Kozma-Vízkeleti Dániel: Mi vagyunk az élő bizonyítékok nagyszüleink életképességére

Március 20-án, a boldogság világnapján került sor az online Boldogság Világnap Konferenciára, ahol tizenhat kiváló nemzetközi és magyar szakember, pszichológus, szerző és tréner legjobb módszereit, praktikáit és világnézetét sajátíthatta el több mint húszezer szülő és pedagógus résztvevő a mindennapi kihívások legyőzéséhez. Ezen a héten minden nap egy-egy előadásból szemlézek; ma Kozma-Vízkeleti Dániel pszichológuséból -, ajánlva a teljes, 14+ órányi anyagot.

Kozma-Vízkeleti Dániel család-pszichoterapeuta előadásának címe: Próbatételeken át a fele királyságért. Az előadó szerint a “másoknak minden könnyebb” – típusú látásmód igen gyakori; ez egy kognitív torzítás, ami árnyalja az általunk észlelt valóságot. Vajon min múlik, hogy azok közé tartozunk, akik elkeserednek a nehézségektől, vagy azok közé, akik jól jönnek ki belőle? – tette fel a kérdést, hozzátéve: általánosságban elmondható, hogy ezen (a hozzáálláson) múlik a terápiák sikere is: azokkal és azoknak sikerül eredményeket elérni, akik elszántak, hajlandóak a további erőfeszítésre saját maguk és/vagy kapcsolatuk érdekében; ha azonban ez az elszánás hiányzik, akkor nagyon nehéz előbbre jutni. Tehát rajtunk, a mi döntésünkön múlik, melyik csoportba tartozunk. A dolog persze nem ilyen egyszerű, de számos tényező van, amelyek segítenek a felszálló ágba kerülni. A szakértő három idősíkban vizsgálta meg a kérdést; szerinte mindegyikben van lehetőségünk az előre mutató, pozitív döntésre. A kulcs pedig mindebben az: életünk fordulópontjait hogyan idézzük vissza.

A múltban például ott vannak a családi történeteink, de nagyon nem mindegy, hogyan idézzük fel őket. Most olyan próbatétel előtt állunk, amelyhez hasonlót még nem oldottunk meg; ilyenkor érdemes sorra venni felmenőink nehéz helyzeteit – hívja fel a figyelmet Kozma-Vízkeleti Dániel. Szüleink túlélték ’56-ot, évtizedekig éltek diktatúrában; nagyszüleink túlélték a II. világháborút, haláltáborokat, dédszüleink az első világháborút, a nagy spanyolnáthát. Mi vagyunk tehát az élő bizonyítékok nagyszüleink életképességére – összegezte az előadó, és hozzátette: azonban nem minden családi történet használható fel könnyen erőforrásul.

Kádár Annamáriára hivatkozva ismertette: háromféle mintázata van a családi történeteknek: ereszkedő (volt a régi aranykor, de a jelen egy siralomvölgy); emelkedő (nagyon mélyről indultunk, de mára minden csodálatos lett); és az életszagú történetek (jött egy nehézség, de élni akarással, bátorsággal, humorral, kapcsolati tőkével átvészeltük, túléltük). Csak az utóbbiak azok a családi történetek, amelyek a múltból visszaidézve erőforrásul tudnak szolgálni a jelenben (ha nekik sikerült, nekünk is sikerülhet). Ezeknek a családi mítoszoknak a továbbadása és felelevenítése a jelen krízishelyzeteiben a legtöbb, amit tehetünk annak érdekében, hogy azok között legyünk, akik a nehézségekből erőforrást tudnak gyártani.

Mit tehetünk a jelen idősíkjában? Nincs vagy alig van forgatókönyvük, így melyek lehetnek azok a most megélt gondolatok, amelyek üzemanyaggá, fejlődési lehetőséggé válhatnak belőlük? – tette fel a kérdést a pszichológus, így válaszolva: önsegítő könyvek ezrei vannak tele mindenféle tuti tippekkel; de a pszichológia széles eszköztárában is néhány lehetőség. Az egyik: egész gyermekkorunk annak a szlogennek a jegyében telt, hogy fejlődni, érni, gazdagodni csak erőfeszítések, próbatételek révén lehetséges. A legfontosabb különbség azonban egy edzés, fogyókúra vagy nyelvtanulás és egy krízis között, hogy az előbbieket mi vállaltuk, azonban a kapcsolati nehézségek, a krízisek nem a mi elhatározásunkon múlottak; ezekben elveszett a kontrollérzésünk, maradt a tehetetlenség érzése. Érdemes tehát megkeresni az elveszett érzést; megkeresni azt, ami a kontrollunk alatt van, amit tudunk választani, befolyásolni. Például, hogy felkelünk, napirendet tartunk, megszervezzük a napunkat. Az egyik lehetőség tehát a kontrollérzés apró lépésekben történő visszacsempészése.

