a Szent István szellemi örökségének (meg)őrzésére? Szerintem ez egyáltalán nem is kérdés, de az ezen dilemmázóknak íme az Intézet hivatalos válasza:

Államalapító királyunk fiához, Imre herceghez címzett Intelmeiben – mely nemcsak a magyar irodalomtörténet első remeke, de a Corpus Iuris Hungarici első törvénykönyveként is maradt ránk – arra figyelmeztet; hogy az a nép, amely kiűzi gondolkodásából, kultúrájából az Istent, az a nép, amely szembemegy jogalkotásában a teremtés törvényeivel, óhatatlanul hanyatlásra és bukásra van ítélve. Csak idő kérdése, mikor következik be ez a fájdalmas pillanat.

Szent István sikerrel óvta meg a magyarokat mindettől, pedig cseppet sem volt könnyű helyzetben; egy nomád életformát követő, rokontalan, épphogy csak megtelepedett népet kellett meggyökereztetnie fizikailag és lelki-szellemi tekintetben is. Nemcsak a külső ellenségtől kellett oltalmazza a rábízottakat, de népével szemben kellett saját népét megvédenie. Rendíthetetlen hite az Istenben és a keresztény magyar államban azonban e nehéz körülmények ellenére is sikerrel koronázta életművét. Mi pedig neki és szellemi örököseinek köszönhetjük, hogy ezer évvel később, ma is itt élhetünk, hogy magyarul beszélhetünk, magyarul gondolkodhatunk.

Ám a ma világában is van feladat bőven. A Szent István-i hagyaték megőrzése ugyanis napjainkban legalább annyira életbevágó fontosságú nemzetünk jövője és személyes sorsunk alakulása tekintetében, mint ezer évvel ezelőtt. Egy olyan világban, ahol az élet szentsége már nem evidencia, amelyben lassan az sem tudható, hogy valaki fiú-e vagy lány; amikor az emberi kapcsolatok online térbe áthelyeződve radikális átalakuláson mennek át; amikor a technológiai fejlődés tempója követhetetlenné válik az emberi lélek számára; s amikor a teremtett világ kizsigerelése soha nem látott méreteket ölt: tudható, hogy baj van.

Szent István Intézet _ idézet3

A Szent István Intézet azért jött tehát létre, hogy államalapító királyunk szellemi örökségét, a zsidó-keresztény társadalmi tanításokra épülő világképet; azt a meggyőződést, hogy Isten van; és hogy általa nekünk küldetésünk van a jóra, a ma kihívásainak fénytörésében vizsgálja. Kutatásaikkal vizsgálják a különböző társadalmi jelenségeket; a közbeszéd formálásával pedig e gondolatiság képviseletében kívánnak fellépni; és ha szükséges, reflektálnak a nyilvánosságban elhangzó ellentétes állításokra.

Két konkrét, egymással összefüggő kezdeményezésükre szeretném felhívni a figyelmet. Az egyik az Intelmek ’21 című, gyermekvédelemmel és gyermekneveléssel foglalkozó videósorozat; amelyben elsőként a magzati korú gyermekek védelmének kérdéskörét járták körül a téma szakértőivel. A videókban megszólal Puskás Balázs, gyermekvédelmi szakember, Prof. Dr. Vojcek László, a magzati élettant kutató szülész-nőgyógyász professzor; Keresztes Ilona Prima Primissima-díjas újságíró, életvédő civil, valamint Nagyné Tóth Mónika örökbefogadó édesanya. A videók ITT tekinthetők meg.

Szent István Intézet _ petíció

A megszólalók megerősítették azt, amivel sokan tisztában vagyunk: egy gyermek életében a magzati kor a legveszedelmesebb időszak; az édesanyák pedig gyakran magukra vannak hagyva a gyermekük életéről való döntésben. Éppen ezért az Intézet augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján elindított egy petíciót annak érdekében, hogy azoknak a nőknek, akik a várandóságuk felismerésekor valamilyen okból krízisben vannak és az abortuszt fontolgatják, legyen intézményes segítségük (például egy éjjel-nappal hívható segélyszám); és hogy erről a lehetőségről már a “nulladik pillanatban”, a várandós tesztben kapjanak felvilágosítást. Aki ezzel egyetért, ITT támogathatja az életigenlő kezdeményezést. Én már aláírtam!

Antal-Ferencz Ildikó

Szabadúszó újságíró, blogger

Kövesd a Facebook oldalam ITT, hogy megoszthasd ezt az írást és értesülj a többi bejegyzésemről is!

Szent István Intézet _ idézet2

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük