Bedő Imre: Nagyon magasan volt már az ingerküszöbünk és a járvány lehozta egy természetesebb szintre

Évértékelő sorozatom mai, UTOLSÓ részében a Férfiak Klubja társadalmi szervezet alapító-vezetőjével beszélgetek, akivel több témában is dolgozunk együtt (Körkérdés, Kultúrát Apától). Bedő Imre karizmatikus előadó, több, férfiakról szóló sikerkönyv és újságcikk szerzője, valamint tévé-, rádióműsor és youtube csatorna szerkesztője.

Melyek voltak a tavalyi éved legszebb és legnehezebb pillanatai?

Az egyik kép, ami megmaradt tavalyról, az a ránk szálló köd, amikor egyáltalán nem tudjuk, mi fog történni. A ködben nem érdemes elkezdeni össze-vissza szaladgálni, mert eltávolodhatunk és nem találunk vissza. Ilyenkor tudni kell megállni és megvárni, hogy felszálljon a köd. És egyáltalán nem mindegy, hogy akkor, amikor felszállt, milyen állapotban vagyunk. Oda tudunk állni a startvonalhoz vagy addigra már ledaráltuk magunkat, mert – Petőfi szavaival – a „félelem titkos férge” belülről már szétrágott minket. Örülök, hogy mi ezt meg tudtuk csinálni. Otthon is, és a munkában is.

Ehhez egyrészt ki kellett alakítani egy összetartó családi belső viszonyrendszert, másrészt kellett hozzá a hit. Sajnálom azokat, akiknek egyik sincs. És itt most nemcsak Istenhitről beszélek, hanem általában a hitről. Minden olyasmiről, ami előre visz, amitől hiszünk magunkban és másokban. Hiszünk abban, hogy minden problémát meg fogunk tudni oldani és mindig lesz olyan ember, akivel érdemes összefogni. Ez megnyugtató érzés, ami balzsamozta az egész családot és a kollégákat is.

Ami igazán nehéz volt: volt egy konkrét tervünk egész évre és azt elég gyorsan el kellett engedni. Mindebből leginkább az emberekhez való konkrét fizikai kapcsolódás hiányzott a legjobban. Előadások hiányában a résztvevőkhöz, és persze a családtagjainkhoz való kapcsolódás. A szüleim nagyon idősek, 80 év felett vannak, hozzájuk csak nagyon kevésszer közelíthettünk, és az sem volt elég közeli. Például karácsony előtt csak én egyedül mentem el hozzájuk hosszas bemosakodás után, kesztyűben, maszkban, két méter távolságban…

Mi volt a legfájóbb lemondásod?

Az előzőek mellett volt még egy nagy szívfájdalmam, ami más számára pitiáner dolognak tűnhet, de nekem nem az. Én rengeteget búvárkodtam még a családalapításom előtt, a tenger nagy mániám, és ezért minden évben el szoktunk menni egy tengerparti nyaralásra; nemcsak miattam, a gyerekeink egészsége okán is. Tavaly is befizettünk és tulajdonképpen el is mehettünk volna, de úgy tartottuk etikusnak, hogy nem utazunk külföldre. Kizárólag etikai megfontolásból mondtunk le róla, és ez nem volt könnyű döntés. És amikor láttuk, hogy mások viszont elmennek, akkor jött az igazán nagy szívfájdalom. Komoly emberi vívódás, aminek újra meg újra nekifutottam, hogy végiggondoljam, mi a fontosabb: az etikus elvek vagy az élvezetek? Igazán hálás lehetek, hogy míg egyesek háborús viszonyokat emlegettek a járvány kapcsán, nekem ez volt az egyik legfontosabb dilemmám. Tudom, hogy sokan elbukták terveiket, sokak megélhetése került komoly veszélybe, de tényleges életveszélybe azért nagyon kevesen kerültek.

És nagy csalódás volt számomra az is, hogy sokan állítják: azért ilyen sok a válás, mert olyan nagyon nehéz volt a családoknak. Úgy érzem, mintha azt propagálnák: fogadjuk el normálisnak, hogy családtagjainkkal együtt lenni nagyon nehéz. Természetes, hogy vannak nehézségek, de azt nem tudom elfogadni, hogy szörnyű idegrendszeri megpróbáltatás lenne a családdal összezárva élni, és ami ebből egyenesen következik: mennyivel jobb lenne a munkahelyen tölteni a napot. Civilizációnk legutóbbi tízezer éve során 9900 évig az emberek a családjaikkal éltek, és csak az utóbbi száz évben, a városiasodással kerültek távol otthonaiktól, a munkavégzés miatt. Valami nagyon félrement az erről szóló kommunikációban és engem aggaszt, hogy aki fel akarja magát menteni, az így könnyen megteheti. Ez egy riasztó jel, érdemes elgondolkodni ezeken az negatív üzeneteken és azon, hogy családban élni valóban ennyire szörnyen megterhelő lenne?!…

Ez ugyanúgy bosszant, mint amikor a nők hergelésére az anyaságot összehasonlítják a munkahellyel/karrierrel, és az utóbbi a „nyertes”, mert annak van csak presztízse, onnan még szabadságra is el lehet menni, ráadásul meg is van fizetve. Ez egy Amerikából importált, agyromboló, modern üzenet, amit sajnos itthon is hangoztatnak, miközben én nem ismerek olyan embert, aki szerint az anyaság valóban alantas lenne. Mert egyáltalán nem az és még csak nem is láthatatlan. Ugyan pénzben talán valóban nincs megfizetve, de más mértékegységben igen, s mindenki számára látható. És egyáltalán: hogy jön az anyasághoz a pénzbeli, fizetésszerű jövedelem?

