Tisztelet a PIC-i hősöknek! – a koraszülöttek világnapjára

2011 óta ez az a nap, amikor lilába öltözik a világ, hogy emlékeztessen azokra a PIC-i hősökre (és persze szüleikre és gondozóikra), akik idő előtt érkeznek a világra és így az átlagosnál több harcot kell megvívniuk az életükért és az egészségükért. A koraszülött-ellátás folyamatos, az utóbbi öt évben ugrásszerű fejlődésének köszönhetően ma már nagy valószínűséggel belőlük is egészséges felnőttek lesznek, ennek ellenére továbbra is megérdemlik a saját napot. 

 Az WHO meghatározása szerint a 37. hét előtti szülések koraszülésnek számítanak, és a 2500 gramm súlyt el nem érő újszülöttek is koraszülöttek. Tíz megszületett gyermekből egy koraszülött a világon, a koraszülöttség az újszülött-halálozások vezető oka. Magyarországon évente mintegy nyolcezer gyerek jön koraszülöttként a világra, ezzel a középmezőnyben vagyunk. A koraszülöttek esetében nagyon fontos a korai fejlesztés ahhoz, hogy ezek a gyerekek felzárkózzanak a 40. hét körül született társaikhoz. A terhesség alatti minden elveszített hét ugyanis körülbelül 5%-kal növeli a speciális nevelési igény szükségességét iskoláskorban. 

Személyes tapasztalatom nem lévén, amikor erről a témáról legutóbb írnom kellett, a kívülállók kíváncsiságával fordultam a témában jártas szakemberekhez: Afonyiné Kaló Tündéhez, aki a BAZ Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház PIC vezető ápolója, a Melletted a helyem Egyesület elnökségi tagja és IBCLC laktációs szaktanácsadóként pedig a Szoptatásért Magyar Egyesület tagja; és Rádi Katához, aki pedig a Korábban Érkeztem Alapítvány és a Koramentor program megalapítója. 

Tünde arról mesélt, hogy a kórházi körülmények között is a szülői gondoskodás a megoldás kulcsa. Az a tapasztalata, hogy még mindig nem értik a szülők: alapvető szükség van rájuk a koraszülött babák mihamarabbi gyógyulása érdekében.
Tudják és megértik, hogy otthon vannak testvérek, de ezeket a babákat épp akkor hagyják magukra, amikor a legnagyobb szükség volna arra, hogy édesanyjuk folyamatosan mellettük legyen. Mama-baba szobáik általában foglaltak, de sokszor csak hosszas beszélgetés során tudjuk meggyőzni az édesanyákat, hogy beköltözzenek oda, amelynek oka sokrétű lehet, de leginkább a szemléletváltás, ami szerinte az ellátói és a szülői oldalon még várat magára. Ma már egyértelmű, hogy az anyának a szülés után a baba mellett a helye, hiszen a szeparáció stresszforrás a baba számára, és a fejlődéséhez szükséges az anyatej és testi érintés. A szemléletváltáshoz viszont sok idő kell, olyan évtizedes meggyőződéseket kell helyre tenni, mint például: a beteg/koraszülött gyermek az orvosok felelőssége, ezért az anyák sokáig csak külső szemlélői voltak a PIC-en zajló eseményeknek; s a beköltözéssel úgy érezhetik a felelősségvállalás terhe rájuk nehezedik. Többen inkább a napi bejárást választják, akár vidékről is, így napközben csak néhány órát töltenek a baba mellett. A másik ok, hogy sokszor az anyák azt sem tudja, mit kezdjenek koraszülött babájukkal; s ebben némi szakmai segítség mellett leginkább arra van szükség, hogy minél többet beszéljünk a témáról, hogy az anyák számára is könnyebb legyen elfogadni a saját helyzetüket és koraszülött babájukat. A harmadik ok/tévhit pedig az, hogy az egészségügy évekig elzárkózott attól, hogy bárkit beengedjen a koraszülött osztályra, s hasonlóan a szülők is éveken keresztül csak azért mentek be a PIC-re, hogy lefejjék a tejet – nem is a baba mellett, hanem egy külön szobában –, és letegyék azt az inkubátor tetejére. Később már ott ülhettek a baba mellett, majd hozzányúlhattak, most pedig kivehetik, szoptathatják és kenguruztathatják őket. Az anya nem veszélyezteti, hanem erősíti a baba szervezetét, ezért kulcsfontosságú, hogy legyen jelen, és lehetőleg anyatejjel táplálja kisbabáját. Ha nincs ott, szinte automatikusan tápszert kapnak a koraszülöttek, pedig a donor női tej is jobb lenne. Az egészségügyi dolgozók (kórházi személyzet, védőnők, háziorvosok) oktatásába be kellene vezetni, és elmondani minden anyának/apának: a szoptatás, a jelenlét és gondoskodás a legfontosabb dolgok, amelyekkel ők segíteni tudnak babájuknak.

