Erdőfi házaspár: A házasság nem más, mint folyamatos megbocsátás a másiknak

Házasság hetés sorozatom második párja Erdőfi Anna és Dániel. Őket két éve, épp a Házasság hetén ismertem meg. Elmentem a saját, egyedi kapcsolatépítő módszerükön, a Rebuild®–módszeren alapuló táncos foglalkozásra, majd alaposan kikérdeztem őket megismerkedésükről, kapcsolatukról és a módszerről. Most ismét megkerestem őket.

Mikor ismerkedtetek meg, hogyan történt a lánykérés és milyen volt az esküvőtök?

Anna: 2007 szeptemberében ismerkedtünk meg, Dani szalagavató báli táncot kezdett tanítani az osztályunknak a gimnáziumban. A kapcsolatunk utána bontakozott csak ki, miután elkezdtem az egyetemet, 2008 őszén, addig csak barátok voltunk. A következő években rengeteg nagy közös projektbe ugrottunk együtt fejest, rengeteg nehézségen átmentünk együtt és sok-sok élményt gyűjtöttünk, míg eljutottunk a lánykéréshez…

Dániel: A lánykérés idején Anna édesapja már nem élt, így édesanyjától kértem el a kezét egy kávézóban zajlott meghitt beszélgetés keretében. Érdekes volt megélni azokat a pillanatokat és szavakat, amivel azt érezhettem: Anna édesanyja átadja a lányát nekem. Ezért is örülök annak, hogy a hagyományos értékeket követve először tőle kértem engedélyt. Maga a nagy esemény pedig egy családi-baráti összejövetelen történt. Voltak beszervezett barátok, titokban előkészített fehér rózsa és a meglepetés ereje.

Anna: A meglepetés abszolút megvolt, semmit nem tudtam az előkészületekről. Nyilván az együtt töltött évek után nem az eljegyzés ténye volt meglepő, hanem az időzítés, az alkalom. Először nem is törtek elő nagy érzelmek belőlem a meglepetés miatt. Természetesen nem felejtettem el igent mondani, de a nagy öröm csak kicsit később érkezett meg. 😊

Dániel: Az esküvő teljesen saját szervezésű volt, különleges, minket tükrözött. Kicsi a családunk, így a barátok, tanítványok jóval nagyobb létszámot képviseltek. Különleges áldás volt egy hetedikes (ének-zene) osztályunk, akik az első sorokban ültek, és onnan nézték végig a szertartást. Ők énekeltek az Úrvacsoránk alatt. A szertartás nagyon bensőséges volt, ugyanakkor nagyon felszabadult, sok lelki-szellemi (bibliai) tartalommal…

Anna: …és nevetéssel!

Dániel: Kedves, szeretett barátunk, aki a videót készítette később könnyes szemmel jött oda hozzánk azzal, hogy ilyen szép esküvőt még nem látott. Ez sokat jelentett számunkra, mivel láthattuk, mennyire megérintette az 50 év feletti férfi szívét: nem csak a szertartás, hanem az egész lelkület. A templomkerti állófogadásra gondosan összeválogatott menüről teljesen lemaradtunk, mert mire a gratulációk végére értünk, egy falat étel sem maradt – a siker bizonyítékaként. Az esküvő egyik lelkileg jelentős mozzanata az Úrvacsora volt, amiben a lelkipásztorunk kihangsúlyozta, hogy ez a legfontosabb rész, mert ez az, amire a házasságunk során mindig emlékeznünk kell: Jézus Krisztus értünk ontott vérére és áldozatára. Mert ez jelenti a bűnbocsánatot, amelynek végig kell kísérnie a házasságunkat.

Anna: Különleges volt, hogy két felekezetű lelki vezető tartotta a szertartást és mivel pásztorunk amerikai, angolul és magyarul is elhangzott minden. Nekem még az is ikonikusan maradt meg, amit a gyűrűhúzásnál kaptunk útravalóul: a gyűrű körkörösségében az eskü szövege mindig ott fog keringeni az ujjunkon, sosem hagyhatjuk figyelmen kívül, hiszen akkor húzzuk egymás ujjára, amikor kimondjuk (az egyébként általunk megfogalmazott) esküinket.

Melyik volt házasságotok legszebb és legnehezebb időszaka?

Dániel: A házasságunk időszaka egyelőre még rövidebb, mint az odáig vezető út, amely szintén a szép időszakok közé tartozik, de minden nehézségnek is megvolt a maga szépsége, és minden szépségnek voltak nehéz pillanatai, különben nem lehettek volna igazán különlegesek. Alapvetően azokat emelném ki, amikor egymásra tudtunk figyelni, időt tölteni egymással a munkán kívül is, és tudtunk együtt gyermeki felszabadultsággal élvezni a közös pillanatokat.

