-
Családok napja van ma és minden nap
Ma van a családok nemzetközi napja. Sőt, május a családok hónapja és nemrég volt a családok éve is. Egymást követték a családos rendezvények, programok, versenyek, játékok. Most nincs semmi, legfeljebb néhány online előadás. Viszont most többet vagyunk együtt a családunkkal, mint voltunk és leszünk valaha. Tehát azt adjuk nekik, ami a számunkra is a legértékesebb: az időnket. Lehet, hogy idén tudjuk legmegfelelőbben megünnepelni a családok napját, hónapját és évét? Számomra a válasz egyértelműen igen. Még akkor is, ha néha úgy érzem, semmi türelmem sincs hozzájuk és mit nem adnék egy-két családmentes percért/óráért… Hiszen tudom, hogy ezek csak pillanatnyi, bezártság és elfáradás okozta kellemetlen érzések, de az együtt töltött kilenc-tíz (és még…
-
Tony Parsons: A családban marad
Ezt a könyvet 35. születésnapomra kaptam egy kedves barátnőmtől, de csak 5 év múlva vettem a kezembe. Az volt sorsa, mint megannyi könyvemnek: az éjjeliszekrényemen várta türelmesen, hogy egyszer sorra kerüljön. Ő még a szerencsésebbek közöl való, hiszen végül elolvastam. (Sőt, a járvány alatt még egyszer átfutottam, hogy írni tudjak róla.) Ahogy barátnőm is megjegyzi a dedikációban: ez egy igazi „csajos„ könyv, de a komolyabbik fajtából. Hozzáteszem: ez egy igazi „amerikai” könyv, de a jobbik, elfogadhatóbb fajtából. Három lánytestvérről szól, akik súlyos családi örökséget cipelnek magukkal (édesanyjuk elhagyta őket és apjukat, amikor a legnagyobbik is még csak tizenegy éves volt), és hárman háromféleképpen próbálják (vagy éppen nem próbálják) túlélni és feldolgozni…