Don Bosco Családok Egyesülete: A helyi magyarság egyik legnagyobb problémája a kivándorlás

Szabó Dórát akkor ismertem meg, amikor egy évvel ezelőtt a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének új elnöke felkért, hogy a 2020-as Nemzeti Összetartozás napján én vezessem a kerekasztal-beszélgetést a régiós KCsSz-vezetőkkel a Parlamentben. A vajdasági régiófelelőst, aki a Don Bosco Családok Egyesülete elnökségi tagja is, most meghívtam a családszervezetekkel foglalkozó sorozatomba, hogy meséljen a helyi magyar szervezetek helyzetéről.

Mesélj egy kicsit magadról, családodról, munkádról!

Újvidéken születtem, szüleim első gyermekeként. Van két húgom, az egyik három, a másik 10 évvel és egy öcsém, aki hat évvel fiatalabb tőlem. Egyszerű családi életet éltünk. Édesanyám, az öcsém születése után otthon maradt, nevelt minket míg édesapám dolgozott. Emellett állattenyésztéssel is foglalkoztak, amivel próbálták a hiányokat pótolni. Mindig megbeszéltük, hogy mi az, amire tényleg szükségünk van és azt vették meg nekünk. Az általános iskola után az újvidéki Egészségügyi Középiskolába iratkoztam labor-technikai szakra. Erre esett a választásom sok gondolkodás és biztatás után, mert a biológia és a kémia is nagyon vonzott, de nem szerettem volna gimnáziumba menni. Mivel tehetséges diák voltam, minden évben részesültem ösztöndíjban és ez sokat segített, mert szüleimnek ekkor már három iskolást kellett ellátniuk minden felszereléssel.

A továbbtanulás sem volt kérdéses, szüleink bármit megadtak érte, hogy mi képezzük magunkat, mivel nekik erre nem volt lehetőségük, bár szerettek volna, és nem akarták, hogy ezt a csalódást mi, gyerekek is átérezzük. Felvettek az az Újvidéki Egyetem Természettudományi Kar, biológiatanár szakára. Az általános iskolát magyar nyelven, míg a középiskolát és az egyetemet szerb nyelven végeztem. Sikeresen lehallgattam az utolsó évet is az egyetemen, de ekkor mindig nehezebb volt látni, hogy a szüleim milyen nehézséggel tudják az egyik végét a másikkal összetenni, hogy az iskoláztatásokat biztosítják. Elhatároztam, hogy mielőbb munkába állok, de ehhez szükség volt hat hónapi gyakorlati időszakra és a sikeres állami vizsgára. Viszonylag gyorsan találtam munkát a szakmában: 2007-ben kezdem el dolgozni az Újvidék székhelyű Vajdasági Klinikai Központ Nukleáris egészségügyi osztályán, immár 14 éve.

2009 elején ismertem meg a férjem, nem sok halogatás után összeházasodtunk és három gyermek büszke szülei vagyunk. Viola a tízet tölti, Szilárd hét és Lídia pedig négy éves. Férjem, Attila szülőfalujában élünk Szentmihályon, Nagybecskerek közelében. Civil tevékenységeimet nem is tudnám megvalósítani, ha a férjem ebben nem támogatna. Nagyon fontosnak tartom, hogy mellettem van, tanácsol és helyt áll helyettem is a gyerekek mellett, amikor nélkülük vagyok küldetésen. A családom támogatása nagyon fontos számomra, mert ők adnak erőt a következő lendületre is.

Még egyetemista koromban Temerinben megalapítottuk a Falco Természetkedvelők Egyesületét. A természet iránti szeretet, állat- és növényvédelem kíséri munkásságom a mai napig is. Szeretek énekelni, így csatlakoztam a szentmihályi József Attila Magyar Művelődési Egyesület köreibe, a népdalkórusba. Az egyesület a Családlánc Mozgalomhoz tartozott, így 2018-ban rajta keresztül jutottam el a KCsSz küldöttgyűlésére. Ott ismertem meg a 2014 májusában alapított Don Bosco Családok Egyesülete munkásságát, amely ugyancsak a KCsSz tagja. Mivel az ő székhelyük nem messze van Szentmihályhoz, a mi falunkban pedig nem működött hasonló, így a családommal betagozódtunk a Don Bosco-ba, ahol 2019-ben elnökségi taggá választottak, majd még abban az évben a KCsSz-ben régiófelelősnek.

Miért vállaltad el az egyesület elnökségi tagságát, majd a KCsSz régiós képviseletét?

Már a kezdetekben is megfogott az Don Bosco Családok Egyesülete munkássága, céljai, szorgalma, módja, ahogyan a család fogalmával bánt, és a tagság közreműködése, egyetértése. Maga az egyesület is úgy működik, mint a család. Ez volt az a vonzalom, amiért ennek a közösségnek része szerettem volna lenni én is a családommal. A későbbiekben pedig nem volt kérdés, hogy ne vállaljak szerepet az egyesületben.

Amikor sor került a KCsSz-ben a régiófelelősök kiválasztásra, mielőtt ajánlottak volna jelölésre a szervezetek, megkérdeztek engem is, hogy vállalnám-e. Természetesen igent mondtam. Hogy miért? Szeretném azt a jelenlegi 16 délvidéki egyesületet – amelyek közül fele Családláncos (alapszabályzatuk szerint nem úgy műdödnek mint családszervezetek, hanem „csak” foglalkoznak családokkal, gyerekekkel), fele pedig KcsSz-tag – egyformán képviselni, összefogni, közös munkára, programokra serkenteni, és megkönnyíteni a kommunikációt a KCsSz elnöksége és az egyesületek között. Szeretek ismerkedni, és kapcsolatokat létesíteni másokkal, akikkel egyforma az érdeklődési köreink, de kihívást jelent a közös pontok megtalálása olyan személyekkel is, akikkel különbözőek az érdeklődéseink.

