Szilvay Gergely: A gender-elmélet kritikája

Könyvajánló sorozatom harmadik része egy nehéz témáról szóló nehéz olvasmány. Én is többször letettem – vagy azért, mert egyszerűen elfáradtam tőle, vagy azért, mert felkavart, amit olvastam. No nem a szerző véleménye, hanem azok az irányzatok és jelenségek; amelyekről ír, és amelyekkel – ha akarjuk, ha nem – , előbb-utóbb mindannyian szembesülni fogunk; ha másként nem, például gyerekeink kapcsán. Hiszen ők már egy olyan világban nőnek fel, ahol a szüleik számára még természetes kérdések, tézisek mára mind megkérdőjeleződtek.

Mégis, éppen ezért javaslom elolvasásra, mert amellett, hogy általa teljes mértékben képbe kerülhetünk az antropológiai forradalom összes irányzatával a feminizmustól kezdve a transzneműségig (és azon belül az összes alirányzattal; illetve azok egymáshoz való sokszor ellentmondásos viszonyával), s az összképet így megismerve; erőt és érveket gyűjthetünk az ezzel kapcsolatos beszélgetésekhez, borítékolható vitákhoz – akár a saját gyerekeinkkel, akár a másként gondolkodókkal. Mert ha nem tesszük meg; azaz ha nem hisszük el, hogy a gender-téma most aktuális és/vagy fontos, ne legyen kétségünk: megteszik majd mások helyettünk, és előfordulhat, hogy az unokáinknak már késő lesz érvelnünk, már nem fognak minket (meg)érteni.

Mindamellett, hogy családanyaként továbbra is nagyon bízom “az első hét évben”; abban, hogy szülői minta és gondolkodásmód átadása-átvétele elegendő muníciót ad gyermekeink számára; – ezért sem gondoltam sokáig, hogy nekem is nyilvánosan foglalkoznom kellene ezzel a témával; így például a Meseország mindenkié kapcsán sem tettem; azon túl, hogy megosztottam néhány, számomra mérvadó szakmai véleményt róla -, de azóta be kellett látnom: ez bizony nem elég. Ugyanis nem minden gyerek olyan szerencsés, hogy ezt a stabil muníciót otthonról megkapja; – vagy azért, mert szülei nem vagy másképp látják a gender-kérdést vagy egyszerűen nem tartják fontosnak; nem hiszik, hogy foglalkozniuk kellene vele. Ezek a gyerekek, fiatalok (ahogy egyébként szüleik is) így erősen ki vannak téve azoknak a külső hatásoknak, amelyekről a szerző részletesen ír; és amelyek – akarjuk vagy sem – már a mi ajtóinkon is kopogtatnak, ha nem éppen ajtóstól rontanak a házunkba. Beszélnünk kell róla, amíg nem késő!

Ha nagyon röviden össze akarjuk foglalni, mi mindenről is szól ez a tudományos alapossággal megírt (szak)könyv, könnyű dolgunk van; de ha részletes és alapos recenziót szeretnénk írni, már bajban vagyunk. Könnyű, mert a közel 400 oldalas kötet nem tesz más, mint bemutatja a gender-elmélet különféle irányzatait, annak gyakorlati következményeit, és rámutat arra, hogy azok miért és miben tévesek: közös alaptézisükben; hiszen azok a test és a személyiség radikális szétválasztásán alapulnak, és tagadják, hogy az embernek, mint megtestesült személy(iség)nek van rendeltetése, amely szerint élnie kell. Egy hívő ember számára ez nem is lehet kérdés; de a szerző elsősorban nem vallási szempontból fogalmazza meg gender-kritikáját, hanem kutatásokra s a józan észre alapozva mondja:

„Férfivá és nővé válni feladat. Szabadságában áll bárkinek ellentmondani ennek, megtagadni ezt, de ez vissza fog ütni. Férfi és nő valónk nem szabadságunk ellensége, hanem annak megalapozója és kerete. Nem igaz tehát, amit a konstrukcionalista látásmód vall: hogy „biológiánknak, testünknek és testi működésünknek nincs magából fakadó, eredendő értelme”. Biológiánknak, testünknek és testi működésünknek ugyanis van magából fakadó eredendő értelme, rendeltetése, és így rendeltetésszerű értelmezése is van. Az ezzel ellentétes értelmezés visszaüt.

