Zsuffa Tünde: Képesek vagyunk a változásra

Évértékelő sorozatom mai beszélgetőpartnere egy írónő, Zsuffa Tünde, akinek mind a hat regényét olvastam és mindről írtam. Most szeretném bemutatni a regények mögötti embert, akit egy éve személyesen is ismerek.

Mi volt a 2020-as év legszebb pillanata számodra?

Több volt. Egy pillanat, amiről érzed, hogy megismételhetetlen, pedig újra szívesen átélnéd, az nekem mindig a legszebb pillanat. Ilyen volt például, amikor tavaly tavasszal a székelyföldi Ditróban, őseim földjén, jártam és az őseim utódjai előtt tarthattam egy előadást. Sírtak ők is, én is. Az Ég tartja a Földet című regényem születése, majd megjelenése is szép pillanat volt. Vagy amikor hosszú évek után kibékültem azzal az emberrel, aki egykor sokat jelentett nekem, de elveszítettük egymást valami hülyeség miatt. Ezek a pillanatok segítettek át a nehézségeken is. 

Mit felejtenél el a legszívesebben?

Ilyenen soha nem gondolkodom. Minden úgy van jól, ahogy van, még ha fáj is, vagy ha bosszankodom. Még akkor is kiállok ezen véleményem mellett, mikor képes vagyok napokig rágódni, szenvedni az igazságtalan, hazug híresztelések miatt, amiről pontosan tudom, hogy az irigységből, emberi gonoszságból fakad.

Mi volt a legfájóbb veszteséged?

Bécs. Hiányzik a város, a barátaim. A honvágy szörnyű érzés és csak rosszabbodott, amikor a fiam is rázendített, hogy ő is utazna már…  

És mi volt a legörömtelibb meglepetésed?  

Ezt nem árulom el. Közhelyet nem akarok mondani. Az igazság pedig az én titkom.

Milyen nagyobb felismerésekre tettél szert magadról, családodról? 

A bajban, tragédiában való összetartozás mindig megsimogatja a lelkemet. Amikor édesanyám közvetlenül karácsony előtt elkapta a koronavírust, egy emberként álltunk körülötte. Bözsi húgom és családja, akik már túlestek a covidon, ápolták, a fiam és én az udvaron álltunk és az ablakból figyeltük, a Spanyolországban élő öcsém, valamint a nővérem (aki apám első házasságából van) pedig naponta többször telefonáltak. Ki közvetlenül édesanyám mellett, ki távolról, de vele voltunk mindannyian.

Bebizonyosodott ismét, hogy együtt sok mindenre képesek vagyunk. Ha valaki nem marad magára, nem uralkodik el rajta a magány, nincs miért aggódni. Ilyen helyzetben is át lehet élni a karácsonyi csodát. Ez egyszer egy szép, megrendítő emlékké válik.

Mi volt az év legnagyobb tanulsága számodra? 

Hogy sok mindent túl lehet élni, amiről azt hisszük, képtelenség. A 2020-as évben történelmet írt a világ, ez az év belénk égett, mindig emlékezni fogunk rá. Szerencsés vagyok, mert bár átlagon felüli memóriám van, a negatív dolgokat képes vagyok elfelejteni és megszépítem a történéseket. A karantént sem éltem meg rosszul. A kamasz fiammal újra tudtam annyit beszélgetni, közös élményeket szerezni, mint mikor Bécsben éltünk.

A hazaköltözésünk óta eltelt hónapok elszakítottak bennünket egymástól lelkileg, de az összezártság mindent visszarántott a régi kerékvágásba. Olyannyira, hogy ez segített hozzá az új regény megírásához. Árpád-házi Szent Erzsébet története óriási hatással volt rám. Olyan érzékennyé tett, ami a könyvből is érződik. Olyanokat is megleptem vele, akik azt hitték, jól ismernek. Képesek vagyunk a változásra, minden körülmények között.

Mit vársz a 2021-es évtől? 

Olyan sok időt, amennyit csak lehet, Bécsben tölteni. Szeretném végre átölelni azokat, akiket szeretek, jó lenne újra végigjárni a kávéházakat, ott megírni regényem folytatását. Mit nem adnék azért, ha minél előbb közönségtalálkozókon vehetnék részt, eleget tennék azoknak a meghívásoknak, ahol már régóta tárt karokkal várnak. És tudod, mit szeretnék legjobban? Nevetni másokkal. Harsányan, ahogy csak boldog emberek tudnak. 

(Fotók: Ambrus Marcsi)

Antal-Ferencz Ildikó

Szabadúszó újságíró, blogger

Kövesd a Facebook oldalam ITT, hogy megoszthasd ezt az írást és értesülj a többi bejegyzésemről is!