Anna: Azt hiszem, elég sok mindenen mentünk át együtt, rengeteg jó és nehéz időszakon is. Családi veszteségeken, anyagi megpróbáltatásokon, megfeszített tempójú munkás időszakokon, de mindez csak egyre erősebbé tette a köteléket közöttünk. Nagyon sokat tapasztaltunk és tanultunk magunkról és egymásról, amiért utólag visszanézve igazán hálásak lehetünk, és vagyunk is.

Van olyan időszak, amit legszívesebben elfelejtenétek?

Dániel: Nem volt olyan jellegű nehéz időszak, amit elfelejtenénk, mert a nehézségeken keresztül tudtuk egymást jobban megismerni és küzdeni egymásért. Ettől pedig megszépültek ezek a periódusok is.

Anna: Utólag az ember átértékeli a nehéz időszakokat és levonja a tanulságokat. Amíg épp benne vagyunk a gödörben, addig tényleg nagyon nehéz és kilátástalan tud lenni néha. De ilyenkor jó igazán, ha a hitre és a társunkra tudunk támaszkodni.

És olyan pillanat, amikor legszívesebben megállítottátok volna az időt?

Anna: Volt számtalan maradandó, szép pillanatunk, de nem pörgetném vissza egyikhez sem az idő kerekét. Szerintem minden életszakasznak és időszaknak megvan a helye, jelentősége az ember életében, ha valamelyik kimaradna, vagy hosszabbá válna, akkor nem lennénk ugyanazok. Persze nagyon szívesen gondolok vissza az esküvőre, kapcsolatunk korai „első” élményeire, a közös utazásaink helyszíneire, vicces vagy őrült szituációkra, de így együtt jók igazán. A kapcsolatunk változását, érését is jó megfigyelni.

Dániel: Amikor egyszerűen csak jól éreztük magunkat egy-egy meghitt pillanatban, például nyaralások alkalmával. Vagy olyan közös imádságok során, amikor megtapasztaltuk Isten jelenlétét.

Szoktatok vitatkozni, veszekedni? És hogyan békültök ki?

Dániel: Vitázni szoktunk inkább és általában hamar kibékülünk. Alapvetően egyformán kezdeményezzük a békülést, ugyanolyan arányban az ilyen helyzetekben.

Anna: A konfliktuskezelés az egyik sarokköve a kapcsolatnak, házasságnak. Fontos, hogy értsük a különbséget a témát és célt vesztett veszekedés és az érvek, vélemények ütköztetéséről szóló vitatkozás között. Mi igyekszünk nem hagyni, hogy a második átalakuljon az elsővé. Mindketten elég határozott személyiséggel és sok kreatív gondolattal rendelkezünk, így a viták sokszor kifejezetten jó dolgokhoz, új megoldásokhoz és még jobb egymáshoz-csiszolódáshoz vezetnek. Illetve még egy fontos gondolat, amit lelkipásztorunktól hallottunk: a házasság nem más, mint folyamatos megbocsátás a másiknak. Azt gondolom, érdemes szem előtt tartani.

Általában mi/ki segített át a nehézségeken az évek során?

Dániel: Az, hogy megbeszéltük a dolgokat, imádkoztunk felőlük és kértük Isten vezetését. Ezen kívül a lelkipásztorunkkal való szoros, baráti kapcsolat, és a vele való – néha több órán át tartó – beszélgetések, a tanácsai. És egy-két olyan barátunk, akik igazán közel állnak hozzánk.

Anna: Igen, azt nagyon fontosnak és különlegesnek gondolom a kapcsolatunkban, hogy mindig mindent nagyon őszintén és mélyen meg tudunk beszélni. Viszonylag hamar fel tudjuk dolgozni így a nehézségeket, megpróbáltatásokat is. És nekem nagy biztonságot jelent, hogy minden gondolatomat, érzésemet cenzúra nélkül kimondhatom Daninak, mert tudom, hogy meg fog hallgatni, reagálni fog és ott lesz partnerként a megoldásban. Ezért nagyon hálás vagyok, és tudom, hogy ehhez Dani különleges képességére is szükség van: arra, hogy ő is nyíltan és bátran tud beszélni az érzéseiről is. Sok férfinak ez nehezen megy.

Dániel: És ott van még az a házaspárokból álló közösség, akik felé szolgálunk, és akikkel hetente találkozunk, téli-nyári táborokat szervezünk nekik. A velük való törődés és közösség, az ő szeretetük és szolgálatuk felénk, imáik szintén segítettek minket az elmúlt 8 évben.

Anna: Meg persze az olyan hobbik, sportok, amik segítenek levezetni a feszültséget…

Hogy éltétek/élitek meg a járvány okozta összezártságot?

