Polus Enikő: Most kell összerakni, mi hogyan hatott az érzelmekre és a pszichére

Évértékelő sorozatom mai alanyát egy korábbi beszélgetőtársamon keresztül ismertem meg. Polus Enikő is egy rendkívül sokoldalú, örökmozgó és végtelen teherbírású (szak)ember, aki amellett, hogy a Me-se-kő alapítvány alapító-ügyvezetője, előadó, író, tréner, mentálhigiénés szakember, szexuálterapeuta, brand-, média- és pszicho-marketing tanácsadó is. És akkor még nem beszéltünk a rengeteg önkéntes munkáról és három felnőtt gyermekéről.

Melyek voltak az év legszebb, legboldogabb és legnehezebb pillanatai?

A tavalyi év legszebb pillanatai azok voltak, amikor az orvosok és ápolók körében úgy tudtam lelkileg segíteni, hogy valódi erőt kovácsoltunk a szomorúság, a melankólia, a tehetetlenség érzeteiből. A legboldogabb és legnehezebb pillanatokat tartogatták a közös munkák, hiszen mellette én végig online dolgoztam, a cégmentésektől kezdve a kliensekig, többféle szakterületen segítettem. Ilyen időszakban egy segítőnek ez misszió és közteherviselés.

Mindeközben élelmiszer-beszerző is voltam, maszkban, kesztyűben, fertőtlenítve… Néha úgy éreztem, mintha a veszélyes dzsungelben gyorsan be kéne szereznem a fáról a banánt, mert hamarosan lejár az időm és haza kell érnem. Eleinte annyira ismeretlen volt minden…

Nagyon nehéz pillanat volt akkor, amikor azt hittem, hogy a tíz éve tologatott könyvírásra végre lesz elegendő időm. Nem lett. Kevesebb lett, mint valaha. Magamban lelkileg mindennel megtudtam küzdeni, hiszen alapvetően soha nem volt könnyű az életem, már kialakult lelki stratégiák és muníciók voltak a tarsolyomban. Ami nehéz volt, hogy nem mehettem színházba, koncertre, táncolni és kajakozni, pedig az tölt fel életenergiákkal. Művész barátaimmal sem találkoztam.

Közben megtanultam a felnőtt gyermekeimről leválni… Néha annyira hiányoztak, hogy készítettem egy falat tele a fotóikkal, és ott álltam előtte sírva. A kiüresedett fészek-szindróma nehezítette időnként az érzéseket, nagyon szeretem a gyerekeimet. De ezzel is megküzdöttem, bár még nem tudok kevés levest főzni vagy csak pár zsömlét venni. Egyszer ebben is biztos megügyesedek.

Azt gondolom, hogy ez a három szó, amire rákérdeztél, maximálisan összefügg, hiszen az életünkben a legszebb és legboldogabb pillanatokat sokszor a legnehezebb napok és hetek teremtik. De van egy fontos képességünk, amit kevesen használnak, pedig a legnagyobb erőforrásunk ilyen helyzetekben: a transzformációs képességünk. Ha ma elaludni akaró Csipkerózsika vagyok, akkor holnap akár lóra pattanó Hercegnővé válhatok. A kettő között pedig egy „alvás” van, ahol a transzformációhoz szükséges erőt összetudjuk gyűjteni.

A hátra lévő pandémiás időben érdemes lenne ezt mindenkinek kipróbálni – úgy, hogy ne feledje azt, amire a mesék tanítanak: a meseszereplők csak elalszanak, de valaki felébreszti őket, és az igazi, az áttranszformált való énre ébrednek. Hogy téged holnap ki ébreszthet fel? Az, aki hisz benned, aki szeret és elfogad, aki tisztelettel bátorít és kimondja: It’s time, az idő eljött! Hogy mire? Hát arra, hogy a nehézségből a legszebb és legboldogabb pillanatokat is megszüljük. A pozitív hozadékokat!

Mit felejtenél el a legszívesebben és minek tudtál örülni a legjobban?