A genderelmélet nem veszi figyelembe azt az alapvető igazságot, hogy természetünkből fakadóan valamire vagyunk szabadok; és emberi, nő vagy éppen férfi természetünkkel harmóniában kell lennünk. Lehet, hogy ebből az ignoranciából, az ember, a férfi és nő saját természete elleni lázadásból és eme lázadás sikertelenségéből, pszichikai következményeiből fakad képviselőinek radikális elégedetlensége, elkeseredése is. A kozmosznak, a világnak és az embernek is azonban belső rendje és rendeltetése van, amit nem lehet büntetlenül megszegni. Ám a harmónia helyreállítható, az igazság pedig szabaddá tesz”.

Amilyen egyértelmű és világos mindez számunkra, konzervatívan (és józan ésszel) gondolkodók számára; oly’ nehéz érvelni azon ún. progresszívek felé, akik viszont nem akarják elfogadni a világnak és az embernek sem belső rendjét és rendeltetését, sem tökéletlenségét; és azt gondolják, hogy társadalmi mérnökösködéssel, radikális átformálással, a kivételből főszabály csinálva majd megjavítják, helyrehozzák. S tennék/teszik ezt olyan ellenvéleményre kicsit sem nyitott, ellentmondást nem tűrő totalitáriánus módszerekkel; amivel éppen ők vádolják meg azonnal a velük egyet nem értőket, s amellyel ellehetetlenítenek bármilyen értelmes vitát. Természetesen nem véletlenül, hiszen éppen ez a céljuk: egy kilúgozott, végtelenül bürokratikus és politikailag korrekt nyelvezetű és gondolkodású, teljesen nem-, illetve gender-semleges, az egyéni szabadságot dicsőítő, azt mégis gyakorlatilag felszámoló, a kritikusokat megbélyegző, bezárkózó és vitaképtelen „szép új világ” létrehozása. Gondoljunk csak bele: tényleg ilyen világot szeretnénk magunknak, gyermekeinknek, unokáinknak?!

Ha nem, akkor viszont fontos észrevennünk e jelenségek nálunk is egyre gyakoribb tüneteit és átlátnunk az ide vezető folyamatokat; vagyis megértenünk, hogy mi az a gender mainstreaming, hogyan működik a homoszexuális propaganda, miért és miben tévednek az eredetileg a nők felszabadításáért küzdő, de azóta sok hullámon átment feministák, és a nemükkel megbékélni nem tudó, azon műtéttel változtatni akarók; és ami az egyéni véleményeknél/döntéseknél talán sokkal fontosabb: milyen torz tendenciákat eredményeznek és erősítenek fel mindezek a folyamatok, az értelmiségi fiatalok, azaz a világunk jövőjét meghatározó személyek gondolkodását alakító egyetemi világban. Nagyon röviden: hogyan manipulálnak minket és a jövőnket. A szerző úgy vezet végig minket, laikus olvasókat is ezen a bonyolult “labirintuson” – fogalmakat tisztázva, jelenségeket és összefüggéseket magyarázva, számtalan külföldi és magyar szakember gondolatait ismertetve, hol vázlatosan, hol egészen részletesen- hogy nem veszünk el benne, hanem ellenkezőleg: egyre jobban átlátjuk. Hosszabb recenzió olvasása helyett érdemes tehát átrágni magunkat rajta.

Szilvay Gergely: A gender-elmélet kritikája, Alapjogokért központ, 2021.

Antal-Ferencz Ildikó

Szabadúszó újságíró, blogger

Kövesd a Facebook oldalam ITT, hogy megoszthasd ezt az írást és értesülj a többi bejegyzésemről is!