-
Mindenkinek jár a család – örökbe fogadó és nevelőszülők vallomásai
Amikor három éve a Heti Válasz Műhelyben még újságírótanoncként felkértek egy interjú készítésére az örökbefogadásról és nevelőszülőkről szóló kötet számára, nagy örömmel mondtam igent. A téma mindig is foglalkoztatott és a számomra kijelölt interjúalany révén végül jóval közelebb kerültem hozzá, mint előtte gondoltam volna, hiszen Mártonffy Zsuzsa nemcsak örökbefogadó szülő, hanem az örökbe.hu blog létrehozója, aki a könyvbemutatón zajló szakmai beszélgetést is vezette. Zsuzsával később újabb interjút is készítettem, és beszélgetéseink hatására több örökbefogadásról szóló cikket is írtam, de ezekről majd egy másik bejegyzésben. Ebben az interjúkötetben 13 örökbe fogadó vagy nevelőszülő (férfi és nő) – köztük Miklósa Erika és Csiszár Zsolt –vállalta, hogy életük talán legnehezebb kérdését és legintimebb titkait megosszák velünk. Tanúságtételeikből, bátorságukból erőt meríthetnek azok, akik…
-
Felvidéki magyar civil szervezetek: Egy fiatal magyar (nagy)családnak, több a problémája, mint egy átlagos szlovák családnak
Családszervezeti sorozatommal negyedszerre is átléptem a magyar határt. Pásztor Csabát, a Mátyusföldi Nagycsaládosok Egyesülete (MÁNCsE) elnökét, mint felvidéki régiófelelőst tavaly februárban, a Nemzeti Összetartozás napján a Parlamentben egy kerekasztal-beszélgetés során ismertem meg, amelynek vezetésére a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének (KCsSz) elnöke kért fel. A sorozatomhoz eredetileg Hideghéthy Andreát, Szövetség a Közös Célokért társulás (SzAKC) ügyvezető igazgatóját kerestem meg, akinek javaslatára végül közös beszélgetést szerveztünk.
-
Bemutatkozik a Szövetség a Családok Lelki Egészségéért (SzCsLE) Egyesület
Sorozatom mai részében egy olyan családszervezetet mutatok be, amelynek szerint a mentálhigiéné olyan szemléletmód, amely az élet minden területét áthatja. Szlogenjük is ezt tükrözi: „Harmonikus családban épül a lélek”. Az SzCsLE egyesület alapításáról és munkájáról Turjányi Katalint, a szervezet főtitkárát kérdeztem.
-
Az izoláció önmagában nem betegség, de rengeteg betegségnek a melegágya – szakértők a járvány második hullámának pszichés hatásairól
A Bethesda Gyermekkórház Gyógyító Magazinjának őszi lapszámában Hirsch Anikó pszichiáter főorvosnőt kérdeztem a járvány első hullámának pszichés hatásairól a családokra. A hamarosan megjelenő téli lapszámban Erőss Rebeka klinikai szakpszichológussal és Radnai Johanna tanácsadó, katasztrófa- és kríziskezelő szakpszichológussal folytatjuk a beszélgetést a második hullám hatásairól. A lapból helyhiány miatt kimaradt gondolatokat örömmel közlöm a blogomon.
-
Bedő Imre: Nagyon magasan volt már az ingerküszöbünk és a járvány lehozta egy természetesebb szintre
Évértékelő sorozatom mai, UTOLSÓ részében a Férfiak Klubja társadalmi szervezet alapító-vezetőjével beszélgetek, akivel több témában is dolgozunk együtt (Körkérdés, Kultúrát Apától). Bedő Imre karizmatikus előadó, több, férfiakról szóló sikerkönyv és újságcikk szerzője, valamint tévé-, rádióműsor és youtube csatorna szerkesztője.