Kifejezetten kérem a Jóistent, hogy el ne feledjek semmit. Hisz minden, ami bárkivel megtörtént, nem véletlen, hanem életének a mellékszereplője. Épp hogy le kéne ülni és végigvizsgálni azt, hogy mire is kéne emlékezni, vagy mit tanulhatunk abból az „elfelejtésre” ítélt helyzetből. Amikor kliensekkel önismereti munkákban vagyunk, akkor nagyon szeretem ahogy a folyamat alatt eszükbe jutnak rég elfeledett történetek. Milyen csodálatos a lélek tengere, ahogy az önfejlesztésben az alján lévő, elfeledett storykat felengedi a tenger felszínére. Miért? Mert dolog van vele. Ott és akkor. Nos, most kell leülni, mert még friss az élmény. Most kell összerakni azt, mi miként és hogyan hatott az érzelmekre és a pszichére.

Sok mindennek tudtam örülni, de leginkább annak, hogy minden húsleves főzésnél érkeztek bennem a drága nagymamám háborús életmeséi. Hihetetlen finomak lettek a levesek, például a húslevest megszórtam petrezselyemzöldes új hagymával, pórékarikákkal és pritaminpaprikával tetézve. Amúgy az online rendelés fantasztikus előnye, hogy minden nap ehettem reggelire is lila hagymát a vajas kifli mellé.

Mi volt a legfájóbb veszteséged és a legváratlanabb örömteli meglepetésed?

Rengeteg szakmai és színházi előadás szállt el az egész országban. Nagyon sokat dolgoztam és kemény áldozatokat hoztam, hogy ezek létrejöjjenek. Másrészt néhány kliensi munka abbamaradt, mert volt, akik nem vállalták az online rendelést. De ősszel már ők is nyitottak voltak erre.

A gyerekeimmel és a családdal nem megélt pillanatokat nem lehet pótolni, csak folytatni majd valahonnan. Kell, hogy ez fájjon, így van rendjén. Volt, hogy tornáztam a nappaliban és körbenézve láttam a rendet. Azon sírtam el magam, hogy inkább ott hangoskodnának a gyerekek, lenne rendetlenség, meg üres hűtő, meg házi feladatok online, csak ott legyenek. „Huszonév” családi élet és édes „jouuuu anyuság” után, amikor elcsöndesül minden, az jó is, meg nem is.

Soha nem jelentett gondot az életemben, ha le kellett mondanom dolgokról vagy veszteségek értek. Nagy dolgokról mondtam le, sokféle veszteség ért. Ma sem azért a „bizonyos” sikerért dolgozok, mint ahogy azt sokan gondolják. Egyrészt a siker nem cél, hanem iszonyat sok munka velejárója, másrészt sokan azt tekintik ma sikernek, amit én nem. Azt pedig nem tekintik sikernek, amit viszont én igen. Egy csillogó szempár az igazi siker, és nem az, amiért tapsolnak. Én ma már sok mindenről talán azért is gondolkodok máshogy, mert jártam a „pokolban és a mennyben is”, és ez döbbenetesen felnyitja az ember szemét, hogy rálásson arra is, hogy sajnos sokan az „ego- siker” hajszolása közben milyen csúnya módon játszmákkal és kegyes hazugságokkal becsapnak másokat. Iszonyatos pusztításokat végeznek időnként az emberek egymásban, szinte észrevétlenül. 

Milyen sokan nem tudnak róla, hogy ezt teszik. Önismeretről beszélnek úgy, hogy még soha nem vettek részt professzionális pszichológiai önismereti valós munkában. Mosolyognak és hisz nekik szinte mindenki. Profi módon rejtik el a titkos vágyaikat olyan dolgokba, amik nekem már közbecsület-sértőek. Nem bántásként mesélek erről is, az ő felelősségük. Inkább segíteni szeretnék abban, hogy ne tegyék, mert magukat „taszítják le” a Tajgetoszról. Meg kell tanulni a valódi alázatot, a lemondást és egymás emelését, a valódi tiszta értékeket, amiben nem fér meg az ámítás, az emberek istenítése, a kegyes hazugság, a játszmák. No meg azt, hogy jól csak a szívével láthat az ember, ahogy a Kisherceg története is mondja.

