Karantén-divat

Mivel eleve itthonról dolgozom, öltözködés szempontjából nem (sem) okozott nagy változást számomra a karantén. A család többi részének annál inkább. 

Annyiban persze igen, hogy most még az interjúkra sem kell felöltöznöm, események-rendezvények pedig nincsenek, de a mindennapi „munkahelyi” öltözékem most sem más, mint korábban: hűvösebb napokon melegítő, melegebben rövidnadrág pólóval. És mivel csak nagyon ritkán kell, néha szívesen felöltözöm csinosabban is.

Eddig kb. tízszer volt rá szükség. Mivel ez a hetedik hét, ez összesen hetente egy-két alkalmat jelent. A vasárnapi online miséken kívül volt két húsvéti esemény (a nagyheti gyónás és a húsvétvasárnapi áldozás a templomkertben, utóbbi után itthon ünnepi ebéd), egy névnapozás és egy házassági évforduló, amikor felöltöztem. Na jó, a kirándulásainkhoz is felöltözöm, de nem kiöltözöm, úgyhogy az nem is számít. 🙂 Természetesen én is egyre jobban várom már, hogy kimozdulhassak itthonról, és ahhoz viszont majd fel is kell rendesen öltöznöm, de nincs olyan igényem, hogy a karanténlétemet feldobjam csinos ruhával és kiegészítőkkel. 

A férjem is hasonlóan öltözik, és nagy szerencsémre nincs semmilyen elvárás a részéről egy magassarkúban, csini ruhában, belőtt frizurában főzőcskéző-gyerekkel tanuló-dolgozó feleségre. És nekem sincsenek ilyen irányú elvárásaim: előbb említett felöltözéseink alkalmával természetesen jólesett ránézni az inges-zakós férjemre (ahogy neki is énrám – ha jól emlékszem, talán meg is jegyezte, hogy csinos vagyok 🙂 ) , de a mindennapokban ugyanolyan szívesen öleljük meg egymást (vagy épp vitázunk valamin) melegítőben is. 

A fiúk is nagyon élvezik a melegítős-rövidnadrágos-pólós öltözéket, egyáltalán nem hiányzik nekik a farmer vagy az iskolai egyenruha, az ünneplő meg végképp nem. Pedig egyébként azt is szerették, de semmiképp nem annyira, hogy nosztalgiából (vagy poénból) magukra húzzák itthon.

A családi kivétel a hat és féléves kislányunk, aki viszont minden nap más ruhába és mindig nagyon csinosan felöltözik. Fiútesói jól megmosolyogják minden reggel, amikor újabb és újabb ruhakölteményekben jelenik meg a reggelizőasztalnál. A királynős koronáját például hat hétig minden nap reggeltől estig hordta a fejét, sütés és tanulás közben is, csak mostanra unta meg (vagy veszett el valahol a lakásban, még nem kérdeztem rá). És persze a fülbevalók és nyakláncok is naponta változnak az adott ruha szerint. Én pedig természetesen hagyom – némi korlátozással: például tornázni nem lehet Elzás ruhában – , hiszen most legalább megengedhetem neki, amit ovis napokon kevésbé tudtam: azt vegyen fel és úgy cicomázza magát, ahogy jólesik.

A fenti írás a BloggerKépző #irjotthon kihívására készült. #otthonkadivat

Antal-Ferencz Ildikó

Szabadúszó újságíró