Turjányi Katalin
Civil szféra,  Család,  Interjú,  Pszichológia

Bemutatkozik a Szövetség a Családok Lelki Egészségéért (SzCsLE) Egyesület

Sorozatom mai részében egy olyan családszervezetet mutatok be, amelynek alapítói szerint a mentálhigiéné olyan szemléletmód, amely az élet minden területét áthatja. Szlogenjük is ezt tükrözi: „Harmonikus családban épül a lélek”. Az SzCsLE egyesület alapításáról és munkájáról Turjányi Katalint, a szervezet főtitkárát kérdeztem.

Mesélj egy kicsit magadról, családodról, munkádról!

Biológia-kémia szakos középiskolai tanárként kezdtem szakmai pályafutásomat, majd könyvkiadói szerkesztő, rendezvényszervező voltam. A ’90-es években három gyermekem nevelése mellett is dolgoztam, a jelenlegi munkahelyemen, először szervezőtitkárként, majd titkárságvezetőként. A 2000-es évek elején az addig megszerzett pszichológiai ismeretek rendszerezésére ismét iskolapadba ültem. A Károli Gáspár Református Egyetemen szereztem meg mentálhigiénés másoddiplomámat. Utána még három éves pszichoterápiás képzésben is részt vettem, melyből szintén sikeres záróvizsgát tettem.

Ekkora már gyermekeim elérték azt a kort, hogy lehetővé vált az a megfelelő szakmai tevékenység folytatása. 2010-től először önkéntes munkába kapcsolódtam be a Kopp Mária vezette Három királyfi három királylány mozgalomba, és a szintén professzorasszony által alapított Népesedési Kerekasztal munkálataiba. 2012 őszén, Prof. Bagdy Emőke asszisztenseként bekapcsolódtam egy projekt-munkába, amelyben a kiemelten tehetséges fiatalok személyiségfejlesztése zajlott. A rendkívül izgalmas „pilot study”-ról könyv is megjelent „A tehetség kibontakozása” címmel, az ő tollából.

Turjányi K. SzCsLE, Tolna

Mindeközben konferenciákon, továbbképzéseken, civil kurzusokon előadásokat is tartottam a gyermek- és serdülőkori mentálhigiéné, a fiatal felnőttek mentálhigiénéje és általánosságban, a lelki egészség szerepe a mindennapi problémákkal való megküzdésben, témakörökben. 2013 őszétől az EMMI által kezdeményezett Nemzeti Középtávú Lelki Egészség Stratégia (Kopp Mária Lelki Egészség Stratégia) kidolgozásában vettem részt. Talán mindezekből kirajzolódik, hogy szakmai munkámat egyre inkább a mentálhigiéné területén végzett tevékenység jellemzi. Szerettem volna ezt a munkát folytatni a lelki egészség ismereteinek oktatásában és népszerűsítésében, a tizenévesek és a fiatal felnőttek vonatkozásában.

Mikor és milyen céllal jött létre a SzCsLE Egyesület?

Egyre jobban érlelődött bennem a gondolat, hogy szükség lenne egy olyan civil szervezetre, mely a mentálhigiéné fogalmát ismertté teszi a társadalom minél szélesebb rétegeiben és a lelki egészség fontosságát minél szélesebb körben terjeszti. Ezért a széleskörű kapcsolatrendszeremet felhasználva 2015-ben a pszicho-szakma és más szakmák jeles képviselőivel megalakítottuk az SzCsLE Egyesületet, melynek azóta főtitkára vagyok.

Szlogenünk: „Harmonikus családban épül a lélek”. A hosszú név pedig ezeket a gondolatokat takarja: Szövetség – mert a legkülönbözőbb területeken dolgozó szakemberek fogtak össze; a Családok – mert az a társadalom alapegysége, olyan rendszer, melynek bármely tagját elérve, az egészre hatnak; Lelki Egészségéért – mert valljuk, a primer prevenciót az egészségeseknél kell kezdeni, elsősorban a lelki egészség megőrzésével.

Családfa, SzCsLE, Balassa

Mi az egyesület legfontosabb célja, missziója? 

Az egyesület céljai a családok és az egyedül élők mentális állapotának támogatása, hogy a születendő gyermekek biztonságos családi környezetben nőjenek fel. Munkálkodni kívánunk azon, hogy a lelki egészségfejlesztés, mentálhigiénés prevenció hangsúlyosabban kerüljön be a köznevelésbe és a felsőoktatásba. Tevékenységünkkel elősegítjük, hogy növekedjen a teljes életet élők száma, csökkenjen a szenvedélybetegek száma. Segítséget akarunk nyújtani ahhoz, hogy csökkenjenek az élet kilátástalanságának érzéséből fakadó pszichés következmények. Szorgalmazni akarjuk azt, hogy a hátrányos helyzetű közösségekben is felismerésre kerüljön és támogatásra leljen a testi, lelki egészség fejlesztése. Elő kívánjuk segíteni, hogy társadalmi szinten ismertté váljanak a mentálhigiénés ismeretek.

