Fontos cseppnek lenni a tengerben – beszélgetés az ÍZcsiklandozó blog alapítójával

Tripsánszki Évát a Miadéle női bloggerközösségből ismerem. ÍZcsiklandozó nevű blogja sokszínű, gyönyörű fotókkal teli, még egy magamfajta távolról sem konyhatündér számára is izgalmas olvasmány. Kíváncsi voltam, ki van mögötte. Kiderült: egy óvónéni, akit kamaszlánya vett rá a blogolásra, és aki három év alatt közel 2000 követőre lelt, volt élő rádióriportban, újságban, tévéreklámban; aki szívesen főzne együtt más gasztrobloggerekkel vagy venne részt közös kiadványok készítésében, legtitkosabb vágya pedig egy saját szakácskönyv.

A blogodon mindenféle (hagyományos, kreatív és reformételek, egyszerű kaják és ételkülönlegességek is), és azt vallod: nem vagy egyetlen irány elkötelezettje sem. Honnan jön a főzés-sütés szeretete és a blog ötlete?

Valóban, mindenevő és minden kedvelő vagyok, ezért is található meg a blogomon mindenféle recept. A sütés-főzés szeretetét anyukám plántálta belém még egészen kicsi koromban. Imádtam vele lenni a konyhában, mindig mondta is, amit csinál, de a legjobban azt szerettem, hogy énekelt főzés közben. Valahogy hangulata volt mindennek. Örökre emlékembe vésődtek az illatok, a színek, az ízek és a hangok. A „munka” pedig olyan könnyednek tűnt, olyan finom és fürge mozdulatokkal dolgozott. Serdült fordult és már készen is volt. Hihetetlenül tisztelte az ételt, az alapanyagokat. Emlékszem, még a liszt és a cukor papírzacskóját is aprólékosan kirázta, kisimította és eltette, abban pedig gyakran tárolt konyhai dolgokat vagy csomagolta például a körtét, hogy utóérjen. Zseniálisan környezettudatos volt ösztönösen.

Ahogy felnőttem, mindig arra vágytam, hogy majd az én gyermekeim is ezt lássák tőlem, ezt vegyék át. A blog ötlete a lányomtól jött, aki kamasz fejjel szívesen segített a sütemények sütésénél (kislány koromban én is inkább a sütésben segítettem anyukámnak örömmel, a főzés annyira nem vonzott). Három éve aztán kapott egy fényképezőgépet, amivel – február lévén – beszorult kicsit a lakásba, otthon próbálgatta a fotózás technikáját; kikeveredett a konyhába is, így elkezdte fotózni az ételeket. Pár alkalom után felvetette: már annyi képe van az ételekről, mentsük át a számítógépre. És különben is, miért nem írom a receptjeimet is ott, miért papírozgatok. Ekkor hallottam igazából először a blogolásról, a receptkönyv virtuális megjeleníthetőségéről. Az ötlet pár hónap múlva megvalósítás lett. Három nap alatt összeállítottam, kitaláltam, létrehoztam. Büszke voltam erre, mert alapvetően elodázó, mérlegelő típus vagyok.

 Melyek a legfontosabb alkotási „forrásaid”, honnan ihletődsz?

Ihletet venni elsősorban az anyukámtól tanultakból szoktam, de természetesen a szakácskönyvek, az internet, sőt a kolléganőim hétvégi főzőötletei is hoznak hirtelen elhatározásokat, megvalósításokat a konyhában. Ha végképp nem jön a külső „útmutatás”, akkor pedig ad hoc jelleggel, a „lássuk, mi van a hűtőben”-sémát követve sütök-főzök.

Mi alapján választod ki az épp megosztandó receptet (a szezonalitáson túl)?

Erre nincs „receptem”! 🙂 Komolyra fordítva: csupán az évszaknak megfelelő alapanyagok vagy az ünnepek, jeles napok azok, amelyek szerint megosztom, amit készítek, egyébként pedig kívánságunk szerint, amit éppen főztem.

Jellemzően kik az olvasóid/követőid és kiket szeretnél elérni a jövőben?

Virtuális asztalomhoz szerencsére bárki leülhet és le is ül! Nagyon büszke vagyok arra, hogy korra, nemre, ízlésre való tekintet nélkül, minden rétegből vannak lelkes követőim; köszönhetően annak, amit már említettem: nem vagyok egyetlen irányzat elkötelezettje sem, tehát mindennek az elkötelezettje vagyok! Így aztán a hagyományos ételeket kedvelők éppúgy szeretnek, mint a mentes, az allergiával küzdő vagy a reform ételeket kedvelő olvasók is. Mint egy nagy család! Itthon is van vega, húsimádó, diétázó, érzékeny… Nem könnyű mindenkinek megfelelni, de a konyhai rutin sokat segít. Vágyam, hogy minél több szakmailag képzett, tapasztalt olvasóm legyen, ahogyan azt is szeretném, hogy gasztroblogger „kollégáim” is minél többen ihletődjenek általam.

Mit teszel azért, hogy a blogod ne egy legyen a rengeteg receptes közül?

Úgy gondolom, fontos cseppnek lenni a tengerben, hiszen nincs tenger cseppek nélkül. Ám az egyediség megjelenítése kiemelkedővé teheti az egyént. Igyekszem ezért kicsit közelebb engedni az olvasóimat, beszélek magamról a receptek bevezetőjénél. Mivel magam fotózok, így a képek hangulata is rólam árulkodik kicsit. Van, aki már a blognevem olvasása nélkül is felismer a képeim alapján. Ennek különösen örülök!

A bemutatkozásodban azt írod, hogy ez „csak hobbi”, napjaid nagy részét mással töltöd. Ránézésre ennél sokkal komolyan elfoglaltságnak tűnik…

Pedagógus vagyok, a legkisebbekkel foglalkozom, az óvó néniség a hivatásom. A kreativitás ott is, itt is hasznomra van. A hétköznapi pörgés, a sok beszéd után kifejezetten kikapcsol és feltölt a hétvégi sütés-főzés. Közben hihetetlenül sok ötlet jut eszembe a szakmámat illetően is, szóval oda-vissza inspirálódok. Azt gondolom, hobbi az, amit az ember szívesen, örömmel csinál és azt huzamosabb ideig, folyamatosan visszatérően végzi. Szerencsésnek érzem magam, mert megtaláltam életemben ezeket, és kifelé is meg tudom mutatni. A sikerek pedig tovább inspirálnak, lelkesítenek.

A fotóid nagyon látványosak. Ezek szerint már nem a lányod, hanem te magad készíted őket? Mi a titkod?

A lányom fotózási tudása magasan az enyém felett áll ugyan, ám az ő képeit csak az első bejegyzésemben használtam, utána elkezdtem önmagamat megvalósítani ezen a téren is. Hihetetlen nagy változást látok a régebbi munkáimhoz képest, de nem bánom. Mindig tudni kell, honnan hová tartunk; hiszek ebben. A fényképezést, a képkomponálást annyira megkedveltem, hogy ma már nem is tudom, mit szeretek jobban, sütni-főzni vagy fotózni. Pedig csak egy több éves, de jó kis telefonnal fényképezek, legtöbbször a nappaliban, de van, hogy a hálószobában, ha éppen olyanok a fényviszonyok.

Mik a további terveid a sütés-főzéssel és/vagy a blogoddal kapcsolatban?

Természetesen vannak terveim, anélkül úgy érzem, nem is lenne kellő a motivációm egy idő után. Szeretnék folyamatosan fejlődni, új technikákat megtanulni, mind a sütés-főzés, mind a képkészítés során. Szeretnék még több konyhai termékforgalmazót rabul ejteni, akik a korábbiakhoz és a jelenlegihez hasonlóan szívesen működnek velem együtt. Az elmúlt három év alatt közel 2000 követőre leltem. Voltam élő rádióriportban, újságcikkhez készíthettem anyagot, tévé reklámban süthettem-főzhettem egy karácsonyi idényben és büszkén használhattam több konyhai gépet, a tálaláshoz pedig számos csodás terméket. Bízom benne, hogy ezután is így lesz és még szélesebb körben megismerhetik az olvasók az ÍZcsiklandozót. Szívesen főznék együtt más gasztrobloggerekkel vagy vennék részt közös kiadványok készítésében. A legtitkosabb vágyam pedig egy saját szakácskönyv készítése, amihez bár külső segítségre lesz szükségem, de nyitottan állok elébe, mert úgy gondolom a gyermekeim, a majdani unokáim és a követőim büszkén vennék kézbe, lapozgatnák és használnák azt a mindennapokban.

Évát és ÍZcsiklandozó blogját megtaláljátok itt: 

https://izcsiklandozo.blog.hu, 

https://www.facebook.com/izcsiklandozo, 

https://www.facebook.com/groups/454009785495695

Antal-Ferencz Ildikó

Szabadúszó újságíró, blogger