-
Apa Akadémia: Az apák krónikusan hiányoznak a legtöbb magyar családból
Évértékelős, zöld és házasság hetés sorozataim után egy újabb következik. Ezúttal magyar családszervezeteket mutatok be két héten át. Az első a Léder László apa-szakértő pszichológus alapította Apa Akadémia. Ők nemrég egy kutatás is indítottak, apák napján hirdetnek majd eredményt. Töltsük ki minél többen!
-
Puja Andrea: Szeretném elfelejteni az üres színházi nézőtereket
Évértékelő sorozatom a tegnapi alany feleségével, Puja Andrea énekesnővel folytatódik. Az erdélyi származású Andreát sokáig "csak" Léder Laci gyönyörű, fiatal feleségeként ismertem, de azóta már kiderült számomra is: csodás édesanya és gyönyörű hangú művész.
-
Léder László: A covid után arra fogok törekedni, hogy az IT-t visszaszorítsam a saját és a családom életében
A 2020-as év (végre...) véget ért, de az évértékelő sorozatom folytatódik, hisz még bőven van időnk és lehetőségünk az elmúlt évről gondolkodni. Idei első beszélgetőtársam az interjú-alanyból lett családi jóbarát, a kétgyermekes apa-szakértő pszichológus Léder László, az Apa Akadémia alapítója, a Csendes Apaforradalom című könyv szerzője.
-
Három lépés az apákért – Az Apa Akadémia apák napi felhívása
Ahogy már említettem, Léder Laci pszichológus jóbarátom az ország egyik legelismertebb apa-szakértője. Az általa 2017-ben Apa Akadémia azt a célt tűzte ki, hogy társadalmi vitát kezdeményezzen a modern apaság legfontosabb kérdéseiről. Az idei apák napja alkalmából három olyan kérdésre szeretnék felhívni a figyelmet, amelynek átgondolása, átértékelése valóban hozzájárulhatna a modern apaság létrejöttéhez. Az Apa Akadémia előadásokkal, tréningekkel és egyéni tanácsadással segíti a családokat abban, hogy az apák „elég jó apaként” vehessenek részt gyermekeik nevelésében és a családi élet alakításában. Az Apa Akadémia azt szeretné elérni, hogy olyan modern apakultúra jelenjen meg, amelyben az apák a gyermekek nevelésben és a családi élet összes területén sokkal aktívabb szerepet töltenek be, hogy ezzel is…
-
Léder László: Csendes Apaforradalom – 8 mítosz az apaságról és a felszabadító valóság
Léder László pszichológus, apa-szakértő, az Apa Akadémia alapítója jó barátom, kollégám és interjúim gyakori alanya, például itt vagy itt vagy itt. Szeretem derűs, békés személyiségét, humorosan megfogalmazott, ezért stílusa miatt könnyednek tűnő, de tartalmában súlyos gondolatait és írásait. Laci rengeteget dolgozik azért, hogy nemzetközi kutatásokra alapozva bebizonyítsa, amit az őseink még ösztönösen tudtak: az apákra ugyanolyan szükség van egy családban, mint az anyákra. És hogy rengeteg téves mítosz kering az apákkal kapcsolatban. A könyvbeli nyolc téves mítosz: régen másképp volt, a családtervezés az anya dolga, senki sem születik apának, apára akkor van szükség, ha már lehet focizni a gyerekkel, az apa egy második anya, egy apa legyen kemény, a rendes apa eltartja a …