TK, SzCsLE, Lakitelek

Melyek a legfőbb tevékenységeitek és miből gazdálkodtok? 

A SZCSLE egy hálózatosan felépülő szervezetet hoz létre a mentálhigiénés ismeretek terjesztésért, a családok, egyének, közösségek lelki egészségének és mentálhigiénés oktatásának fejlesztéséért. Tematikus előadássorozatokat indít diákok, fiatal felnőttek, szülők, pedagógusok és más segítő foglalkozásúak számára. A segítő foglalkozásúak számára mentálhigiénés módszertani segédanyagok elkészítését segíti elő, képzéseket szervez számukra. Elősegíti a mentálhigiénés területen tevékenykedő szakemberek képzését, továbbképzését, különösen az egészségügyi prevenció területén. E területen oktatási programokat valósít meg és támogat.

Primer és korai szekunder prevenciós programokat indít országszerte – különösen a hátrányos helyzetű térségekben –, melyeknek jelentős mentálhigiénés tartalma van. Támogatja, szervezi a mentálhigiénés, családtudományi kutatásokat, elősegíti a mentálhigiéné, mint önálló tudomány fejlődését. Mindezen tevékenységeket pályázati forrásokból és önkéntes munkával valósítjuk meg.

Hogyan alakította át a tavalyi éveteket a járványhelyzet?

2019 végén egy nagyívű projektben való részvételre kérték fel az Egyesületet. Sue Johnsont, a világ egyik vezető családterapeutáját, 2020. májusára Magyarországra hívta meg az EFT Alapítvány, a SE EKK Mentálhigiéné Intézet és az Antropos Egyesület. Ennek a látogatásnak a lebonyolításába vonták be a SzCsLE Egyesületet. A professzor asszony egy szakmai napot tartott volna 2020. május 19-én terapeutáknak, segítő szakembereknek „A felnőtt kötődés elmélete, mint iránytű a pszichoterápiás beavatkozásokhoz” címmel. Továbbá egy népszerűsítő, ismeretterjesztő előadást is tartott volna 19-én este laikusoknak, pároknak, a széles közönségnek „A szerelem új megvilágításban” címmel. Sajnos a covid-járvány miatti bezárások nem tették lehetővé a személyes találkozást, de a rendezvényt sikerült áthelyezni az online térbe.

A 2018-ban elindított „Kik vagyunk? Honnan jöttünk? – Mindenkinek van családfája” című programunkat, melyet 2018 folyamán hat alkalommal fél-fél napos rendezvény keretében valósítottuk meg az ország hat helyszínén, 2019-ben folytatni tudtuk. Azonban 2020-ban – a program személyes jelenlétet kívánó volta miatt – már nem tudtuk megtartani.

Családfa készítés, SzCsLE, Balassa

Mik a terveitek idénre és hosszabb távon mit szeretnétek elérni?

Mindenképpen szeretnénk folytatni a járványhelyzet elmúltával a „Kik vagyunk? Honnan jöttünk? – Mindenkinek van családfája” című, a generációk közötti együttműködést javító programunkat. A rendezvényeken egy családismereti és helyismereti folyamat is elindult. A fiatalok identitása erősödhetett ezáltal, jobban megérthetik magukat, szüleiket és nagyszüleiket. Segítheti őket a pályaválasztásban, a párválasztásban is. A nagyszülők számára tudásuk átadása hídépítés a fiatalok felé. Új szerepük, fontosságuk növekedése a családban egészségvédő hatású lehet.

Terveink közt szerepel a gimnazista korosztály és a fiatal felnőttek számára szervezett „Fiatalok az élet küszöbén” című előadássorozatunk folytatása, amelyben a felnőtté válás pszichés nehézségeiről és a sikeres megküzdési stratégiákról esik szó. Másik idénre tervezett program-sorozatunkban az idősödő és a már idős korosztály lelki egészségének megőrzésére és javítására próbálunk megoldásokat nyújtani, a figyelmet ennek fontosságára ráirányítani. Minden „eshetőségre” készülve az előadásokat online formában is elérhetővé akarjuk tenni.

Antal-Ferencz Ildikó

Szabadúszó újságíró, blogger

Kövesd a Facebook oldalam ITT, hogy megoszthasd ezt az írást és értesülj a többi bejegyzésemről is!

TK, SzCsLE, Tolna

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük