-
Gondolatok a Down-világnap kapcsán
Tegnap volt a Down-szindróma világnapja. (A dátum a Down-szindróma genetikai hátterét, a három darab 21-es kromoszómát jelképezi.) A családunknem érintett közvetlenül, de újságíróként és anyaként mindig is foglalkoztatott a világuk. Két interjút is készítettem két érintett hölggyel/családdal, és más módon is foglalkoztam a témával; ami most, az abortusszal kapcsolatos lengyel törvényváltozások, és egy magyar szülők által indított orvosi per miatt aktuálisabb, mint valaha.
-
Keresztes Ilona: Vágynék arra, hogy ne pont úgy éljünk ezután, mint ezelőtt
Évértékelő sorozatom mai alanya Keresztes Ilona, a Kossuth Rádió Vendég a háznál című műsorának műsorvezetője, vezető szerkesztője, a Fiatalok az Élet Szolgálatában (FÉSZ) alapítója, elkötelezett életvédő, négy felnőtt fiú édesanyja, és immár első unokás nagymama.
-
Trent Horn: Abortusz 20 kérdés – 20 válasz
Abortusz 20 kérdés - 20 válasz címmel megjelent hiánypótló könyv adta apropóját a mai írásomnak. A Mission is Possible Kiadó legújabb kötete a terhességmegszakításokról való kommunikációról szól és a témával szakemberként és/vagy laikusként foglalkozók számára készült, tehát számomra is hasznos.