És mi volt a legváratlanabb pozitív élményed, örömteli meglepetésed?

Sokféle volt. Úgy érzékeltem, hogy amit a Fentiek egyik kézzel elvettek, a másikkal kétszeresen visszaadták. Olyasmikre sor került, amin régóta ötletelek, de megvalósítani még nem tudtam: tévé- és rádióműsorunk, youtube csatornánk indult. És megírtam a harmadik könyvemet. Ha az emberek alaposan számba vennék, hogy eredeti terveik helyett mi minden más valósult meg, valószínűleg jóval pozitívabb mérleget tudnának vonni. Rengeteg új perspektíva, kapcsolódás nyílt, és azok az emberek, akik dolgozni, szolgálni akartak, meglepő innovációkra voltak képesek.

Milyen felismerésekre tettél még szert magadról, környezetedről?

Nagy tanulsága a tavalyi évnek, hogy olyan emberré kell válni, aki mindenre fel van készülve. Ez a mindenre felkészülés természetesen nem lehetséges minden részletében, hanem csak általánosságban. És a lényege, hogy tudjuk: bármi történik, azzal tudunk valamit kezdeni. Bármi is vár ránk, elég okosak, ügyesek és összetartóak vagyunk ahhoz, hogy jól ki tudjunk jönni belőle. Ez a fotelben nem adatik meg, csak annak válik valósággá, aki sokat tapasztalt a való életben, sok sikere és kudarca megedzette, és bizonyosságot adott az alkalmazkodás és problémamegoldó képességéről. Most megmérettetett, hogy kik vagyunk és fel vagyunk-e készülve. És ez a mi terepünk, a férfié, nekünk kell ezt a fajta nyugalmat megalapoznunk, sugároznunk.

A másik, amire sokakat megtanított ez az év, az a derű. Jobban tudunk örülni a kisebb dolgoknak – nemcsak egy thaiföldi utazásnak, hanem egy hazai kirándulásnak is. Nemcsak egy világraszóló koncert gigalátványshow-jának, hanem annak is, hogy találkozhatunk a rokonokkal, barátokkal. Nagyon magasan volt már az ingerküszöbünk és a járvány lehozta egy természetesebb szintre.

Összességében milyen a 2020-as egyenleged és mit vársz a 2021-től?

Összességében és visszamenőleg azt tudom mondani: számomra ez egy nagyon pozitív év volt. Sokkal többet tudtam együtt lenni a családdal, és ez nagyon jó volt. Volt egy mém a karantén alatt, miszerint „szerencsés, aki a saját feleségét szereti”… Mi nemcsak ketten, a gyerekeinkkel is szeretünk együtt lenni.

Az előzőekből pedig következik az is: aki nem szokott ahhoz, hogy a változásokra felkészüljön, most rá lett kényszerítve. Mindenki, aki merev volt, önkéntelenül „puhult”, mert puhította a járvány és ez szerintem mindenki számára egyértelműen előnyös. Az életben amúgy is áldás a rugalmasság, mert ha mindig csak a terveink szerint akarunk élni, azokhoz ragaszkodunk, akkor azzal állandó stresszt, fejfájást, energiavesztés okozunk magunknak. A stresszoldás egyik megoldása a rugalmas alkalmazkodás. Márcsak ezért is jó volt a tavalyi év, és szerintem ettől a következő év még jobb lesz. Amennyiben meg tudjuk tartani, amit tanultunk. Én nagyon szeretném megőrizni mindazt, amit most tanultam, a rugalmas alkalmazkodást mindenképpen.

Ugyanakkor tartok is az új évtől, a választások miatt várható mocskolódásoktól. Arra biztatnám az embereket: mindenki maga döntse el csendes magányában, hogy milyen értékrend mentén, a családja és gyermekei érdekében kiről és miről mit gondol és forduljon el attól az embertelen durva zajtól, ami várható minden téren, mert nem érdemes véresen komolyan venni. Nem a választást, hanem az azt megelőző sárdobálást. Természetesen mindenkinek felelőssége a tisztánlátás. Tartsunk ki az értékeink mellett, de ne álljunk bele derékig a lövészárokba s csak mértékkel és megszűrve fogyasszuk a választási üzeneteket.

Antal-Ferencz Ildikó

Szabadúszó újságíró, blogger

Kövesd a Facebook oldalam ITT, hogy megoszthasd ezt az írást és értesülj a többi bejegyzésemről is!