Bretzné Fodor Bernadett: A harmadik gyerek után már nagyon sokan ufónak néztek minket

Anyaságról szóló sorozatom utolsó, hetedik napján egy hétgyermekes édesanyát kérdeztem ki. Bretzné Fodor Bernadettet akkor ismertem meg, amikor megnyitotta az első Coco7 nevű csokoládéboltot; erről írtam az első cikkemet az újságíró-műhelyben, amire nagyon büszke voltam. És persze rá is, mint a sok gyermek és a rendkívül elfoglalt férj mellett is dolgozó anyatársamra. Azóta úgy hozta az élet, hogy szülőtársak is lettünk: a legkisebb Bretz-lány és a lányunk osztálytársak.

Milyen körülmények között lettél édesanya?

20 évesen találkoztunk, 24 évesen házasodtunk össze, és úgy gondoltuk, hogy amint lehet, jöhet a baba. Árpi 1999 szeptemberében, kicsit több, mint egy évvel az esküvőnk után született. A család nagy örömmel fogadta, ezután a következő gyermekek: 2001. február, 2003. szeptember, 2006. január, 2007. szeptember, 2009. június és 2012. júliusban születtek. Tizenhárom év van a legnagyobb és a legkisebb között.

Hogy élted meg a várandóságokat?

A várandósságok különbözőek voltak; az első önfeledt, magamra figyelős, nyugodt, a következők már kevésbé, mert mindig ott volt egy-két-három… kicsi, akire még figyelni kellett. A harmadik gyerek után már nagyon sokan ufónak néztek minket, pláne a hetediknél. Volt olyan, amikor az ötödiket vártam, a férjem Milánóban dolgozott (abban az évben többet volt külföldön, mint itthon) és egyszerre lett bárányhimlős a három éves Melinda és az egyéves Lilla, a két nagyfiú pedig iskolában. Na, az nem volt egyszerű. A nagyszülők és a család nélkül megbolondultam volna.

Milyen élmény volt maga a szülés?

Az első szülésnél már megtapasztaltam a komplikációt: letapadt méhlepény, azonnali műtét, rengeteg vért vesztettem. Amikor felébredtem, a Margit kórházban – ott a frissen szült anyukák Zsolnay teáskészletben kaptak teát – azt hittem, hogy meghaltam és a Mennyországban vagyok. Szerencsére minden rendben volt a babával is. Minden szülés más volt, volt könnyebb és nehezebb, de soha nem mondanám egy anyának sem, hogy biztosan minden rendben lesz, mert minden alkalommal történhet valami. A hetedik nagyon gyors volt: autóval mentem be egyedül, nem is gondoltam, hogy szülni fogok. 🙂 Mindent összevetve nem lehet kifejezni azt az örömet, amit a gyermek születése pillanatában érez egy anya.

Annyi gyermeked van, ahányat szeretnél? Vesztettél el gyermeket?

Eredetileg öt gyereket terveztünk – anyai nagymamám, aki az egyik nagy példaképem, szintén ötöt szült egykeként – a hatodik nagy meglepetés volt, és Timi volt igazából az első, akit úgy igazából beterveztünk. Kétszer volt vetélésem, még a várandósság első 12 hetében. Így is nehéz volt feldolgozni, de Gábor segített és biztatott.

Mit jelent számodra az anyaság és mit jelent számodra fiús/lányos anyának lenni?

Az anyaság egyszerre örök féltés, túláradó szeretet és próbálkozás terelgetni a gyerekeket valamilyen jó irányba. Amíg kicsik voltak, más gondok voltak: küzdöttem az alváshiánnyal, az állandó szervezéssel, a megfeleléssel. Most inkább az jár már a fejemben, hogy vajon jól csináltuk-e a dolgokat.

A fiú-lány kérdés számomra nem volt fontos, de örülök, hogy lett ez is, az is. Mindkettőt szeretem, de nem mondanám azt, hogy óriási különbség lenne a nevelésben. Nyilván amikor két ovis fiú gyepálja egymást, azt másképp kell kezelni, mint amikor egy kislány hisztizik. De azt kell mondanom, hogy MINDEN gyerek más és meg kell találni hozzájuk a kulcsot.

Saját vállalkozást vezetsz, miközben operaénekes férjed is elfoglalt. Hogyan tudsz egyensúlyozni munka és család között, van segítséged?

Nagyszülők, illetve most már a nagyok is vigyáznak a kisebbekre. Korábban ez sokkal nehezebb volt, de most már jóval könnyebb. Megpróbálok úgy dolgozni, hogy suli után már a családé legyek.

Mi a legfontosabb tanács, amit szeretnél átadni a gyerekeidnek?

A legfontosabb talán az, hogy azt csináld, amit szeretsz, mindig tarts ki a testvéreid/családod mellett és próbálj meg úgy élni, hogy ne kelljen szégyenkezned…. Lehet, hogy ezek nagyon klisék, de más nem jut eszembe.

Mire vagy a legbüszkébb velük kapcsolatban?

A legbüszkébb arra vagyok, hogy a gyerekeink nagyon szeretik egymást, minden körülmények között kitartanak egymás mellett; jószívűek, önzetlenek és szeretni valók – és emellett okosak, szépek és tehetségesek is. 🙂

Antal-Ferencz Ildikó

Szabadúszó újságíró, blogger

Saját anyaságomról szóló korábbi bejegyzéseim ITT és ITT olvashatóak.

Kövesd a Facebook oldalam ITT, hogy megoszthasd ezt az írást és értesülj a többi bejegyzésemről is!