Dániel: Amikor tavaly elkezdődött a kijárási korlátozás, akkor valóban volt egy rövid időszak, amikor furcsa volt ez a fajta külső kényszer hatására történő összezártság. Aztán megtanultuk ezt elfogadni és jól kezelni. Azóta inkább az jelent nehézséget, hogy a barátainkkal, közösségünkkel, családtagjainkkal sem igazán tudunk találkozni. A járvány miatti összezártság inkább jelentett közös időtöltést, kikapcsolódást, új hobbi kialakítását vagy kreatív együtt töltött időt, mint nehézséget.

Anna: Mivel eddig is sok időt töltöttünk együtt, munkával is, talán nem ez volt a legnehezebb számunkra, hanem az az éles váltás. Az addigi rohanó tempó, a rengeteg emberrel való személyes kommunikáció és együtt töltött idő megszűnt egyik pillanatról a másikra. Először nagyon furcsa volt, és kicsit nyomasztó is, de aztán megtaláltuk a lehetőségeket és a szusszanás szépségét a helyzetben. Tudjuk, hogy sokaknak nagyon megterhelő volt – és ma is az – ez az új helyzet, az összezártság, hiszen ilyenkor felerősödnek az elnyomott érzelmek, szembe kell nézni eddig félretolt, elodázott problémákkal is. Kitartást és sok erőt kívánunk mindenkinek ezekhez a küzdelmekhez! Ez az időszak nagyon intenzíven formálta a kapcsolatokat.

Mi (volt) a legnagyobb kihívás a járványhelyzetben és ilyenkor mibe/kibe tudtatok/tudtok kapaszkodni?

Dániel: Igazából nem a kapcsolatunk sínylette meg a járványidőszakot, hanem az egyéni kihívások jelentettek próbatételt. Egymásnak sok mindenben támaszai voltunk. Részben a családtagokra tudtunk számítani és néhány közeli barátra, akikkel meg tudtuk ezeket a dolgokat beszélni. Ugyanakkor online módon kapcsolatot tartani másokkal, online oktatni vagy online tanulni, személyes kapcsolatok nélkül nem azt nyújtja emberileg, lelkileg, mint az igazi találkozások. Online módon társastáncot oktatni szakmailag és kapcsolatépítés szempontjából is szinte lehetetlen. Nem éri el az igazi hatásfokát sem átadásban, sem befogadásban.

A bezártság felborítja a napi rutint, elveszi a folyamatos mozgás, sport lehetőségét, ezért sokkal jobban kell figyelni az egészségre, mint normál helyzetben. Az emberek tűrőképességük határát súrolják, ezért sokkal feszültebbé válnak. Ez érezhető már most is a BKV-n, az utcán, hallható a hírekben is. Az emberek pszichésen nehezen tudják feldolgozni ezt az időszakot. Szerintem még nagyobb robbanás várható az emberek indulatait illetően, amikor a korlátozások véget érnek majd. Ezért az egyik legnagyobb kihívás a tudatosság, az önkontroll, a másokra való figyelés sokkal érzékenyebb módon, megérteni mások élethelyzetét, empatikusnak maradni.

Anna: Valljuk be, azért ez egy hatalmas érzelmi hullámvasút. Rengeteg különböző fázison mentem én magam is keresztül, néha gyötrődtem a megváltozott körülmények és félbemaradt munkák miatt, máskor féltem, hogy mi lesz azzal, amit eddig létrehoztunk és felépítettünk, hogyan tovább. Néha nem tudtam, mit is kezdjek magammal. De aztán rájöttem: sokkal jobban kell figyelni befelé most; arra, hogy mire is van igazán szükségem, szükségünk. A szabálykövető és rendszeres énem új napirendet alakított ki, ami újra keretet adott a napoknak. Megtanultam élvezni a lassabb tempót, a felszabadult energiákat más, eddig időhiány miatt nélkülözött dolgok megvalósítására, befejezésére fordítani. És ami valahol nagyon „jó” volt, hogy soha nem egyszerre értünk mélypontokra Danival. Mindig ott volt egyikünk, hogy kimozdítsa a másikat, adtunk és kaptunk egymástól mindig akkor és úgy, ahogy éppen szükséges és a legjobb volt. Ez tulajdonképpen nagyon jó lecke, rengeteget tanultam magamról és Daniról is ebben a megváltozott helyzetben.