Amit tehát nekem hozott az elmúlt pár év a tavalyival együtt az az, hogy bátran nemet tudjak mondani, és a magukat túlzóan önérvényesítő emberekkel ne kössek semmilyen szövetséget. Az empatikus Enikő életében ott egy igazságért harcoló kemény üzletasszony is, aki ezentúl még jobban asztalra fog csapni, amikor azt érzi: nem tiszta a szív szándéka. Ezt az oldalamat csak az üzletvilágban ismerik. De a szociális szféra nagyobb vállalkozás bármelyik üzleti szféránál. Keményen fogunk harcolni az alapítványunkkal ezeken a területeken. Magyarul: elég őszinte leszek, mert felháborít, hányan bújnak szociális „jóügyek” mögé, miközben magukat ajnározzák. Na, ez a meglepetés, hogy ez végre felszínre tört és letisztogattam a környezetemet.

Miből merítettél erőt, ki segített át a nehézségeken?

Én a munkámból rengeteget merítek. Azzal, hogy örülök az örülővel, sírok a síróval. Ezt nekünk az egyetemeken is megtanították. Másrészt, ahogy a könyvben is meséltem róla, ma már képes vagyok magamból is meríteni. Na, most ez önző módon hangozhat, de nem véletlen próbállak kihozni a komfortzónádból kedves „Ígyírokén”-olvasó. Mire gondolok?

Ha hiszek Istenben, akit az én drága nagymamám mutatott be mesékkel, akkor ő a szívemben él. Hogyne merítenék magamból? A könyvemben részleteztem azt is, milyen veszélyes, ha főleg külső dolgokból vagy emberek visszajelzéseiből merítkezünk. Hihetetlenül kiszolgáltatottá tesz bennünket. Ezt használja ki a gazdasági marketing is. Ha érkezik kívülről bármilyen visszajelzés – köszönet, hála stb. -, én azt úgy fogom fel, mint egy tejszínhab a tortára, amivel finomabb a torta. De a tortát magamból és a szívemből, hitemből és a munkáimból állítom elő. Minden tejszínhab-hozzájárulást pedig mindenkinek őszintén köszönök.

Sokat merítettem az ügyvédem lélekjelenlétéből. Egy viharos-veszélyes Balatonon versenyeztünk együtt zord körülmények között, nem adtuk fel és végigcsináltuk. Ő SUP-on, én kajakban. Merítettem a SUP The Lifestyle csapattúrákból, hiszen ott jártunk a vizeken, ahol a madár sem jár. És Tibenszky Moni Lisából, aki nélkül ez a könyv nem született volna meg. Munkatársából, Vargacz Szandiból, aki elfogadta, hogy állandóan nemet kellett valamire mondanom. A kis fekete kutyánkból, akiben annyi szeretet van, hogy szerintem nincs is ilyen kutya több. Az alapítványi munkákból és az önkéntes munkatársakból, akikkel egy fantasztikus csapatban dolgozhatunk. És a könyvírásból, mert végre eljött az idő, hogy útjára bocsássam ilyen formájában azt, amit én is a Jóistentől kaptam ajándékba.

Mi az év legnagyobb tanulsága számodra? 

Minden olyan dologra nemet kell mondani bátran, ami nincs a szívedre helyezve. Attól függetlenül, ki hogy haragszik meg rád, vagy ért félre. Miért? Mert ha az nem a te dolgod, a te életfeladatod, akkor elveszi az idődet, energiádat attól, ami viszont a tied lenne. Az életünk mellékszereplői akik segítenek bennünket, úgyis megérkeznek az életúton, hogy ez letisztuljon.

Mit vársz a 2021-es évtől? 

Hogy végre utazhassak, rendszeresen újra táncolhassak, kajakozhassak, találkozhassak az ismerősökkel és az anya-gyerek napokat folytathassuk, amikor titokban lelépünk valahova. Meg azt, hogy minden tervezés nélkül újra csak úgy beüljek az autóba és elguruljak a Balcsi-partra naplementét nézni, mert az mindenhonnan teljesen más. A többi titkos projekt, vagy titkos vágy, és a mese szerint azt nem áruljuk el. Aki nem hiszi, járjon utána, még mielőtt világgá megyek majd a pandémia után.

Antal-Ferencz Ildikó

Szabadúszó újságíró, blogger

Kövesd a Facebook oldalam ITT, hogy megoszthasd ezt az írást és értesülj a többi bejegyzésemről is!