-
Csender Levente: Böjte Csaba Füveskönyve – Örömhöz segítő gondolatok
Adventi sorozatom utolsó ajánlója ez, s talán a legjobb választás a közelgő ünnephez. De nem szándékosan alakult így, hiszen a könyv már hetekkel ezelőtt megjelent és én sokáig türelmesen vártam az ígért tiszteletpéldányt a szerzőtől...:) Aztán végül nemrég elmentem érte, így viszont most csak egy rövid ajánlót tudok írni róla (ahogy a tegnapiról is), mert nem akarok végigszaladni rajta, s majd még úgyis biztosan fogok írni róla.
-
Csender Levente: A különleges Meditittimó kalandjai
Ezt a könyvet már említettem egy korábbi bejegyzésemben, amelyben az autizmusról írtam néhány gondolatot és felhívtam a figyelmet egy ezzel kapcsolatos októberi konferenciára, amelynek célja megváltoztatni az autistákkal kapcsolatos a közgondolkodást. Ugyanezt a célt szolgálja ez a felnőtteknek és gyermekeknek egyaránt, pontosabban együtt szóló mesekönyv, amiről külön is szeretnék írni. Különleges és hiánypótló ez a mesekönyv, mert: olyan közismert író írta, aki korábban még nem írt mesekönyvet; olyasvalaki illusztrálta, aki még sosem illusztrált könyvet: az író közgazdász végzettségű felesége, aki gyermekük miatt gyógypedagógussá képezte magát; a főszereplő a házaspár autista kisfia, Beni, a hercegnő pedig Lili lányuk; a szereplőket és a történeteket az élet, a család élete ihlette; családi mesekönyv,…
-
Skatulyák nélkül – konferencia és gondolatok az autizmusról
Aki érintett, értelemszerűen sokat tud az autizmusról, aki nem, az viszont általában nagyon keveset, ugyanis egy szakértő szerint: „az autizmus vagy nagyon megfog, beránt, vagy nagyon nem érdekel valakit”. Mivel azonban sok autista ember (gyermek és felnőtt) él köztünk, szerintem mindannyiunk alapvető kötelessége és felelőssége róluk többet tudni. Ezért kezdtem el foglalkozni a témával újságíróként, és lettem ezáltal „érzelmileg érintett”. Azóta igyekszem én is tenni az autista emberekről való gondolkodás megváltoztatásáért, most például azzal, hogy felhívom a figyelmet ezúton is a témára és egy ezzel kapcsolatos konferenciára. A Symbo Alapítvány (akinek vezetővel magam is készítettem interjút ITT) október 3-án konferenciát szervez az autizmusról és az arról való gondolkodásról. Szerintük…