Miért érdemes eltölteni (legalább) egy hosszú hétvégét Győrben és környékén?

Nemrég egy hosszú hétvégét töltöttünk kettesben a férjemmel Győrben és környékén. Hirtelen jött a lehetőség, így nem volt időnk túl sokat gondolkodni azon, hova megyünk egy több napos, várhatóan nagyon meleg nyári hétvégén, ahol kultúra, természet (és azon belül víz) is van, így győri barátnőm javaslatára végül ott kerestünk szállást és programokat. Nagyon jó választásnak bizonyult, azóta lelkesen ajánljuk mindenkinek, gyerekeinknek pedig megígértük: jövőre visszamegyünk velük is.

Honnan a lelkesedésünk? Aki járt már Győrben, tudja a választ, de mivel ez az ajánló elsősorban nem nekik szól (hanem azoknak, akik nem még jártak arrafelé), röviden elmesélem, minket mi fogott meg, és miért ajánljuk másoknak, akár családilag, akár kettesben. Azért varázsolt el minket, mert annak ellenére, hogy egy 130 ezres nagyváros, meglepően nagy kiterjedésű és különleges hangulatú belvárosa van, számtalan régi, egyházi és civil épülettel, területén pedig több folyó is találkozik, így a történelmi látnivalókban bővelkedő városnézés mellett/közben számos vizes élményünk is lehet – és nemcsak a fürdőkomplexumban, hanem a Rába és a Mosoni-Duna mentén. Vagyis jó pár izgalmas és értékes szabadnapot eltölthetünk ott, kettesben vagy családosan.

A belváros hangulatát történelme és a vizek közelsége egyaránt meghatározza. A Káptalandombon a bazilika, a püspökvár a toronykilátóval, a hittudományi főiskola, a Széchenyi téren a bencés épületegyüttes (templom, kolostor és gimnázium), a Bécsi kapu téren a karmelita templom épületei nyújtanak kívül-belül emlékezetes látványt és élményt; az egyházi épületek között pedig a több száz éves, többségében gyönyörűen felújított „civil” házak, amelyek jó része múzeumként működik, másik része (és ez igazán kuriózum) fent lakásként, lent hangulatos kis boltként vagy galériáként. A pasztellszínű szépséges épületek és a víz közelsége egy mediterrán tengerparti kisváros hangulatát idézte, ahol könnyű nyári ruhában, papucsban békésen sétálgatnak az emberek, késő délelőttbe nyúló csendes-ébredezős reggelikkel, rohangáló-fagyizó gyerekekkel és késő estig tartó hangos-vidám vacsorákkal. Sehol egy munkába siető, feszült aktatáskás öltönyös-kosztümös ember…

Amint kiléptünk a belváros szívében fekvő szállodánk ajtaján, azonnal belecsöppentünk ebbe a tengerparti-történelmi hangulatba, így nem csoda, hogy egyáltalán nem vágytunk a (nagy)város távolabbi részeire, és a belvárosból csak a városháza impozáns épületéig sétáltunk el. Egyetlen, de erős hiányérzetünk abból fakadt, hogy több múzeum, beleértve a Szent László látogatóközpontot, felújítás miatt zárva volt, ami a járvány miatt természetesen érthető, de számunkra mégis sajnálatos. (Majd a gyerekekkel együtt visszatérve felfedezzük azt is, amit most nem sikerült.) A másik, ugyancsak érthető, és bizonyos szempontból örömteli, számunkra mégis sajnálatos körülmény: minden este szabadtéri koncert volt a Mosoni-Duna menti egyetemi klubban a győri fiatalok nagy örömére (odabent és kint, végig a vízparton), mi azonban szívesebben sétáltunk volna a nyáresti csendben, mint a dübörgő zenében. (Szívesen járunk koncertekre, de bizonyára más az ízlésünk…)

Első városnéző napunk után szerettünk volna felfedezni a könyéket is, így biciklit béreltünk (a kölcsönző éppen szemben volt a szállodánkkal) és eltekertünk a Szigetközbe. Terveink szerint Hédervárig mentünk volt (Lipót eleve túl nagy vállalásnak tűnt), de végül csak Dunaszentpálig jutottunk, így is 30 km-t tettünk meg a nagy melegben. Közben többször megálltunk, például Dunaszegen, bányatavat, morotvát, tanösvényt és madárlest nézegetni. Dunaszentpálon pedig megfürödtünk és „csak úgy” pihentünk. (A fürdés alatt esetemben csak vízbemártózást kell érteni, férjem viszont megpróbált úszni is, de árral szemben gyakorlatilag egy helyben haladt a nagy sodrás miatt, így én nem is próbálkoztam vele. Erdélyben felnőve természetes élményem a folyóban, tóban úszás, de sajnos Budapesten gyakorlatilag elszoktam tőle.) Másnap viszont az Aranypart nevű szabadstrandon, a holtágon már én is bátran úsztam, sok más győri lakossal (és turistával) együtt. A nap legemlékezetesebb része mégsem ez volt, hanem a túrakajakozás a 3,5 km-s holtágon.

Tudtátok, hogy a páros kajakozás igazi párkapcsolati teszt? Egy irányba kell haladni, egy ritmusban kell evezni, különben felborultok! És csak ti ketten vagytok benne, együtt kell eltöltenetek az erre szánt időt. És közben érdemes nemcsak magatokra, hanem a környezetre (külvilágra) és figyelnetek. Ja és nem árt élvezni sem. Nekem annyira tetszett, hogy szerettem volna jelentkezni egy hosszabb, élő vízitúrára is, de már nem volt hely, így ez is a gyermekeinkkel bepótolandó élmények listájára került – az ő legnagyobb örömükre.

Utolsó nap, vasárnap, volt szerencsénk az ugyancsak felújítás alatt álló, de működő bazilikában Veres András püspök úr által celebrált misét hallgatni, ahonnan fontos, köztudott, de nem elégszer ismételt üzenettel távoztunk: nemcsak a testnek, a léleknek is kell az edzés, a napi karbantartás. Ezt megerősítendő, hazafele megálltunk Pannonhalmán. A bencés apátság ezeréves épületei magukért beszélnek, utólag mégis jó ötletnek bizonyult (és ezért másnak is ajánljuk) igénybe venni az idegenvezetést, amely bemutatta az épületeket kívülről, majd a templomot és a könyvtárat belülről. A túra egy meglepő, szerintünk a helyhez nem illő fotókiállítással zárult, de a zavaró élményt ellensúlyozta a környékbeli séta, a kilátó, a lombkoronaösvény, a borászat és a herbárium látványa.

Antal-Ferencz Ildikó

Szabadúszó újságíró