-
Untener Orsi: Egy jó edző ismeri a tanítványa lelkét
Gyereknapi sorozatom mai alanya egy edző. Orsit sokáig csak látásból ismertük: amikor a Külker Sportparkban strandoltunk, feltűnt egy jellegzetes külsejű (fekete tüsi hajú) oktatónő, aki mindig nagyon határozottan beszélt a gyerekekkel, de aki körül mindig rengeteg kölyök lógott, láthatóan ragaszkodtak hozzá. Aztán egy úszótábor során személyesen is megismertük, majd annyira megszerettük, hogy azóta úszóedzőnk lett. Sőt, mivel a fiúk közben „kirepültek” a kezei alól vízilabda-edzésre, én beszálltam a lányunk mellé, így nemcsak szülőként ismerem és szeretem őt, hanem immár a tanítványként is.
-
Csinta Samu: Por alatt parázs – beszélgetések életről, világról
em utolsó napján egy olyan könyvet mutatok be, amelyről már ugyancsak írtam máshol; ráadásul témájában nem annyira passzol a blogomra, mégis szeretném itt is megemlíteni. Csinta Samu erdélyi fókuszú interjúkötete nagyon közel áll a szívemhez; több okból is.
-
Kiss Gergő: Életem a játék – egy háromszoros olimpiai bajnok küzdelmei a vízben és a parton
Könyvhetem negyedik része Kiss Gergő könyve, amiről már írtam, de itt is szeretném bemutatni. Azóta már elolvasta a nagyobbik fiam, most a kisebbiknél van. Mindketten vízilabdáznak, ráadásul és a nagyobbik személyesen is ismeri a háromszoros olimpiai bajnok druszáját; nem csoda, hogy őket is érdekelte az egyébként alapvetően felnőtteknek szóló önéletrajzi kötet. Hogy miért adtam oda mégis a gyerekeimnek?
-
Lubics Szilvi: A homokdűnén túl – egy ultrafutónő beszámolói férje tollából
Tavaly év végén jelent meg Lubics Szilvia ultrafutónő – fogorvos és háromgyermekes édesanya – második önéletrajzi könyve; amit ezúttal is férje, Lubics György – háziorvos – vetett papírra. Nekem volt alkalmam őket személyesen is megismerni, amikor egy páros interjú elkészítése céljából felkerestem őket Nagykanizsán tavaly év elején; így a könyv olvasása közben könnyen magam elé tudtam képzelni nemcsak a futónőt; hanem őt a legtöbb versenyére elkísérő férjét, akinek humoros stílusát könnyen felismertem a könyv soraiban is.
-
Vasaltutak – egy családi program önmagunk legyőzésére
Erdélyben felnőve, a hegyeket tisztelettel csodálva, mindig is irigyeltem a hegymászókat azért az élményért és látványért, amit a magaslatokon megtapasztalhattak – és amiről nekem fájó szívvel le kellett mondanom, hiszen gyerekkorom óta nagyon erős tériszonyom van. Aztán nemrég történt valami, és én azon kaptam magam, hogy sziklát mászok… A tériszonyom miatt a hegyi túrázások sem jelentenek felhőtlen élményt, a sziklamászással pedig csak egyetlen egyszer próbálkoztam, még gimnazista koromban, de pár méter után visszakéredzkedtem a földre és soha többet nem kísérleteztem vele. A Peruban töltött nászutunk alatt ugyan megmásztam a Machu Pichut, de mindvégig férjem kezét fogva és halálfélelemben végigreszketve a napot, és után újra eldöntve: soha többet nem próbálkozom, még…