-
Évértékelő
Izgalmas, sűrű és rendhagyó év volt 2021 is; izgalmasabb és sűrűbb, bár kevésbé rendhagyó, mint az azt megelőző, első járványos esztendő. Ért néhány komoly veszteség, de nagyon sok öröm is, így az egyenleg - az egyéni és a családé is - egyértelműen pozitív. Lássuk csak, mitől is.
-
Színművészet és/vagy család?
A munka és/vagy család kérdés húsba vágó gyakorlatilag mindenkinél; még a „szerencsés” szabadúszóknál is, mint jómagam, ahol ugyan nincs kötött munkaidő és nincs főnök, de van (rendszerint több) megrendelő, akinek bizony határidőre kell dolgozni. És a szabadúszóknál különösen fennáll az a bizonyos 22-es csapdája: nemet mondani „veszélyes”, hiszen egy nemmel könnyen lehet, hogy nemcsak egy, hanem egy sor jövőbeli munkáról mondasz le, ha viszont mindent elvállalsz, akkor jó úton haladsz a magad túlterhelése és a családod elhanyagolása felé. Kényes egyensúly ez, és akkor még nem beszéltünk az anyagiakról. De most nem általánosságban szeretnék erről a témáról írni, hanem kifejezetten a színművészekről. Pár éve elhangzott ugyanis Stohl Andrástól, hogy a…
-
Láthatatlan munkások (is) vagyunk, ünnepeljük meg magunkat (is) ma!
Ma, április első keddjén van a Láthatatlan Munka Világnapja. Úgy érzem, háromgyermekes családanyaként, az Otthon Segítünk Alapítvány volt önkénteseként, több egyházi közösségben (volt vagy jelenlegi) tagként, gyermekeim óvodájában-iskolájában a szülői munkaközösségi tagjaként és gyakran díjazás nélkül, „csak” elhivatottságból dolgozó újságíróként nekem is közöm van ehhez a naphoz. De most nem magamat szeretném fényezni. Sokkal inkább gondolok most azokra, akik nem feltétlenül saját elhatározásból, hanem valamilyen külső, vagy esetleg (jellemzően a családi kötelességtudat miatti) belső kényszerből rendszeresen végeznek olyan láthatatlan és meg nem fizetett (és megfizethetetlen!) munkát. Ilyenek a háztartás, a gyermeknevelés, idősebb rokonok gondozása, illetve családon túli egyének vagy közösségek életének jobbítása. Kétlem, hogy valaha is meg lesz fizetve a…