Lelkesítő tábor 9-14 éves kamaszok számára

A vasárnapi gyermeknapra készülődve egy olyan kamaszok számára érdekes; az Ígyírokén olvasóknak kedvezményes (!) táborlehetőséget hoztam, amelyet Varga Edit Szilvia mediátor, önismereti coach szervez. A Lelkesítő táborban 9-14 éves gyerekeknek mutatják meg sok játékkal, fantáziával, mozgással, kortársakkal együttműködve; hogyan küzdhetik le a kamaszsággal járó nehézségeiket és tapasztalhatják meg azt, amire annyira vágynak: hogy meghallgassák és elfogadják őket.

Vekerdy Tamás kamaszokról szóló könyvéből idézve: „A kamaszokra ki lehetne akasztani egy táblát ezzel a felirattal: Átalakítás miatt átmenetileg zárva.” De talán nem is kell elolvasnunk ezt a könyvet ahhoz, hogy felismerjük: a kamaszkor különösen terhelt életszakasz. Számtalan változáson megy keresztül minden gyermek, elsősorban hormonálisan, másodsorban – jórészt a hormonoknak köszönhetően – lelkileg, szellemileg. Jellemző rájuk az ún. élettani lustaság és a kritikusság; ahhoz viszont még nem elég érettek, hogy a kritikáikat ne bántóan fogalmazzák meg; hiszen ők még ösztönösen és azonnal mindent kimondanak. Ráadásul épp e szavak által is távolítják magukat a szülőktől és jelölik ki – dacosan, lázadóan – saját határaikat. Talán azt is sejtjük, hogy a legkönnyebb, mégis legrosszabb, amit ilyenkor tehetünk; ha kioktató szülőként „jól helyretesszük” őket, azaz megmondjuk nekik, hol a helyük és mit kellene tenniük.

Mégis, mit tehetünk ehelyett szülőként? Ezt foglalta össze Szilvia egy félórás videóban, amelyet itt nézhettek meg:

És íme a szakértő javaslatai írásban is. Igyekezzünk elfogadni, amit kamasz gyermekünk mond, érez és amire szüksége van. Legyünk kíváncsiak, nyitottak arra, ami benne van! Ez nem jelenti azt, hogy egyet kell értenünk a gondolataival, igényeivel. Az elfogadás annyit tesz, hogy nem minősítjük, bíráljuk és nem bagatellizáljuk el a gondolatait, érzéseit. Megélheti azt, hogy mindez nekünk is fontos, érdekel bennünket, elfogadjuk őt.

Ezt tehetjük a gyakorlatban az ún. erőszakmentes kommunikáció segítségével; azaz:

• Értékeljük a helyzetet a tények alapján: mit hallunk, mit látunk. Ne legyenek feltételezéseink, ne jósoljunk, ne minősítsünk, ne általánosítsunk, ne bíráljunk és ne skatulyázzunk!
• Mondjuk el neki az érzéseinket – vagy legalább magunkban gondoljuk végig –, ez segít rájönni, amit tapasztalunk miért épp úgy hat ránk, ahogy. De ne hibáztassunk, ne azt mondjuk: elszomorítasz, csalódást okozol, feldühítesz, hanem azt, hogy: szomorú, dühös, csalódott vagyok.
• Vizsgáljuk meg a szükségleteinket: mi tehetné jobbá a beszélgetést, az együttműködést, mi hiányzik? Például: figyelem, megértés, támogatás, szeretet, együttműködés?
• Fogalmazzuk meg a konkrét, végrehajtható, egyértelmű kérésünket. De ne utasítás, ultimátum, kényszer formájában, hanem kérdezzük meg a gyereket, ő mit érez, mire van szüksége és válaszait fogadjuk is el.

A legtöbb kamasz önértékelési zavarokkal küzd, és rendkívül fontos számára, hogy elfogadják a kortársai – hívja fel a figyelmet Szilvia. Lelki, testi (hormonális) változásait is már nem a szüleivel, nem felnőttekkel szeretné megbeszélni; hiszen a kor sajátja az is, hogy elutasítanak mindent, ami a felnőttekhez kapcsolódik, így épp a leginkább szeretett családtagoktól távolodnak el. Tovább nehezítheti a kamaszkort, ha komoly változások állnak be a család életében (munkahely-váltás, költözés, válás, járvány).

A nőiessé, férfiassá válás kezdeti jelei egyrészt izgalmasak, másrészt kérdéseket vetnek fel bennük, bizonytalanságot váltanak ki, szorongások, félelmek kapcsolódhatnak hozzá (a testkép előbb aránytalanná válik, mielőtt a felnőttekre jellemző testfelépítés kialakul); s ez saját maguk elfogadását is nehezíti, illetve okot ad piszkálódásra, zaklatásra. A testi változások magukkal hozzák a tini szerelmeket, a szexualitás kérdése is megjelenik; és a tinédzserek többsége nem kellően vagy nem a megfelelő forrásból tájékozódik erről. (A 16 év feletti tinik fele már él nemi életet, miközben minden második családban tabutéma a szexualitás!)

