-
Covid-árvák számára gyűjt a Ringató több családszervezettel karöltve
Adománygyűjtést indít a Ringató az Adjuk Össze oldalon a Covid-árvák, azaz a koronavírus-járvány miatt árván maradt gyerekeket segítő Regőczi Alapítvány számára. Augusztus utolsó vasárnapján a Ringató közössége és a hozzájuk csatlakozó családok a Millenárison a „Végre újra együtt énekelhetünk” elnevezésű családi napon közös énekléssel is megemlékeznek majd azokról, akiket ilyen jellegű veszteség ért.
-
Király Nóra: 2020 legerősebb üzenete, hogy minden megélhető perc olyan érték, amit többé nem kapunk meg
Évértékelő sorozatom mai alanyával nem sokkal a Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) alapítása után, az általuk kezdeményezett, magyar családszervezetek első adventi jótékonysági vásárának szervezése közben ismerkedtem meg és azóta többször dolgoztunk együtt, legutóbb a tavalyi vásár kapcsán. Király Nóra öt gyermeke nevelése mellett rengeteg energiával-elszántsággal és szívvel-lélekkel szervezi a Ficsak projektjeit és programjait, az egészséges életmódtól a kismamák és idősek támogatásán át a környezetvédelemig. És hitelesen, hiszen ezt a szemléletet nemcsak munkájában, magánéletében is képviseli.