Vekerdy Tamás: Kamaszkor körül

Nem ezért a könyvért mentem be a könyvesboltba, de elém került – bizonyára nem véletlenül – és már nem tudtam kijönni nélküle. Tíz és tizenkét éves fiaink határozottan tartanak a sokak által rettegettnek, rettenetesnek leírt kamaszkor felé, és bár már elég sokat hallottam, olvastam erről az időszakról, gondoltam, nem árt elolvasni egy ilyen bizonyára remek összefoglalót. Ettől még persze a gyakorlatban, a váratlan helyzetekben nem mindig jutnak eszembe az olvasott okosságok, de legalább utólag a helyére tudom tenni a legújabb dühkitörést, a gyakori határfeszegetést, az állandó érzelmi hullámvasutat, amin mostanában ülünk. És még fogunk egy jó darabig… 

A könyvnek két előszava is van. Az egyik a ’86-os (!), 20.000 (!) példányszámú megjelenés után 10 évvel íródott, és arról szól, hogy az újra kiadáshoz nem kellett kiegészíteni, átírni, annyira nem változtak, vagyis annyira időtállóak a benne leírtak, hiszen bár a világ gyorsan változik, az életkorok jellegzetességei, a kamaszévek öröme és gondjai sokkal lassabban változnak.

A 2016-os megjelenéskor készült előszó is és „csak” két újdonságot említ a változások között: a drogot – amibe beleérti az alkoholt is – és az okostelefonig ívelő számítógép-használatot. Ezekről nem kerül be új fejezet a könyvbe, csak az előszóban említi meg őket a szerző, és talán azért, mert bár a használatuk által okozott károk nagyon súlyosak, enyhítésük bonyolult és kétesélyes, de a megelőzés mégsem olyan bonyolult vagy lehetetlen, mint oly sok szülő állítja – valahol mintegy önfelmentésül. Ugyanis:

„Aki jól bélelt, biztonságot adó érzelmi háttérből érkezik, az is ki fogja próbálni – ha nem is mindenki! – a különböző tudatmódosító szereket, sodródva kortársaival, de nem lesz függő, nem lesz keménydrogos.”

„Ha 8-10 éves korig én szabtam meg, hogy mit lehet nézni, játszani (és nem tettem be a nagyszülőktől kapott számítógépes játékot, de esetleg megtanítottam őt az íráson kívül rajzolni is…), akkor is olyan lesz kamaszkorában, mintha függővé vált volna,és ilyenkor már nem érdemes és nem kell csatározni, mert ezzel csak képmutatásra, hazudozásra késztetjük a kamaszt, de ki fog jönni belőle.”

A könyv egyébként a ’81 őszén a Magyar Televízióban sugárzott ötrészes, hasonló című adás leirata, ahol kamaszokkal beszélgettek kamaszokról, kétféle módon is: meghallgatták őket és kérték, hogy játszanak el jeleneteket. Így vették sorra a kamaszok ellen szóló négy fő vádat – hazudik, lusta, szemtelen és szerelmes – kérdőjelezték, illetve magyarázták meg, amit végül a szerző foglalt össze:

„A kamasz hazugságával védekezik, szemtelenségével támad, lustaságába menekül, szerelmét féltékenyen gyötri, marcangolja és magát is kínozza. Ez a küzdelme – ez a szabadságharc – vezeti az ifjúkoron át a felnőttkor felé. Harcol családjával – közben szeretetét igényli. Harcol tanáraival – és közben azt akarja legyenek méltó vitapartnereivé. És küzd társaival és önmagával – hogy őszinte tudjon lenni és szabad.”

S hogy mit tehetünk mi, felnőttek? Ennek lényegét ugyancsak az előszóban találjuk meg:

„A nagy vizsgálatok szerint a kamaszkor nem különösebben konfliktuózus időszak, ha a kamaszt a szülők a kamaszkort megelőző időben szeretettel „ölelték testi és lelki értelemben, és most képesek arra, hogy újabb gesztust, újabb lelki mozdulatot hajtsanak végre: szabadon engedjék. (…) Hogy a kamaszkorban mi történik, az tehát azon múlik, hogyan telt el a kamaszkort megelőző 8-10-12 év. (…) Mert a kamaszt igenis szabadon kell engedni! Persze ott kellene állnunk, mint a jó tréner, aki már elengedte a tornászt, de amikor zuhan, elkapja őt. Elkapja, szemrehányás nélkül. És egyszerűen csak segít rajta. Nekünk, szülőknek a kamaszkorban a tűrésen kívül csak a szorongás marad.”

Hát, akkor hajrá, (leendő) kamaszt nevelő szülőtársaim, tűrjünk (minél többet) és szorongjunk (minél kevesebbet). A jó hír Vekerdy szerint: „ha rendes voltam kamaszgyerekemmel, egy idő múlva egy kedves fiatal felnőtt fog visszanézni rám.” És hogy mikor? A szerző szerint valamikor húsz és huszonhárom éves kora között, hiszen a kamaszkor megnyúlt manapság. De egyszer csak eljutunk odáig… 😉 

Vekerdy Tamás: Kamaszkor körül, Holnap Kiadó, 2019. 

Antal-Ferencz Ildikó

Szabadúszó újságíró, blogger