Tóthné Medgyesy Sári: Gyermekeim őrangyalainak voltam eszköze

Anyaságról szóló sorozatom ötödik napjának “vendége” egy ötgyermekes édesanya. Sári férjével és gyermekeivel együtt a Zugligeti Szent Család Plébánia közösségének oszlopos tagjai; nagyobbik fiai például az én fiaim cserkész- és ministránsvezetői.

Sári, mikor és hogyan tudtad meg, hogy édesanya leszel?

Első gyermekünket az őrségi nászutunkról hazajövet már a szívem alatt hordozhattam. Ekkor 25 éves voltam és a soron következő hét hetes belgiumi kiküldetésemre készültem, mely egy komoly kihívásokkal bíró szakmai út volt. Kintlétem alatt a bennem egyre erősödő érzés és a munkatársak is azt súgták, hogy babát várok. Tesztet viszont csak később Budapesten vettem, mert úgy éreztem, hogy telefonon keresztül nem lennék képes ezt a határtalan örömöt fizikailag egyedül egy albérletben, a férjemtől távol feldolgozni, és felelősen a rám bízott munkát tovább folytatni. Itthon sem a szavakon keresztül adtam hírét gyermekünk érkezésének, hanem körözöttet készítettem vacsorára és kápia paprikából egy pozitív jellel díszítettem. Gábor amint megpillantotta, rögtön értette az üzenetet. Akkor igazán áldottnak éreztük magunkat és emlékszem, mennyire meghatottan öleltük át egymást.

Második és harmadik gyermekeimet itthoni nyugalomban várhattam a kezdetektől fogva, egy-egy kísérő teszttel megerősítve, és hívtam fel az orvosunkat kétévenként, hogy babát várok. A személyes találkozásunkkor megkérdezte, hogy örülök-e a babának, mire én mondtam, hogy igen. Három év múlva ismét felhívtam az orvosunkat, de már teszt nélkül a 12. héten, majd három és fél év múlva is hasonlóképpen.

Hogy élted meg a várandóságokat és milyen élmény volt a szülés?

A trónörökös megszületése után testvéreivel való várandósságom alatt már tapasztalatból tudtam, hogy émelygéseimnek örülhetek, mert ez természetes velejárója a babavárásnak; és ha meglehetősen kimerültnek érzem magam, akkor ne a környezetemben keressem a hibát, hanem próbáljak meg hamarabb ágyba kerülni és regenerálódni.

A gyermekeim születése kivétel nélkül nagyon szép élmény volt. Hálás köszönet van bennem, hogy napszaktól függetlenül, mind az ötük világrajövetelénél mellettem volt és biztonságot adott Lintner Ferenc tanár úr. Négy fiunk rendre a kiírt dátum után született; így amikor a harmadiknak születő lányunk két nappal hamarabb érkezett, azt éltem meg, hogy ő életem legnagyobb ajándéka azáltal, hogy megkímélt az utolsó napok kemény várakozásától.

Annyi gyermeked van, amennyit szeretnél? Vesztettél el babát?

Házasságkötésünkkor három gyerekről beszélgettünk, később úgy éreztük, nagyon örülnék még egy kisbabának. Ötödik gyermekünk utáni vágyat szinte egyszerre fogalmaztuk meg egymás számára. Erősen éreztem, hogy a Jóisten szán még nekünk egy fényességet sugárzó babát. Ezért is kapta a Loránd nevet. (Első gyermekünk neve bátorságot jelent, másodiké a vigasztalás fia, harmadiké az egyik dédmama testvérétől ered, negyediké áldott.) A babavárások kapcsán a szomorúságoktól megkímélt a Jóisten.

Mi a legfontosabb tanítás, amit szeretnél átadni a gyerekeidnek?

Az anyaságommal kapcsolatban, azt szeretném átadni gyermekeimnek, hogy tudják: mindig a legjobbat szeretném számukra és ehhez kérem Mennyei Édesanyánkat, hogy óvja és őrizze őket ott és akkor is, ahol én erre nem vagyok képes. Kívánom számukra, hogy mindig kérjék Mária közbenjárását és maradjon továbbra is hálás a szívük.

