-
A perinatális gyász vagy babagyász világnapja
Tegnap volt a perinatális gyász vagy más néven a babagyász világnapja. Ezen a napon azokra a babákra emlékszünk, akik még születésük előtt vagy első életévükben itt hagytak minket. Nem is baj, hogy nem tudtam róla idejében, így könnyebben telt a tegnapi nap és ma már talán kevésbé fájó az emlékezés. Viszont kihagyhatatlan, így utólag mégiscsak írok róla. Ma Magyarországon minden negyedik terhesség vetéléssel végződik, így nagyon sok nőt/anyát érint az emiatt érzett hatalmas és nehezen feldolgozható veszteségérzet: fájdalom, szomorúság, üresség, kilátástalanság, tehetetlenség. Vannak akik magukat hibáztatják, és emiatt azt élik meg, hogy alkalmatlanok az anyaságra. Nehezíti a feldolgozást azt is, hogy a vetélés/abortusz/lombikveszteség még mindig kényes (ha már nem is…
-
Tanács Eszter: Nők gyermek nélkül
Történetek vágyakozásról, veszteségekről és választásról. Félve vettem kézbe ezt a könyvet. Lánykorom egyik meghatározó élménye egy kedves barátnőm döntése, hogy nem szeretne gyereket (miközben nagy örömmel foglalkozott az unokahúgával). Azóta komolyan érdekel, hogyan gondolkodnak a gyermektelen nők a gyermekvállalásról. Érdekelt tehát a téma, mégis erősen tartottam tőle, hogy ennek a könyvnek is a „szálljon ki mindenki a méhemből”-típusú, a gyermektelenség előnyeit taglaló és bizonyítani akaró üzenetei lesznek. Szerencsére kellemesen csalódtam. Vannak benne ilyen üzenetek is, például a szerző állítja: „A bőrünkön érezzük a társadalmi nyomást, az elvárást: a nő arra született, hogy anyává váljon. A legmélyebb magánügyünk, és életünk legintimebb szelete, mégis mindenki bele akar szólni.” Ezzel nem értek egyet, egyrészt mert…