-
Covid-árvák számára gyűjt a Ringató több családszervezettel karöltve
Adománygyűjtést indít a Ringató az Adjuk Össze oldalon a Covid-árvák, azaz a koronavírus-járvány miatt árván maradt gyerekeket segítő Regőczi Alapítvány számára. Augusztus utolsó vasárnapján a Ringató közössége és a hozzájuk csatlakozó családok a Millenárison a „Végre újra együtt énekelhetünk” elnevezésű családi napon közös énekléssel is megemlékeznek majd azokról, akiket ilyen jellegű veszteség ért.
-
Magyar Védőnők Szakmai Szövetsége: A családoknak szüksége van a jó védőnői támogatásra
Sorozatom mai részében a Magyar Védőnők Szakmai Szövetségét és annak kortalanul energikus és nyitott elnökét mutatom be. Már nem is tudom, hol találkoztunk először Várfalvi Mariannával, csak azt tűnt fel, hogy szinte minden rendezvényen jelen van, ahol én is megfordulok, és ez sosem volt kevés. Bár gyakran találkozunk, hosszabb beszélgetésre nem nagyon volt időnk, most viszont alaposan kikérdeztem.