Csinta Samu: Por alatt parázs – beszélgetések életről, világról

Könyvhetem utolsó napján egy olyan könyvet mutatok be, amelyről már ugyancsak írtam máshol; ráadásul témájában nem annyira passzol a blogomra, mégis szeretném itt is megemlíteni. Csinta Samu erdélyi fókuszú interjúkötete nagyon közel áll a szívemhez; több okból is.

Egyrészt kicsit olyan írni róla, mintha magamról is mesélnék; hiszen többségében gyermekkorom közvetlen környezetében éltek-élnek azok az emberek, akiket a szerző – kedves újságíró kollégám és jó ismerősöm – megkérdezett; nem először e könyv lapjain, hanem a helyi újság hétvégi lapszámaiban; s nemrég úgy döntött, könyvbe gyűjtve is megőrzi őket az utókornak. Szerintem nagyon jól tette; mert így azok is elolvashatják, akik a helyi lapot nem; másrészt könyveket talán jobban megőrzünk, mint lapokat.

Másrészt azért is szeretném megemlíteni a kötetet, mert szakmai szempontból szívügyem az interjú-készítés; nagyon szeretek ily módon megismerni másokat, történeteiket, gondolataikat, érzéseiket, rengeteget lehet belőlük tanulni. És azért is, mert amikor erről a kötetről először hallottam Csinta Samutól, akkor én is éppen ilyesmiben gondolkodtam; viszont míg őt támogatta a kiadója, engem inkább lebeszélt róla, sajnos. Samu viszont bátorított, szakmai segítséget is nyújtott, és neki köszönhetően elkezdődött a könyvem előkészítése, írása. (Erről többet nem árulhatok el, mert még a folyamat elején tartunk, ki tudja mikor lesz belőle késztermék.)

Az interjúkészítésről még annyit: a szerző is megemlíti, és én is úgy tanultam az újságíróműhelyben, hogy az a jó interjú, amelyben az olvasó is azt érzi, hogy jelen van a beszélgetésben, választ kap a kérdéseire, és szívesen hallgatná, olvasná még tovább is. Szerintem a kötet minden beszélgetése ilyen, nekem legalábbis ilyesfajta élményt nyújtottak; ugyanakkor elismerem, elfogult vagyok velük szemben. S nemcsak azért, mert szeretek interjúkat olvasni (nemcsak készíteni); hanem azért is, mert a kötet olvasása közben hosszasan nosztalgiázhattam a gyermekkoromról, a rendszerváltás előtti-alatti-utáni időszak erdélyi, azon belül háromszéki történelmi és kulturális eseményeiről és kiemelkedő személyiségeiről… És nosztalgiáztam egyes beszélgetőtársaimmal kapcsolatban is; hiszen az alanyok egy részét – vicces, de érthető módon: nem az Erdélyben, hanem a Magyarországon élőket – magam is interjúztam az elmúlt évek során.

Hogy kikről is van szó? Hosszú lenne felsorolni, inkább csak néhány példa. Az első, Írott szó című fejezetben megszólal például Albert Ernő, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium, a szerző és jómagam híres középiskolájának nyugalmazott igazgatója és tanára; Czegő Zoltán költő-közíró, a második Forrás-nemzeték tagja; a sajnos már nem élő Bogdán László költő-író és Farkas Árpád Kossuth-díjas költő. A Kedvezőbb idők című fejezetben megszólításra kerül többek között Ablonczy Balázs, a Trianon 100 kutatócsoport vezetője; Gazda József közíró, a Vezényelt történelem című regény írója; Egyed Ákos történész-akadémikus; Király Károly „megyealapító” politikus; Markó Béla, volt RMDSz-elnök, és igazi csemegeként két román személy: Daniel Barbu történész-politológus és Sabin Gherman tévés újságíró.

A Lélektúra című fejezet elsősorban egyházi személyeket szólaltat meg a szerző, köztük Kató Bélát, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökét; Gergely István Tisztit a korábbi csíksomlyói plébánost, a Csibész Alapítvány elnökét (akivel én is interjúztam); Tánczos Vilmos néprajzkutató-egyetemi tanárt, valamint Csókay András idegsebészt (gyakran között interjúztam őt is, itt a blogomon is). A Pókminta című fejezet minden beszélgetése igazi gyöngyszem; hiszen alanyai Kányádi Sándor Kossuth-díjas költő, Kallós Zoltán néprajzkutató, Berecz András mesemondó, Sebestyén Márta előadóművész; valamint Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda-szövetség elnöke (vele is többször beszélgettem már), valamint Bölöni László világhírű futballista és sikeres edző.

Az utolsó, Belső hallás című fejezet a kedvencem: ebben mind művészek szerepelnek; köztük három olyan színművész, akiket magam is sokat láttam a sepsiszentgyörgyi színpadon (Mátray László, Molnár Gizella és Pálffy Tibor); illetve három zenész: Selmeczi György kolozsvári zeneszerző, Szilágyi Zsolt Pro Urbe díjas szólóénekes és karvezető, a Vox Humana kamarakórus alapítója és korábbi karnagya, és Ungureanu Szabó Anna, a Madrigal kamarakórus sepsiszentgyörgyi származású karnagya is. Ebben a fejezetben is van egy meglepetésvendég: az anyagi ágon erdélyi származású Jankovics Marcell rajzfilm-rendező (őt is interjúztam már). Egyetlen hiányérzetem van csak: a kötet 38 alanyából csak három nő; ez viszont még egy plusz ok várni a folytatást, amelyben remélhetőleg több erdélyi (származású), a helyi közösség iránt elkötelezett nőről is olvashatunk majd.

Antal-Ferencz Ildikó

Szabadúszó újságíró, blogger

Kövesd a Facebook oldalam ITT, hogy megoszthasd ezt az írást és értesülj a többi bejegyzésemről is!