Kata érintett magánemberként lett a koraszülöttek élharcosa: kislánya születése adta a motivációt az alapítvány létrehozásához.

„Amikor 2012 végén létrehoztuk, felkerestem pár újságot, és azt a választ kaptam tőlük: erről nem írnak, mert nem szabad ijesztgetni a szülőket, hogy ez velük is megtörténhet. Egyszerűen nem akartam elfogadni, hogy egy ennyi embert érintő kérdésről nem beszélhetünk. Azóta a médiában egyre többet olvasni erről, és a koraszülött-ellátás is óriásit fejlődött. A PIC-ekre ma már napi 24 órában bemehet az anya, sőt az apa is. De sajnos még mindig nagyon magas, közel 10%-os a koraszülés aránya. (…) Az biztató, hogy egyre kevesebb az agyvérzés, mert végre itthon is követik azokat a családközpontú ellátási irányokat, amelyek támogatják a koraszülöttek idegrendszeri fejlődését. Ezeknek a babáknak teljes nyugalomra, sötétségre és csendre van szükségük, nem szabad őket feleslegesen mozgatni sem. Minden inger túl erős fejletlen idegrendszerük számára, és sokat kell őket kenguruztatni, mert számukra kulcsfontosságú az anya-baba bőrkontaktus.”

Ő is sokszor emlegette leginkább a társadalmi szemléletváltozás szükségességét:

„A PIC-en mindenki beszűkült tudatállapotban van, ráadásul úgy érezhetik, gyermekük kevesebb a többinél. Aztán a bölcsődében, óvodában is azt látják, hogy az ő gyermekük jóval kisebb a többinél, és hallják a „szuperanyákat”, akiknek születés után azonnal átaludta az éjszakát a gyermekük. Bennük meg amúgy is van egy erős bizonytalanság, amit ezek a külső hatások és társadalmi elvárások csak felerősítenek. (…) Meggyőződésem: akkor tudunk teljes értékű családokban gondolkodni és egészséges társadalmat építeni, ha apa és anya is jól vannak. A Koramentor program a hazai újszülött intenzív-ellátásban még ismeretlen, ám külföldön jól működő ingyenes szolgáltatás. Képzett mentoraink olyan szülők, akiknek gyermeke korábban vagy nem egészségesen jött világra, maguk is végigjárták ezt a nehéz utat. Bár számukra a PIC már távoli élmény, de megélik a mindennapjaikban, hogy gyermekük nem egészségesen vagy nem időben született. Általuk szeretnénk segítő hálót nyújtani az édesanyáknak, családoknak.”

Tisztelet a PIC-i hősöknek és mindenkinek, aki segítik őket!

Antal-Ferencz Ildikó

Szabadúszó újságíró, blogger

Kövesd a Facebook oldalam ITT, hogy megoszthasd ezt az írást és értesülj a többi bejegyzésemről is!