A Bloggerképző márciusi 30 napos kihívásának egyik témája. Nem hagyhatom ki; ahhoz túlságosan fontos a számomra.  Tipikus „vasárnapi keresztény” családban nőttem fel, ahol megkaptam minden kötelező, a katolikus egyház által előírt szentséget (keresztelés, elsőáldozás, bérmálkozás, stb.), vasárnaponként ugyan templomba mentünk (ha épp nem volt más dolgunk), de sem akkor, sem a hétköznapokban nem éltük meg igazán a hitünket és így magam sem igazán éreztem át Isten közelségét.  (Két szülőm más-más vallású, ami ugyancsak nem segített a helyzeten.) Emlékszem, egyszer volt egy Isten-élményszerűségem, valamiféle megvilágosodás, hogy nem vagyok egyedül, ami után hetekig nem értettem, hogyan tudtam e tudat és élmény nélkül élni addig, de mivel folytatás nem volt és szüleimtől sem…