Dolgozol, tanulsz, közösségi munkát vállalsz. Hogyan tudsz egyensúlyozni munka és család között? Kaptál ebben segítséget?

A gyerekek mellett mindig megtalált a szakmai munka is, ami remek egyensúlyt jelentett az otthonlét és az azon kívül levő dolgok között a mentális felfrissülésre. Így nagyon szerettem a gyermekeimmel otthon töltött éveket. Ahogy növekedtek, úgy mindig egy kicsit többet tudtam házon kívül is dolgozni. Ehhez a nagyszülőktől kaptam sok segítséget.

Jelenleg főállásban dolgozom konduktorként, emellett egy kihívásokkal teli szakmai továbbképzésen veszek részt. Szabadidőm egy részében további tornafoglalkozásokat tartok. Mindebben nagy támogatást kapok férjemtől és az időközben felnőtt és felnövekvő gyerekeinktől. Az életemet átszőtte az önkéntes munka, mely a Máltai Szeretetszolgálattól kezdve idős bácsi heti fürdetésétől a fogyatékos gyerekek nyaraltatásán át, a Speciális Olimpia Mozgalom keretein belül értelmileg akadályozottak kosárlabdára tanításán át még sok-sok helyre elvitt. A mostani életemben a hétköznapi önkéntességben próbálok helyt állni. Segíteni ott, ahol éppen szükség van; akár adományok készítésével, szállításával.

Szüleiktől jöhet gyermekeid elkötelezettsége az önkéntes, közösségi munka iránt. Mire vagy legbüszkébb magaddal és velük kapcsolatban?

Büszke lehetnék magamra, ha arra gondolok, hogy az emeletes ágyról leeső gyermekemet fotelból kipattanva sikerült röptében elkapnom, vagy a halszálkát kiszedni elsőszülöttem mandulájából és még sorolhatnám, de valójában gyermekeim őrangyalainak voltam eszköze, így nem érzem, hogy ez az én érdemem lenne.

A gyerekeimmel kapcsolatban arra vagyok büszke, hogy mind az ötük aktív cserkész és szívesen vállalnak felelősségteljes közösségi feladatokat. Emellett Marci plébániánk életének meghatározó alakja. Az általa vezetett ministráns közösség többször is megnyerte a Szent Adalbert kupát; de neki köszönhető, hogy a kamasz korosztálynak három éve elindult egy hiánypótló hittanóra is. Barnus hatodik éve a plébániai honlap és FB oldal létrehozója és frissen tartója, sok-sok társasági program szervezője és házigazdája. Julcsi is nagyon közösségi ember. Gimnáziumi osztályában ő az osztály szíve-lelke, bátran kiáll az igaz dolgok mellett. Kitűnően süt-főz. Sőt, sok szempontból a coachom, meg az öltözködési tanácsadóm is. Benci a labdarúgásban kiemelkedő, kitűnő csapatjátékos. Csapatkapitányként ő mondja a meccsek előtt a lelkesítő beszédet, visz zenét, meccs utánra is, hogy az öltözőben gondoskodjon a közös énekléssel a levezetésről is. Lóci mértéken felül segítőkész, a nagyszülők ügyeletes látogatója. Mindegyikük tanult zenét, jelenleg is ketten aktívak orgona és zongora tanszakon.

Ezeken felül arra vagyok a legbüszkébb, hogy amikor nem vagyok otthon, akkor is együtt ülnek le az asztalhoz ebédelni; meg arra, hogy tavaly anyák napjára meglepetésként egy olyan kilátót készítettek, ahonnan közösen nézhetjük nyáron a csodálatos balatoni naplementéket.

Antal-Ferencz Ildikó

Szabadúszó újságíró, blogger

Saját anyaságomról szóló korábbi bejegyzéseim ITT és ITT olvashatóak.

Kövesd a Facebook oldalam ITT, hogy megoszthasd ezt az írást és értesülj a többi bejegyzésemről is!