A Hópárduc felesége – Életem Erőss Zsolttal

Nem szoktam ugyanarról a témáról vagy könyvről egymásután kétszer, két különböző helyre írni, most mégis megtettem: szükségesnek éreztem és a könyv is megérdemli. Nemrég jelent meg a Férfiak Klubja (FK) honlapján A Hópárduc felesége – Életem Erőss Zsolttal című könyvről írt recenzióm, ami jó hosszú lett, mégis úgy éreztem, még bőven van maradt bennem mondanivaló. Azt az írást a FK többségében férfi olvasóinak szántam, ezt pedig a saját, főleg női olvasóimnak. 

A könyvben nemcsak Erőss Zsoltot ismertem meg több új oldaláról (a tragikus sorsú hegymászót már ismerve engem most a férfi, a férj és az apa érdekelt), hanem feleségét, Sterczer Hildát is, aki egyébként ugyancsak hegymászó volt és csak nagyon kicsin (pár méteren) múlott, hogy ő is világhírű legyen – saját teljesítménye alapján. A csendes, visszahúzódó, türelmes, erős és bölcs nőt, aki „mert” párja lenni a férfinak, akiről tudhatta: szűkszavú székely férfiként biztosan nem fog hosszasan beszélgetni vele (az érzéseiről, kétségeiről egyáltalán nem), az udvarlást hegymászás közben „tudja le”, nem tud jól ünnepelni, sőt még virágot sem fog hozni és a családi évfordulókat is elfelejti. És sokkal többet lesz távol, a hegyen, az előadásain meg a sajtóban szerepelve, mint otthon, a házuk csak nagyon lassan fog elkészülni, a gyerekek születésénél sem biztos, hogy jelen tud lenni és persze ők is az átlagosnál sokkal ritkábban fogják látni. És nem utolsósorban állandó életveszélyben lesz… 

És mégis igent mondott. És kitartott mellette, támogatta. Férje életében és halála után is. Hiszen mindezeket a (megjósolható) kapcsolati, élethelyzetbeli nehézségeket is felvállalva, megértő társa tudott maradni, a baleset után is hitt benne; majd, amikor végül mégis egyedül maradt, képes volt felállni, szakember segítségével és hosszú, fájdalmas belső munkával feldolgozni férje halálát és annak örökségét a Hópárduc alapítvány elnökeként pedagógusként és mentálhigiénés szakemberként továbbvinni. Szerintem ehhez (nőként) legalább akkora bátorság kell, mint (férfiként) a nyolcezres hegyeket mászni. Ráadásul mindezt úgy tette, hogy maga is elismerte: 

„Vissza kellett fognom magam, hogy ne telepedjek rá, mert ő hagyta volna. És én is vagyok olyan erős személyiség, hogy simán le tudtam volna nyomni, de nem akartam. Ez tudatos döntés volt a részemről. Mert az már nem ő lenne, nem az az ember, akit szeretek. Én szeretem benne azt, ahogy a hegyen irányít és kézben tartja a dolgokat, ezt tisztelem benne, és őt tisztelni akarom.” 

Biztosan vannak, akik úgy gondolják, hogy ez már (női) önfeladás. Szerintem nem az. Ehhez (is) bátorság kell. A fenti idézet a kedvencem a könyvből, talán ezen gondolkodtam a legtöbbet. (És nem véletlenül: én is hasonló érzésekkel, gondolatokkal küzdök, még ha férjem nem is szűkszavú székely, nem is hegymászó és nem is közismert…) De ezen (és írásomban idézetteken) kívül is vannak számomra szívet melengető gondolatai, íme néhány:

„Mennyire nyomorult az az ember, aki csak magában tud hinni, akinek csak az lehetséges, amit ő meg tud csinálni. Ekkora felelősséget nem lehet elviselni! Ha valamit nem tudok megoldani, azt érezném, hogy vége a világnak. Hívőként rábízhatom magam Istenre, és mennyivel nagyobbak az ő lehetőségei!”

„Ez a feladás sok szempontból értékes tapasztalat nekem. Egyrészt tudom, hogy ha nagyon-nagyon nehéz, akkor valószínűleg közel van a vége, a szabadulás. Másrészt arra emlékeztet, hogy Isten mindig ott van velem, és erről soha többé nem akarok megfeledkezni. Nagyon szívbe markoló és fájdalmas tapasztalat volt. Egyébként a női hegymászók három nyolcezres után felkerülnek a nemzetközi listára. Ha megtettem volna azt a pár métert, ha átmentem volna, már felkerülök.”

„A baba születésénél az anyukának szaporodnak az elvárásai is a párjával szemben. Bár szerintem ezt néha az is fokozza, amikor az anyukák összegyűlnek, és elmesélik, kinek miben segít a férje. Innen is elindulhat egy negatív spirál. A különböző történetekből öntudatlanul összerakunk egy ideális férjet, aki mindig mindent tökéletesen csinál. (…) Ilyenkor sokat jelent egy segítő beszélgetés. Fontos lenne az anyukákat megerősíteni abban, hogy nincs tragédia, ez csak egy életszakasz, aminek vége lesz és normális, hogy így éreznek. Mert nem elég, hogy rosszul érezzük magunkat, még bűntudatunk is van.”

„Mennyire kellett ez az élmény, hogy újra átéljük, mi jól tudunk együttműködni. Nekünk ez ott megy jól, a hegyen. Ez a pár nap újra összekötött minket. Ő is rájött, milyen fontosak ezek az alkalmak. ”

„Mennyire szomorú ez! Valamilyen szinten ő helyrerakta magában a balesetet, de nem tudta átbeszélni valakivel. Kár volt kihagyni ezt a  lehetőséget. Sajnos itthon nincs kultúrája a lelki segítségnek. Úgy gondolják sokan, hogy csak a filmekben, Amerikában vagy ha valaki nagyon mélyen van, akkor kell a pszichológus.”

„Ez egy hegymászó hitvallása. Azért megyünk, mert ha nem tesszük, elveszítjük az álmainkat. Ezért mentem én is, de most már az én álmaim nem a hegyek, hanem az, hogy a gyermekeimet felneveljem és az alapítványt jól csináljam.”

„Egy reggel rohanás közben, ahogy vettem fel a kabátot a fogasról, hirtelen megfogalmazódott bennem erről egy kép. (…) Amikor Isten összerak, helyreállít, utólag rácsodálkozunk, hogy valami megmagyarázhatatlan módon egy dimenzióval bővült, mélységet nyert az életünk. ”

Nem véletlenül írtam tehát a másik ajánlómban: Ajánlom ezt a könyvet minden korosztályú férfinak (és nőnek!), aki szeretné megismerni nemcsak a híres hegymászót, a közismert tragikus sorsú példaképet, hanem az esendő embert, férfit, férjet és családapát, valamint annak feleségét, a nőt és családanyát, aki kitartott mellette és most továbbviszi örökségét – azaz nemcsak az egyedül vagy kettesben megmászott csúcsokat, hanem az oda vezető külső és belső utakat is. A könyv nemcsak olvasmányélmény, hanem jó alkalom közös beszélgetésekre is, férfiasság-nőiesség, a párkapcsolat, a kitartás, az újrakezdés, a külső-belső megfelelések, elvárások és a segítségkérés képességének kérdésköréről. És persze hitről és gyászról. 

A Hópárduc felesége – Életem Erőss Zsolttal – Sterczer Hildával beszélget Révész Szilvia, Harmat Budapest, 2019. 

Antal-Ferencz Ildikó

Szabadúszó újságíró