Mi a legfontosabb célja/missziója az egyesületnek?

A Don Bosco Családok Egyesülete célja lehetőségeket teremteni a családok életminőségét javító módszerek kidolgozására, kipróbálására. Olyan nevelési, oktatási, ismeretterjesztési módszereket mutatni, amelyek alkalmazhatóak családon belül, segíteni ezen módszerek elsajátítását, amivel a családban felmerülő problémákat is kezelni tudják. Szervezünk ismeretterjesztő előadásokat, kulturális és rekreációs tevékenységeket, nyári nevelő és oktatási táborokat. Oktató jellegű képzéseken veszünk részt, olyan információk és jogszabályok gyűjtünk és továbbítunk, amelyek érintik a tagságot, tehetséggondozó programokat dolgozunk ki. Emellett együttműködünk és támogatunk más társadalmi, civil szervezet, intézmény vagy személy által kezdeményezett tevékenységeket, programokat.

Melyek a legfőbb tevékenységeitek és miből gazdálkodtok?

Kiemelném a Családfeszt rendezvényünket, amelyet minden év nyarán szervezünk, valamint a Nyári Oratóriumot, Don Bosco focikupát, adventi koszorúkészítést, karácsonyi jótékonysági vásárt, a „szeretetszolgálat” gyűjtési akciót, mézeskalácssütést, téli és farsangi oratóriumokat. Ezeket mind pályázatokból és a tagságból gazdálkodjuk ki.

Milyen nehézségekkel küzd a helyi magyarság és hogyan tudjátok ezt segíteni? Milyen magyar családszervezetekkel vagytok kapcsolatban?

A helyi magyarság, de beszélhetünk a Vajdaságról is, egyik legnagyobb problémája a kivándorlás. Sajnos itt olyan korcsoportról beszélünk, akik most keresik a helyüket, családalapítás-bővítés idejében vannak, a jobb és vonzóbb megélhetőség reményében útnak indulnak Európa nyugati országaiba. A kisebb településeken, falvakon drasztikusan változik az demográfiai fennállás, kevés a gyerek és a gyerekvállalási kedv is, függetlenül, hogy léteznek hazai és Magyarország felől elérhető támogatások is, ami a családalapítást vagy otthonteremtést segíti elő. Azok számára, akik kitartanak a szülőföldön maradás mellett, próbálunk olyan programokat, lelki támogatást nyújtani, hogy ne csüggedjenek el, érezzék magukat elfogadottnak a közösségben, ahová tartoznak.

Több KCsSz tagszervezettel már volt eredményes együttműködésünk, de kiemelném a Pécsi Nagycsaládos Egyesületet.

Melyik a számodra legkedvesebb projektetek?

Nem emelnék ki egyet sem. Számomra az a fontos, és jómagam is sokszor azt keresem, hogy mily módon tud a családunk együtt tölteni minőségesen szabadidejét. A fent említett rendezvények olyanok ahol anya-lánya, vagy apa-fia is meg tudja találni a módot rá, hogy együtt lehessen, játsszon – ami a legfontosabb. A járvány miatt behozott szigorítások alatt igazi kihívás volt, hogy napról-napra olyan programot, játékot játszunk vagy saját magunk készítsünk, ahol minden családtag részt tudott venni a déditől a legfiatalabb gyerekig. A mai korszerű kütyüktől úgy kell némely gyereket elrángatni, hogy kijöjjön a négy fal közül. Mivel természetkedvelő vagyok, és cserkész is, az én célcsoportom a gyerekek. A hagyományápolásban is jártas vagyok, kézművességeket is szeretem, és evvel a mindennel szeretném a gyerekeket is megismertetni, megszerettetni velük a körülöttük lévő világot amiben élnek, a magyar identitásukat ápolni és a közösségben való részvétel fontosságát.

Hogyan alakította át a tavalyi éveteket a járványhelyzet?

A járványhelyzet elég alaposan átrendezte tavalyi terveinket. Sok rendezvényt egy ideig halasztottunk, de a szigorítások miatt később le is mondtunk. Késő ősszel felengedtek a szigorítások, így egyes rendezvény megvalósítására is sor került, mint például az arany- és ezüstlakodalmasok, valamint a jubiláló házaspárok miséje és felköszöntése. A lemondott rendezvényeinkről természetesen nem mondtunk le végleg; várjuk az alkalmat, amikor bepótolhatjuk.

Miket terveztek idénre és mit szeretnétek elérni hosszabb távon?

Az idén is nagyon derűlátóan álltunk a rendszeres programjaink szervezéshez: Családfeszt, Jubilálók bálja, családi kirándulás, kapcsolatok létesítése a dél-bánáti szórvány magyar családokkal és más egyesületekkel a Kárpát-medence területéről. A távoli jövőben szeretnénk egy településen kívüli telket bérelni, vagy, ha lehetőség lesz rá, akkor vásárolni, ahol a tagcsaládjainknak több szabadtéri programot tudunk biztosítani.

Antal-Ferencz Ildikó

Szabadúszó újságíró, blogger

Kövesd a Facebook oldalam ITT, hogy megoszthasd ezt az írást és értesülj a többi bejegyzésemről is!