Dániel: Az nehéz volt, hogy a gyülekezeti- és a közösségi élet is szinte teljesen megszűnt. Szakmailag érdekes belegondolni, hogy azok, akiknek a testi érintés a legfontosabb módjuk a szeretet kifejezésére, vagy azok, akiknek a másokkal való minőségi időtöltés a fontos, valószínűleg sokkal nehezebben élik meg ezt az időszakot, mint azok, akik inkább a dicséretből, ajándékozásból töltekeznek fel, vagy a szívességek okoznak nekik örömet…Számomra példaértékű volt első és legfontosabb tánctanáromnak, Székely Attilának és más táncosoknak az összefogása, akik többször gyűjtöttek tartós élelmiszereket és osztották ezeket szét nehéz helyzetben lévő, illetve nagycsaládos embereknek. Úgy, hogy közben valószínűleg ők is nehézségekkel, kihívásokkal néztek szembe. Ez a hozzáállás is egy kapaszkodó, mely által az ember alázatot tanul, hogy akkor is segítsen másoknak, amikor neki sem könnyű.

Van közös elfoglaltságotok, a munkán kívül is?

Anna: Az életünk nagy része közös elfoglaltság, hiszen a munkánk kb. 75%-ában is együtt vagyunk. Párokkal foglalkozunk saját, egyedi kapcsolatépítő módszerünkkel, ami a táncot használja eszközként a közös fejlődésben. Ez a Rebuild®-módszer. (A részletekbe most nem mennénk bele, mert nem lehetne lelőni sem ezzel kapcsolatban minket…) Tudjuk, hogy ez nagy áldás, sokan nem képesek erre: a párjukkal együtt hatékony munkakapcsolatban is lenni. Nekünk szerencsére nagyon jól megy, közös az elhívásunk, közösek a céljaink, programjaink. Így inkább az okoz nehézséget egy-egy hajtós időszak után, hogy meg tudjunk nyugodni, le tudjuk tenni a munkát, a feladatokat és csak egymásra tudjunk figyelni.

Dániel: Sokat társasjátékozunk. Az elmúlt egy évben Anna csatlakozott a hároméves hobbimhoz: ő is megtanult elektromos egykerekűzni. Így a 20-30 km-es túrákat már együtt tesszük meg erdőn-mezőn át vagy például a Velencei-tó körül. Az elmúlt három hónap legfrissebb őrülete számunkra az új léghoki asztalunk, ami egyik szobánk jelentős részét elfoglalja ugyan, de vérre menő bajnokságokat tudunk játszani nagy örömmel! 😊 Szeretünk együtt táncolni, biciklizni és kreatívkodni, új közös projekteken dolgozni.

Anna: A kikapcsolódásban is nyughatatlanok vagyunk, mindig találunk valami új szenvedélyt, játékot, elfoglaltságot. Mindkettőnkre jellemző az is, hogy ha valami megtetszik, azonnal mélyen belemerülünk a témába. Megőriztünk egy nagy adag gyermeki lelkesedést is a dolgok, újdonságok iránt; és ezzel a kombinációval a legőrültebb dolgokban is benne vagyunk.

Van olyan tervetek, amit együtt szeretnétek megvalósítani?

Dániel: Mindig is voltak közös terveink, ezek legtöbbje közép- és hosszú távú. Így vannak 5-10 éves tervek is, természetesen. Szakmailag szeretnénk a házaspárok felé lelkileg minél mélyebb, minél újabb és szerteágazóbb segítséget nyújtani mind a munkában, mind a szolgálatban. Ezen dolgozunk tanulmányainkban és saját módszerünk átadásával. Ebbe szeretnénk bevonni más szakembereket is, és szeretnénk újabb közösségeket formálni, építeni, támogatni országos és nemzetközi szinten is. Természetesen privát terveink is vannak, melyekben sokat segít az eddig elért eredményeinkből való erőmerítés, a közös küzdeni-tudás és az együtt felépített dolgok megbecsülése.

Anna: A vírus eléggé átírta a rövidtávú céljainkat; rengeteg programunk volt előkészítve, amiket elmosott az első és a második hullám. De persze most a biztonság és az egészség a legfontosabb. Közben viszont a háttérben dolgozunk a következő lépcsőfokok előkészítésén, szervezünk-tervezünk a színfalak mögött. Készülünk arra, hogy a közel egy éve tartó bezártság után kiszabadulva a lehető leghasznosabban tudjunk a párok szolgálatára lenni az aktuális problémák kezelésében, és az új, „posztvirális” világ újfajta kihívásaira is segíthessünk választ adni.

Dániel: A legrövidebb távú terveinket tekintve mindketten a házi bajnokság megnyerésére koncentrálunk. Úgyhogy most megyünk is vissza léghokizni! 😊

Antal-Ferencz Ildikó

Szabadúszó újságíró, blogger

Kövesd a Facebook oldalam ITT, hogy megoszthasd ezt az írást és értesülj a többi bejegyzésemről is!