-
David Attenborough: Egy élet a bolygónkon
A két ünnep között megnéztük David Attenborough legújabb természetfilmjét, amelyben a 93 éves legendás műsorvezető elmeséli életének és a Föld evolúciójának történetét, gyászolja az elveszett „vad” világot, és elárulja, hogyan képzeli el a jövőt. Mivel először nem találtuk meg a magyar nyelvű verziót, angolul néztük végig, időnként megállítva és lefordítva a gyerekeknek. Ezután édesapjuk tíz perces részekre bontva minden reggel újranézte velük és szó szerint lefordította a teljes szöveget. Nagy élmény volt, nemcsak a film látványvilága és fő üzenetei, hanem az apával közös „nyelvtanulás” is.
-
A mi társadalmi dilemmánk
A Cybercsapda című könyv elolvasása után alig vártam, hogy megnézzem ezt a filmet. Nagy meglepetésekre ugyan nem számítottam, sem magamat illetően – a könyv óta sokkal kevésbé vagyok összenőve a telefonommal, persze azért egy újabb figyelmeztetés nem árt, sőt, gondoltam –, sem a dokumentumfilmet illetően, viszont sokat vártam tőle a tekintetben, hogy kamaszfiaimmal (10, illetve 12 és fél) együtt terveztem megnézni. Bejött! A szombat estére tervezett közös családi mozizást elég komoly ellenállás előzte meg a fiúk részéről: miért nézünk dokumentumfilmet, ha annyi más „jó film” van, és jött a felsorolás. De én hajthatatlan maradtam, márcsak amiatt is, hogy 7 éves lányunk a barátnőjénél aludt, tehát tökéletes volt az időzítés. A morgolódás fokozódott,…
-
Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre
Sajtóvetítésen láttam tegnap a szeptember 6-i 77. Velencei Filmfesztiválon nagy sikerrel debütáló, a hazai mozikba szeptember 24-én kerülő Horvát Lili-filmet, a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre (16) címűt, Stork Natasa és Bodó Viktor főszereplésével. A romantikus drámában valóság és képzelet csúszik össze egy szerelmes nő fejében, és a néző a hősnővel együtt egyre kevésbé tudja eldönteni: meddig tart a nő általa vágyott valóság és hol kezdődik a realitás? A történet röviden: Márta, a negyvenéves idegsebésznő szerelmes lesz egy magyar idegsebész orvosba, akivel egy Amerikában tartott szakmai konferencián ismerkedik meg. Amerikai sikeres szakmai karrierjét hátrahagyva visszatér Budapestre (ahol felnőtt és ahonnan szülei halála után kivándorolt), hogy új életet kezdjen a férfival.…
-
Friss hús – rövidfilmek a Várkert Bazárban
Öt magyar és külföldi rövidfilmet láthattam nemrég a Várkert Mozi műsorán, Friss hús válogatások címmel. A háromból csak kettő tetszett, plusz az egyik kicsit elgondolkodtatott, kettőt viszont gyakorlatilag végiguntam. Ez az 50% nem túl jó arány, elismerem, különösen a tavalyi kb. 80% (5-ből 4) után, viszont az a kettő annyira megérintett, hogy nem bántam meg, hogy újabb szép nyári estét töltöttem a Várkert Moziban. Idén nyolcadik alkalommal rendezték meg a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivált, aminek célja a legújabb magyar és külföldi rövidfilmek bemutatása, és egy olyan szakmai fórum felépítése, ahol az alkotók nagyobb közönség előtt mutathatják meg filmjeiket. Idén nyáron a Várkert Mozi válogatott a tavalyi év legsikeresebb filmjeiből…