-
Fiús anyának lenni
Ha kislányom legutóbbi születésnapján elgondolkodtam a lányos anyaságról, akkor most, kisebbik fiam 10. születésnapján írnom kell a fiús anyaságról is. (Első fiúnk születésnapján inkább általában az anyaságról írtam, de mivel aznap volt/van a házassági évfordulónk is, főleg ez utóbbiról elmélkedtem. Most viszont ő is szóba fog kerülni.) Lánytestvérem nincs s mire férjhez mentem, édesanyám már nem élt, így nem csoda, hogy amikor az anyaságra gondoltam, kislányra vágytam… De erre elég sokáig kellett rá várnom, kétszer is átéltem, hogy fiam születik. Amikor megtudtam a nemüket, először kicsit csalódott voltam, de hamar túlléptem rajta, és őszintén tudtam örülni annak, hogy egészségesek; amikor pedig megláttam őket, az addig folyamatosan csökkenő hiányérzetem gyakorlatilag megszűnt. Annyira, hogy amikor…
-
A Hang-villa titka – bemutató a József Attila Színházban
Amióta a gyerekeink már iskolások, kifejezetten keressük azokat a kulturális programokat (színház, mozi, előadás), amelyek mindenkihez szólnak a családból; ahol a szülők nem csak kísérnek, a nagyobb tesók pedig nemcsak unatkoznak. Szerencsére egyre több színház játszik olyan gyermekdarabokat, amelyek a család minden tagja számára igyekeznek élményt nyújtani. A József Attila színházban most két ilyet is láttam; az egyik inkább felnőtteknek szólt, de a gyerekeink is élvezték; a másik éppen fordítva: gyerekeknek szólt, de mi, felnőttek is örömmel néztük. Ráadásul úgy, hogy – s ez a gyerekes programok másik nagy „csapdája” – ezt is már láttam korábban a nagyobbakkal; igaz, egy másik színházban. Mindenesetre túl nagy elvárásaim nem voltak; csak annyi, hogy…
-
Online előadássorozat a lánygyermekek világnapja alkalmából
A lánygyermekek világnapja alkalmából október 10. és 11-én (szombat és vasárnap) 18.00 órai kezdettel két részes, online kerekasztal-beszélgetést szervez a Család.hu. A két alkalmas eseményen a nővé érés és a modern kori anyaság kérdéseit járják körül. Az első napon (október 10, szombat) a lányok nevelésének dilemmái és az anyaságra való testi-lelki felkészülés, a felelős szexualitás, a biológiai óra törvényszerűségei és a gyermekvállalás időbeliségének eltolódásából fakadó problémák, valamint a párkapcsolatokban a nemi szerepek felborulásából fakadó nehézségek kerülnek terítékre. Résztvevők:Prof. Bagdy Emőke – klinikai szakpszichológus;Dr. Vesztergom Dóra – reproduktív endokrinológus;Dr. Mihalec Gábor – pár-és családterapeuta. A második napon (október 11 vasárnap), a nők anyai szerepe lesz a fókuszban. Résztvevők:Frivaldszky Edit –…
-
Segítsünk Sulák Tamásnak együtt maradni a családjával!
Tudjátok mi az a GBM (glioblastoma multiforme) daganat? Én most hallottam róla először, egy bajba jutott családfő kapcsán, akinek sürgős segítségre van szüksége. A feleség így számol be az eseményekről a FB oldalukon: „Az ikreink nem voltak még 3 évesek, amikor 2019. április 30-án egy sürgősségi MRI vizsgálat során kiderült: baj van… Két nap múlva Tamás, a férjem már a műtőasztalon volt. Az operáció során eltávolított daganat szövettani eredménye padlóra küldött minket: glioblastoma multiforme, a legagresszívabb agydaganat… A daganatot sikerült teljesen eltávolítani, a műtétet végző orvos azonban felvázolta: ennek a típusú agydaganatnak az esetében a kiújulás veszélye a sugár- és gyógyszeres kezelés ellenére is rendkívül nagy. Sugárterápia, majd rendszeres kemoterápiás időszak…
-
Kilenctől ötig – bemutató a József Attila Színházban
A járvány miatt tavaszról elmaradt, és az eredeti szereposztáshoz képest többszörös szerepcserével mutatott be újabb musicalt pár napja a József Attila Színház. A klasszikussá vált film alapján készült eredeti Broadway produkció magyar változatára picit kételkedve ültem be. Általában sem vagyok oda a musicalekért és a héten már láttam egyet, ugyanott és ugyanattól a rendezőtől (Szente Vajk, Macskafogó; igaz, az nagyon bejött), különösen nem az együgyű üzenetű, amerikai filmadaptációs musicalekért. Mégis tetszett a 9-től 5-ig. A történet ezesetben sem túl bonyolult: a pökhendi, nagyképű és „persze” nyíltan hímsoviniszta cégvezető ellen fellázad három bátor/vakmerő női alkalmazott és őt fizikailag is félretéve négy hét alatt felvirágoztatják a céget (ember- és családbaráttá teszik, s…