Ezzel összefügg az előadó által ismertetett másik eszköz: az apró lépések technikája. Jellemző ránk, hogy mindent azonnal akarunk. A távoli célok ijesztőnek tűnnek, így sokszor inkább a jelenbeli rossz, de megszokott helyzet mellett döntünk, bele sem fogunk a változtatásba. Érdemes ezért apró lépésekre lebontani a célt; hisz azok elérésére már képesek vagyunk. A harmadik javaslat: a sikeres emlékek keresése. Utoljára mikor sikerült? Ha akkor képesek voltunk rá, most is azok lehetünk. Ahogy a családi történetek a múltból, a kivételek a jelenből jelenthetnek bátorítást számunkra – magyarázta a pszichoterapeuta. A negyedik: pozitív élmények gyűjtése. Amikor benne vagyunk a krízisben, főleg a nehézségekre fókuszálunk – olyan ez, mint egy sötét szemüveg, amit érdemes lenne megtisztítani, hátha örömöket is találunk. Ha tudatosan figyelünk erre; például arra: ma minden örültem? – és itt egészen apróságokra is gondolhatunk: egy virág, egy jó szó – ; ha ezeket felidézzük, elidőzünk náluk, növelgetjük őket, az egy krízishelyzetben akár életmentő is lehet.

Végül a harmadik idősík, ahol tehetünk magunkért és a számunkra fontos személyekért azért, hogy a válságból kikerülve gazdagabbak, erősebbek legyünk, és megélhessük az ún. poszttraumás növekedést, az a jövő. Kozma-Vízkeleti Dániel két “apróságot” említett, amelyek segíteni tudnak. Az egyikkel kapcsolatban idézte azt az ősi cowboy közmondást, miszerint: ha gödörben találod magad, hagyd abba az ásást. Tudományos nyelven: van amikor az segít, ha nem csinálom tovább azt, ami nem segít. (Abbahagyok valamit, ami nem visz előre. Leszállok az aggodalmam hintalóváról, mert megtapasztalom, hogy nem jutok vele előbbre. Ha százszor elmondtam, de nem érti, akkor nem érdemes százegyedszerre is.) Másképp kell hozzáállnunk, másképp kell megoldanunk, kreatívnak kell lennünk. A nehézségből problémát mi magunk gyártunk; akkor, ha bár láthatóan nem a sikeres úton nem haladunk, mégis újra és újra megpróbáljuk.

A másik “apróság”, amit a jelenben megtehetünk: lehetünk rosszul és kérhetünk, sőt elfogadhatunk segítséget. Hiszen nem az érzéseinkért vagyunk felelősek, hanem azért, hogy mit kezdünk velük. A megoldáshoz szükséges energiánk sokszor egy pozitív látszatkép fenntartására irányul, pedig fordulhatnánk párunkhoz, családunkhoz, barátainkhoz; biztatásért, bátorításért, fizikai, praktikus vagy lelki segítségért. Így a következő nehézségnél már lesz egy saját tapasztalatunk arról, hogy a nehézségből ki lehet keveredni, ezért a következőből már könnyebb lesz kimásznunk. A megosztott öröm dupla öröm, a megosztott nehézség fele nehézség – zárta előadását a szakember, akinek legfontosabb üzeneteit összeírtam ugyan, de egyéni, humorral teli, rendkívül élvezetes előadói stílusát sajnos nem tudtam visszaadni – ahogy természetesen a többiekét sem.

Ezekért mindenképpen érdemes megszerezni a hozzáférést az összes felvételhez, és azokat bármennyiszer és bármikor visszanézni ITT.

Antal-Ferencz Ildikó

Szabadúszó újságíró, blogger

Kövesd a Facebook oldalam ITT, hogy megoszthasd ezt az írást és értesülj a többi bejegyzésemről is!