Emellett igényük van az egyedüllétre, növekvő, akár kizárólagos igényük lesz a kortársakra: a szülőkről való leválás, saját egyéniségük, határaik keresése szükségszerűen azzal jár, hogy szeretnének elvonulni másoktól, családtagjaiktól is, bezárják a szobájuk ajtaját, fülhallgatóval közlekednek. A kortársaik véleménye, befogadása óriási jelentőségű; míg az elutasítás, a kirekesztettség ugyanazt a fájdalom központot ingerli, mint a fizikai fájdalom esetében. Még nem felnőttek, de már nem gyerekek; keresik, de nehezen találják helyüket, saját magukat, s ebben a keresésben már szintén nem a felnőttekre hagyatkoznak; a kortársak befolyásolják őket; emiatt is olyan erős a közösségi média szerepe, influenszerek hatása.

Ebbe az egyébként sem könnyű időszakba további nehézségeket hozott a járvány ami a kamaszok számára a bezártságból, a társaktól távol töltött időből, az online térbe szorulásból és az általuk is tapasztalt félelemből, aggodalomból, bizonytalanságból ered. Így még inkább befelé fordultak, az online térben találnak “biztonságot”, ami még nehezebbé teszi számukra, hogy a valódi térben tudjanak barátkozni, problémákat megoldani, beszélgetni. Még kevesebb minőségi időt töltenek a szüleikkel, inkább a kortársakkal beszélik ki, online módon a problémáikat (hiszen így meg sem kell megvárni a másnapot, mikor találkoznak a suliban). Továbbá, mivel még ők sem találkoztak még ilyen szokatlan helyzettel, nem tudják, hogyan kell ehhez jól hozzáállni: féljenek vagy söpörjék le magukról… Az osztályközösségekben, baráti társaságokban pedig széthúzást, feszültséget szíthat az, hogy ki hogyan kezeli a vírust, az oltást, a maszkot; így a kamaszok pedig nem tudják, kihez legyenek lojálisak, ki mellé álljanak.

A szakember figyelmeztet: annak ellenére, hogy elsősorban kortárs kapcsolataik segítségével keresnek megoldást – ha egyáltalán felszínre kerül a probléma, és elmondják bárkinek -, azért mi, szülők, felnőttek is kerülhetünk közelebb hozzájuk és a megoldáshoz. A korábban említett erőszakmentes, kommunikáció mellett alkalmazhatjuk az ún. növekedési szemléletet és a megoldásfókuszú megközelítést.

A növekedési szemlélet az ún. rögzült szemlélet ellentéte. Ha konkrét tevékenységet értékelünk, vagyis elismerünk („tetszett, ahogy betartottad a határidőket a tanulásban”), azzal a fejlődő személetet erősítjük, míg az ember adottságainak értékelése („okos vagy”) kész tényként kezeli a gyerek képességeit, nem ösztönzi őt újabb próbálkozásokra, fejlődésre.

A megoldásfókuszú megközelítés célja, hogy ne a problémákra, aggályokra, félelmekre fókuszáljunk, hanem – elismerve, elfogadva a gyerek érzéseit, miszerint most nehézséget él meg – azon gondolkodjunk, hogy milyen képességeink, erőforrásaink vannak már meg annak a problémának a leküzdéséhez, ami előttünk áll? Ha most úgy látja, hogy nehéz lesz számára leküzdeni valamit, akkor tudunk keresni olyan hasonló helyzetet, amikor sikerült jól teljesítenie, és együtt össze tudjuk gyűjteni, hogy mire támaszkodott, mit mozgósított, milyen képességeit, erőforrásait használta akkor, amikre most is fog tudni építeni, hisz megvannak benne.

Habár nehéznek és véget nem érőnek tűnhet mind a kamaszok, mind a szülők számára ez az időszak, az itt említett eszközökkel a szakemberek önismeretet, kommunikációt, érzelmi intelligenciát, magabiztosságot fejlesztő foglalkozásokkal tudnak könnyíteni a nehézségeken. Ezért is született meg a Lelkesítő tábor ötlete, ahol 9-14 éves gyerekeknek mutatják meg sok játékkal, fantáziával, mozgással, kortársaikkal együttműködve, hogyan küzdhetik le ők maguk is a kamaszsággal járó feladatokat és tapasztalhatják meg, amire annyira vágynak.

Ha érdekel a tábor (júl 19-23) és gyermeketek is szívesen menne, jelentkezzetek a szilvia@csaladiproblemak.hu email címen. Május 31-ig történő jelentkezés (és min. 15 eFt előleg befizetése esetén) az Ígyírokén olvasóinak (kód: Ígyírokén_Kamasszalazélet) a díj 45eFt helyett 38eFt!

Antal-Ferencz Ildikó

Szabadúszó újságíró, blogger

Kövesd a Facebook oldalam ITT, hogy megoszthasd ezt az írást és értesülj a többi bejegyzésemről is!