Mit teszek elsőként, ha véget ér?

A kérdés már foglalkoztat egy ideje, és biztosan nem vagyok vele egyedül. Pedig az első karanténhónap után én csak a kirándulásainkat hiányoltam, másra nem igazán vágytam. De eltelt újabb két hét és a gyerekek egyre gyakrabban jegyzik meg: jó, sőt nagyon jó itthon lenni, de mégiscsak jó lenne legalább néha benézni az oviba, suliba… Ezt hallva, én is elkezdtem önkéntelenül eljátszani a gondolattal…

Konkrét terveket még nem gyártok, de lassan kialakul egy kép (és egy lista) a fejemben, hogyan térhetnék vissza a négy fal közé és az online térbe szorult életünkből a valóságosba úgy, hogy közben megőrizzem azokat az előnyöket, pozitív változásokat, amiket ez a (hat hete tartó és még ki tudja meddig húzódó) időszak adott nekem, nekünk. Nem lesz könnyű.

Ahogy nemrég írtam, a legelső dolog az lesz, hogy meglátogatjuk szüleinket, legközelebbi családtagjainkat. De könnyen lehet, hogy ez végül csak a második tennivalóm lesz, legelőször elmegyek a templomunkba, hálát adni, hogy végre vége. 

Utána megtervezem, hova és mikor megyünk el kettesben a férjemmel megünnepelni a házassági évfordulónkat (és egy kicsit kipihenni ezt a gyerekekkel nonstop együtt töltött szép, de fárasztó időszakot). 

Aztán elviszem a gyerekeket fagyizni (jó ideje kérik már ezt, hiába mondom nekik, hogy még csak április van), és közben közösen kitaláljuk és megszervezzük, milyen élményt szeretnének közelgő születésnapjukra. 

Elmegyek fodrászhoz, kozmetikushoz, hogy szívesen menjek más emberek közé. 

Meglátogatom a 93 éves Kerényi Lajos atyát, aki egy iskolás füzetbe 21 (!) oldalon keresztül  kézzel (!) írta le számomra a Férfiak Klubja Körkérdés rovatába szánt válaszait. Megígértem neki, hogy személyesen viszem vissza a füzetet, hogy megismerkedjünk (és megköszönöm az erre szánt idejét és a füzethez mellékelt szívhez szóló húsvéti képeslapot). 

Beváltom az összes elhalasztott színházi előadásra szóló jegyemet. 

Csajos találkákat szervezek a barátnőimmel. És persze bepótoljuk az elmaradt családi baráti találkozókat is.

Elkezdek újra személyes interjúkat készíteni a telefonos, skypeos, messengeres beszélgetések helyett. És újra járni fogok a munkámmal kapcsolatos eseményekre, rendezvényekre. És bízom abban, hogy bár egy egész évvel elhalasztották a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust, nemsokára újra mehetek a Mária Rádióba vasárnap reggelente erről beszélgetni.

Folytatjuk a külföldre költözéssel kapcsolatos ezernyi tennivalót. (Na, ez egyáltalán nem hiányzik, de azért örülni fogok, hogy végre ezzel is haladunk…)

És mindeközben nagyon, de nagyon igyekszem majd megőrizni azt a belső csendet és lelki békét, amit a kényszerű otthonlétben kialakítottam magam körül és magamban. Vagyis igyekszem nem felpörgetni életünket a járvány előtti sebességre. Nem lesz könnyű, tudom. Sem újrakezdeni, sem nem felpörögni. 

A fenti írás a BloggerKépző #irjotthon kihívására készült. #mitfogokelsőkénttennihavégetér

Antal-Ferencz Ildikó

Szabadúszó újságíró